Tüzér-tűz 24.rész (5.évad)

Egy kezemen meg tudom számolni, hogy a közel kétszáz. Honvéd-kispadon eltöltött mérkőzésem alkalmával hányszor szenvedtünk azért vereséget, mert fizikalitásban fölénk nőttek. Mellédobtuk. Ügyesebbek voltak. Elizgultuk. Mellédobtuk. Komolyabb játékosegyéniségek alkották az ellenfelet. Eldobtuk az ékszíjat. Mellédobtuk. Általában ezek az indokok szerepeltek elsődlegesen a "Mi volt a fő oka az aktuális vereségnek?" kérdéskör listavezető helyén. Mellédobjuk, az igen. De, hogy bedaráljanak?! Az merőben szokatlan...

Pedig, tetszik, nem tetszik, ezért kellett gratulálnunk a Tehetséges Fiatalok gárdájának a legutóbbi forduló után. Hibáztathatnánk mást a fájdalmas zakóért, megszabadítva ezzel saját magunkat a felelősség fájdalmas lélekmarcangolásától. Mutogathatnánk a statisztikát kérdő tekintettel, mondván, megszokott, hogy a három negyeden keresztül folyamatosan kétszámjegyű hátrányban kosárlabdázó fél háromszor annyi büntetőt dobjon, mint az, akit - elvileg - foggal-körömmel brusztolva üldöz? Nem igazán. Elképzelhető 25-16-os faultarány, mikor az 58 rádobásuk 40%-a hárompontos? Nem igazán. Megérdemelt az a vereség, ahol több gólpasszt postázol, dominálod a lepattanócsatát és 38 percig vezetsz?

Persze, mert a győzelem nem feltétlenül érdem kérdése és egy kosárlabda-mérkőzés még mindig negyven percig tart!

Jól, mit jól, remekül kezdtünk. Járt a labda, okosan találtuk meg Stefán Dávidot (15 pont, 9/13 összes dobás, 5 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk, 21 VAL és +13) a kedvenc pozícióiban, diktáltuk a tempót és betartottuk a megbeszélteket védekezésben. Nyilvánvaló volt, hogy az alapszakasz ezüstjéért hajtó Beák Gáborék változtatni fognak. Változtattak is. Ligaszerte rettegett védekezésük leghalálosabb változatát vették elő az első negyedet követően. Ha azt mondom, minden négyzetcentiméterért írtózatos csata folyt, akkor koránt sem tudom szavakkal visszaadni azt a fajta iszapbirkózást, ami a parkettán kialakult. Megmondom őszintén, irigylem kollégámat, Merim Mehmetovicsot, amiért hosszú évek kőkemény munkájával összerakta a B-csoport legkiválóbb védekezését, amelyhez minden necces szituációban hozzá tud nyúlni. Ennek a szisztematikus melónak eredményeképp a játékvezetők tiszteletét is maximálisan kivívták, így náluk magától értetődő a kék-sárgák személyi hiba nélkül bemutatott gatyaszaggató lábmunkázásának megkérdőjelezhetetlensége.

Képtelenek voltunk ezt a fajta nyomást elviselni. Hátul idényünk egyik legjobb teljesítményét mutattuk be, ám elöl Pintér Dávid (8/6 pont, 3/3 mezőny, 6 lepattanó, 16 VAL és +9) szórványos villanásain kívül semmifajta ötlet és átütőerő nem maradt. Mint mikor a kőkeményre fújt matracból kihúzod a szelepet. Elsőre nem tűnik ijesztőnek a leeresztés, azonban az idő teltével egyre sürgetőbb lenne az újrafújás. Sajnos nálunk senki sem tudott előlépni a "pumpás" szerepbe. Harcoltunk, küzdöttünk, érezhetően fogyó oxigénkészlettel és savasodó lábakkal. Vitt a szívünk, de egy ennyire magabiztos ellenfelet képtelenség úgy két vállra fektetni, hogy az eladott labdáid száma (23) megegyezik a sikeres mezőnykísérleteid mennyiségével.

Keserű pirula ez, talán még a nagykőrösi dupla hosszabbításos drámánál is keserűbb. Edzőként főleg. Folyamatosan azon zakatol az agyam, mit csinálhattam volna másképpen. Mikor és miben hibáztam. Hol tudtam volna belenyúlni. Ez még bizonyosan sokáig elkísér, de most hátrébb kell raknom a "Mi lett volna ha..." polcon. A múlton változtatni nem lehet, viszont töménytelen tapasztalattal erősít meg. Tanulnunk kell ebből is és felkészülnünk az újabb kihívásra.

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!