Tüzér-tűz 29.rész (2.évad)

16:07, Tüzér utcai sporttelep. Tervezett indulási idő után hét egész perccel még mindig csellengő Honvéd kosarasokat látni szerteszét. Négy, határtalanul lelkes főszurkolónk, a csodálatos krómberakásokkal ékesített vadiúj dobjára érthetően büszke vezérükkel az élen izgatottan várja az indulást. Jóker párba osztja magukat és lehuppanak a kényelmes üléseikre. Szezontörténeti a pillanat, először tartanak velünk idegenbe. Mészáros "Lujó" István már úton. GPS-ébe az Orvosi Egyetem-Maglódi út-Oroszlány útvonalat pötyögte be. Rob és Sinki "Az urológia mélységei" faktról, míg Márkó luxus kéjlakok bemutatása után pattan lóra. Apropó, pattan. Karesz edzéstartást követő pattanásával komolyabb probléma mutatkozik. Mindent látott sofőrünk pókerjátékosokat lepipáló rezzenéstelenséggel közli:

- Kodály körönd? Artúr, felejtsd el. Ezzel a döggel a közelébe sem merészkedek a pénteki csúcs epicentrumának. Rakpart, Petőfi-híd, ott felszállhat. - szól Tibi.

- Semmi esély a lavírozásra? - próbálkozom erőtlenül.

- Szó sem lehet róla. Így is késésben vagyunk. Tegnap fél négy, ma négy óra, most pedig lassan negyed öt és még mindig nem indultunk el. Nekem igazából mindegy, de gondolom nem a második félidőre szeretnél leérni...

A notórius késve indulás állandó tényező nálunk, de a nagybusszal utazás okozta specialitásokkal nem számoltam. Márpedig Tibi egyfajta Prost-Senna keverék. Precíz és kőprofi. Ha ő azt mondja nem, hát nem. Felparancsolom nyolc spíleremet a gépjárműre, illetve csak hetet, mert a legfiatalabb, a friss junior országos 5. helyezett Kiss Ádám egy tölcsérnyi fagylalttal andalog. Eszem megáll! Roletti nem kéne, Ádámka? Némi tejszínhab vagy csokireszelék?  Lelkiterror a tacskónak, hagy szokja a felnőtt körülményeket és végre start!

Háromgyermekes családapaként a bárhol-bármikor elalvás már rutinból megy s bár műértői élvezettel adózom Tibi és Nemeskéri Laci bácsi pesti-vezetni-nem-tudó-kretének műsorának, a röpke éberkóma állapotokat beépítem a túrába. Köztes periódusokban könyvolvasás, utolsó taktikai ötletek körmölése és a saját koncentrációm és meccsdrukkom kordában tartása. A Pokolban van randink, illik megadni a módját...

Hála Tibi képességeinek - magunkhoz képest időben - egy órával a kezdés előtt megérkezünk. Letűnt kor apró, ám annál büszkébb és családiasabb épülete a Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok. Retro a javából (rock zenére melegítettünk!). Lujó fuvarjára várva elidőzöm a klasszikus fényképeket nézegetve. Vetési Imre tanár úr marcona pillantása, a Sluzalek-féle csodacsapat és Jambicska Balázs. Tényleg, a Jambi, aki Varga "Bobó" Rolival tarthatatlan duóként keserítette meg az életünket anno a Tungsram - Oroszlány rangadókon. Nem tegnap volt, a betyárját! De elég a nosztalgiából! Befutottak a Doktorok és a Csk, kezdődhet a tánc!

Két feladatunk volt. Együtt kosárlabdázni és higgadtnak maradni. Legnagyobb ellenfelünk egész szezonban a Budapesti Honvéd volt. Realitás lehet a hőn áhított kilencedik hely, ha képesek vagyunk forró szívvel és hideg fejjel játszani. A több szempontból kuriózum teremben nehéz iramjátékot bemutatni, márpedig a rutinos hazaiak megtörésének egyik legfontosabb részfeladata a sebesség. Kiss Kareszék nem fognak megremegni a kihívástól, képzett játékosok egytől egyig, de ha valamit nem szívlelnek, az a száguldozás. Taktikus, megfontolt játékkal próbálják csitítgatni ifjonti hevességünket, ám a mai napon nem járnak sikerrel...

Valódi szalonedzőknek kitalált az ottani kispad előtti terület. Olyannak, aki a bemutatás után leül, keresztbetett lábakkal végignézi a meccset, néha felállva egy-egy időkérésnél. Én sosem ülök le. Sosem. A csapatom és a mérkőzés szent dolog. Így is rettentő skizofrén állapot a vonalon kívüli lét, de hogy távolságtartó ábrázattal kövessem az eseményeket? Ülve?! Na, ne! Amikor először leülök majd meccs közben, akkor szerintem felhagyok az edzősködéssel. Szóval, az Oroszlánbarlangban tényleg olyan, mintha ketrecbe lennék zárva. Ezúton is köszönet a játékvezetőknek. Se az oldal, se az edzői vonalon kívül (belül) nem fértem el. Nem csak óriási egóm és arcom miatt, tényleg a fiúk 50-es csónakjai között libelléztem előre-hátra. Gyakorlatilag engem kerülgettek a sporik, mikor a cserepadunk előtt ment a játék...

Elképesztő hullámvasutazás volt. Megjártuk a csúcsot 25-11-es második negyedünkkel, de dagonyáztunk a pokol legmélyebb bugyrában is a szünetet követően (8-27). Az odavágón tizenöt, most tizenkétpontos előnyünket herdáltuk el a fordulás után. Milyen érdekes ez. Megnyugtatónak tűnő vezetés, elképzeléseidnek megfelelő játékkép, átbeszélt, tudatosított figyelmeztetés, hogy majd most más lesz, készüljünk rá, erre tessék.. Kaparhatsz a döntetlenért...

Az utolsó negyed dönt. Tanácsék extázisban, a közönség buzdításától a saját gondolataimat sem hallom. Történt már velünk ilyen és akkor nem reagáltunk jól. Szétestünk, megfutamodtunk, egymásra mutogatva elszigetelődtünk. De ma nem. Itt és most nem. Erősek vagyunk, de bitangul! Lábilag, tüdőben és ami a legfontosabb, mentálisan. Nem csak "szeretnénk" győzni. Vagy "megpróbáljuk". Esetleg "jó lenne". Nem. Győzni jöttünk. Győzni akarunk. És győzni is fogunk!

Kajáltatnak minket, nehezen tartjuk állásainkat. Lujó felveti a zónát. Miért ne? Azért van az edzőnek segítője, hogy kiszúrjon olyasmit, amit éppen én nem tudok. Csapatmeló. Csapassuk hát a zónát. Közte kilenc és hat perc. Mácsai Karesz (15 pont, 10 lepattanó, 7/11 mezőny, 22 VAL, +15-ös mutató, 23 perc alatt) kétkedően néz rám, mikor ötösként küldöm pályára. Csak annyit kérek, adjon elzárást, váljon le és várja a labdát. Látom rajta, furcsálja, nem ért velem egyet, de bízik bennem, hogy nem vesztettem el a maradék eszemet. Alacsony szerkezet a javából, a kiválóan játszó Szollár Gergő (14 pont, 6 gólpassz, 4 kiharcolt fault, 15 VAL) kipontozódása után irányítóként pattogtató Máté Márk (8 pont, 3 kiharcolt, +13-as mutató) vezetésével. Annál egyszerűbb és lényegretörőbb kosárlabda, mint azokban a percekben játszottunk, nincs. Agresszív, rengeteget mozgó területvédekezés, Teremy Zsombi (8 lepattanó, 12 VAL) által fémjelzett lepattanózás és abból roham!

Kwame Robert (24p, 13/23 összdobás, 8lp, 6khf, 3-3szl és gp, 29 VAL és +7) tavalyi önmagát idézte, mint síelő a zászlókat, úgy kerülgette a rémült oroszlányi védőket. Sorban szereztük az indítás vagy tükörsima elzárás-leválás utáni ziccereket, demoralizálva a hazaiakat. A fantasztikus hazai tábor döbbenten figyelte az eseményeket. Felemelő érzés volt látni, hallani a maroknyi Honvéd-ultra tombolását!

Az utolsó percben türelmes cicázással járattuk a zsugát a faultolni igyekvő Ughyék elöl, mikor pedig nagyon kellett a csepeli csávó, Kovács Doma (6-6 kiharcolt és pont, 3/3 büntető, 4 lepattanó, 12 VAL és +12) nyugodtabb volt, mint Chuck Norris a hazugság-vizsgáló előtt. Óriási győzelmet arattunk Magyarország egyik leghangulatosabb kosárlabda csarnokában. Fiatal csapatom életében hatalmas lökést jelent ez a siker. Csodás volt a Srácok közös örömét látni. Egymás hegyén hátán ünnepeltek ujjongva a kezdőkörben, saját drukkereink mellett a rendkívül sportszerűen minket is megtapsoló OSE Lions szurkolók tisztelet méltán kivívva.

Megyünk tovább. Következik a Békés. Hasonló szerkezet a pályán és fanatizmus a lelátón. Alig várom, hogy felzendüljön a "csicska Honvéd" rigmus! Remélem telt ház lesz. Minimum négy piros-fehér drukker garantáltan ott lesz...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!