Tüzér-tűz 26.rész (2.évad)

Lezárult az alapszakasz. Ideje volt, szó se róla. A szezonnak viszont korán sincs vége. Új célokra fel!

Húsvét alkalmával úgy éreztem magam, mint egy luxus házmester. A teljes Budapesti Honvéd Akadémia útra kelt, hogy Csizmaföldön pallérozódjanak pelyhedző állú ifjoncaink, így magunk maradtunk a Dózsa György út kosaras szekciójában. Hála alaposan felkészült portás garnitúránknak, az összes kulccsal - melyre szükségem volt nap, mint nap - felszerelkezve indítottam a napokat a kísértetiesen csendes létesítményben. Furcsa volt nem hallani Zsoldos Bandi decibeltől duzzadó dörgedelmeit vagy nem szakmázgatni a Steiger Peti - Simon Nándi duóval a saját edzésem előtt, nem beszélve a Mészáros "Lujó" Istvánnal nem megejtett, napi jövőtervezgetésről.

Kulcsok tehát voltak és maradtak az enyémek is, bár sok köszönet nem volt benne. Úgy készültünk a TF elleni záró összecsapásra, hogy nekünk - papíron - édesmindegy a végeredmény. Természetesen, az én világnézetemmel rettentő nehéz kijelenteni, hogy egy adott meccs "nem számít" vagy "nem annyira fontos". Ez nem a Silver - Cirkusz, ahol 82 alapszakasz meccset kell letudni, melyeknek jóindulattal egyötöde értékelhető sportszakmailag, a többi hímtag-méregetéssel fűszerezett öncélú öntömjénezés és a kiegészítő termékek értékesítése miatt szükséges rossz kategóriába sorolandó kosárlabda címkével ellátott bohóckodás. Nekem, nekünk, itt a magyar férfi bajnokság B-csoportjában, igenis minden meccs fontos. Igaz, a 7. helynél feljebb már nem kerülhettünk, mint ahogy lejjebb sem. Miután a TF magabiztosan mészárolta le a Kecskemétet, az kiderült, hogy tiszaújvárosi fele-barátainknak nem kedveskedhetünk tojás helyett gesztenyével. Helyettük az újoncként kiválóan teljesítő Békésnek kaparhattuk volna ki, ám ettől olyan messze voltunk, mint Micimackó életvitele a paleolit diétától...

Lujó hiányában én meccseltem az U21-es derbit, ahol még nyoma sem volt a teljes elanyátlanodásos pincsikutya szerepnek. Harcoltunk, küzdöttük, a nagyszerűen játszó Pálházi Ricsi extráján és ellenfelünk tanácstalan, zónavédekezés elleni támadójátékán felbuzdulva - akkor még - bíztatónak tetsző lelki alapot adtunk magunknak a "nagy meccsre". A felnőtt csapatunk gerincét a kölykök adják, így a győzelem okozta, semmihez sem hasonlítható jó érzés közben történő friss szerelésbe bújás után jogosan vártam (szánalmasan naívan...) el valami hasonló lelkesedést, harci szellemet a folytatásra, kiegészülve tapasztalt társainkkal.

13-0 (idegenben voltunk...) után már éreztem, az életükért kaparó Beák Gabiék ellen nem sok keresnivalónk van aznap. Gyermeteg módon ajándékoztunk el (ha már ünnep, legyen kövér alapon) egy kisebb sportboltnyi labdát (27 eladott), felállítva egy nem hivatalos Honvéd rekordot. Kevesebb mint minden harmadik akciónkat labdavesztéssel fejeztük be!

Egészen pontosan: 48 mezőnykísérlet + 20 kiharcolt fault : 27 eladott = 2,5!!!

Komolyan megfordult a fejemben az "Inkább dobjuk rá bárhonnan, bárhogyan" bölcselet, pláne annak fényében, hogy a lepattanózást irreálisan magabiztosan nyertük 35-17-re. Tíz pályára lépő játékosom közül egyes egyedül Sebők Bence nem tette meg ezt a szívességet, hogy eladja a bőrt. Apropó, Bence. Miatta megérte az a mérkőzés. Az U21-en még, amolyan irgalmas szamaritánusként jótékonykodott az ellenféllel, amit néhány, gutaütés közeli állapotban eltöltött perc után végleges, kispad végére történő száműzéssel honoráltam, de esztergomi centerem becsületére váljék, letörölte elrejtett könnyeit és emlékezetes egyéni produktummal adta mindenki tudtára, hogy komolyan gondolja a "már pedig én kosárlabdázó leszek" dolgot. 4/5 dupla, 3/5 büntető, 6-6 lepattanó és kiharcolt fault került a statisztikába 21 VAL mutatóval, nem egészen 15 pályán eltöltött perc alatt. Tőle függetlenül 81-56-os ülepkiporolásban részesültünk sonkamajszolás helyett.

Ezzel lezárult a hullámvasutazással, érthetetlenül gyenge és meglepően férfias meccsekkel fűszerezett alapszakasz, amely alatt rengeteget tanultam, mint edző és mint ember. A csapatomról, a játékosaimról, a kosárlabdáról és az életről egyaránt. A 9-13-as mérleg nem jó, de legalább sz@r, legalábbis a kezdeti nekibuzdulás tükrében feltétlenül. Sajnos kiderült, hogy totálisan amatőr státuszú gárdámmal, ahol egyéb körülmények és problémák is nehezítették a fogaskerekek olajozott működését, abszolút irreális elvárásnak bizonyult (álom...) a féltve dédelgetett felső ház elérése. Nyilvánvaló, véletlenek nincsenek és ok-okozati tényező áll fenn ennek a szereplésnek a hátterében is, aminek jórésze csak az érintettekre tartozik, így az öltöző falain belül marad...

Ellenben, a Neckermann-katalógus lapozgatás, fesztiváljegy rendelés és a fájdalmasan őszinte mérlegkészítés, tükörbenézés előtt még új feladatok várnak ránk. Rögtön most hétvégén, a Debrecenben megrendezésre kerülő U21-es döntőn, ahol elsőre Magyarország pillanatnyilag legjobb (1. hely az "A" csoport küzdelmei után) csapata, a Fehérvár ellen vesszük fel a kesztyűt. Lujó mester értő gardírozása mellett, ha a Srácok képesek közösen, személyes démonjaikat félretéve, csapatként küzdeni, akkor elfogultság ide vagy oda, akár jókora meglepetéssel nyithatjuk a tornát. Onnan pedig már bármi megtörténhet...

A Hajdúságból - remélhetőleg önbizalommal és éremmel - visszatérve pedig elkezdjük a 9-16. helyről döntő rájátszást, az ezen a szinten fantasztikusan komplex játékoskeretet, valamint irigylésre méltóan lelkes és szépszámú szurkolótábort felmutatni képes OSE Lions, azaz az Oroszlány ellen.

Tavaly tizenharmadikként fejeztük be a táncot, idén frappáns lezárás lenne ezt túlszárnyalni...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus