Tüzér-tűz 30.rész (3.évad)

Mínusz tizenkilenc pontról reális illúzióink nem lehettek. Ettől függetlenül kölyök csapatom felnőtté válásában minden mérkőzésnek (és edzésnek) kiemelt szerepe van. Természetesen az eredmény sohasem lehet másodlagos, hiszen versenysportról beszélünk, ám ezúttal legalább annyira fontos volt, milyen karaktert mutatunk.

A Hódmezővásárhely egyike idén azoknak a csapatoknak a B-csoportban, amelyek sokkal többre hivatottak, mint amit végül kihoztak magukból. Néhány gyengébb mérkőzés, sérülések és a rendkívül szoros alapszakaszbeli versenyfutásban nem értek oda, ahová képesek lehettek volna. Ellenben a dr. Elek András - Utasi Gábor edző duó remekül megtalálta azt a rotációt, amely nagyszerűen működik a rájátszásban. Ezt rögtön az első negyedben nyomatékosították is, eldöntve ezzel az érdemi kérdéseket. A maradék tízpercekben akadtak kifejezetten jó periódusaink, viszont hiányzó csapatkapitányunk (ujjsérülés) nélkül esélyünk sem volt a fordításra. Ki kell emelnem az újonc Kiss Ádám dupla dupláját (12 pont, 11 lepattanó, 6/7 mezőny, 21 VAL), Sebők Bence produktivitását (13 pont, 4 lepattanó, 7/10 összes dobás, 14 VAL, +1, 14 játszott perc) és Szalay Ákos sokoldalú játékát (14/6 pont, 6 kiharcolt fault, 5 gólpassz, 7/12 összes dobás és 16 VAL).

A meccset követő reggelen merőben más kihívást jelentő kosárlabda eseményre indultam. Pontosabban indultunk, Rádonyi Kristóf barátommal és Szende Viktor operatőr kollégámmal. Célállomás Berlin, az idei Euroliga Final Four helyszíne. Hosszú hétvégényi csúcskosárlabda, fantasztikusan felkészített csapatokkal, vérprofi szervezéssel. 

Mivel ez a Tüzér-tűz, szakmai elemzésbe nem kezdenék bele, viszont a szerintem ide tartozó tapasztalataimat szükségesnek érzem megosztani Veletek:

Példa(kép): Euroligát KELL nézni. Sokat, sokszor. Fiatal vagy kevésbé fiatal kosárlabdázóként, aki szereti, érti és tanulja (ez soha nem ér véget...)  imádott sportágunkat, KÖTELEZŐ a sok és minőségi meccsnézés. Üdvözítő, hogy akadnak, akik követik az NBA-t. Kamaszként faltam jómagam is. 356 VHS kazettát felölelő gyűjteménnyel rendelkeztem, ami most szülőházam padlásának egércsaládját látja el cellulittal. Fontos részét képezte játékossá válásomnak, ez egyértelmű. Viszont akkoriban még nem tudtunk az Euroligáról. Nagy ritkán el lehetett csípni egy-egy BEK vagy Korac Kupa mérkőzést, de ennyi. Ennek az (h)ős)kornak azonban vége! Ugyanúgy - sajnos -, mint a klasszikus, ennyire még nem "elcirkuszosodott" NBA-nak, ahol az a jani csávó, aki kiteregeti a csapattársa becsszóra' megőrzendő privát dolgait. Csalóka világ az. Szórakoztató? Talán, olykor-olykor. Tanulságos? Ha elvonatkoztat az ember, nagyon. Előremutató? Nem. Meggyőződésem, hogy egy ifjú, ambíciózus kosarasnak európai versengést kell néznie. Persze, nézhet NBA-t, de ha JÁTÉKOS akar lenni, akkor az ehhez szükséges dolgokat a mi bajnokságainkban láthatja. Mikor, mit, miért és hogyan. Amellett, hogy sok apróságot, cselt, mozdulatott, trükköt ismerhet meg és - kellő energiabefektetéssel - sajátíthat el, erőt meríthet. Erőt a mindennapi ALÁZATos munkához, a sokszor lemondással járó, végtelennek tűnő gyakorláshoz, mert igenis van értelme! Berlinben sem láttunk őrületes csodákat. Teodoszicson, De Colón (aki egyébként majdnem elönzőzte a CSZKA Moszkva egész éves munkáját a döntő utolsó négy percében...), Delaney-n és Burussziszon kívül senki sem csinált olyan észveszejtő dolgokat, amiket ne lehetne MUNKA során elsajátítani. Mindenkinek megvan a szerepe. Senki sem akar több lenni, mint ami. Tudják, mi a dolguk, és ők azt csinálják. Alapok, alapok, alapok...

Profizmus: Volt szerencsénk a csapatok edzéseibe belenézni. Edzőként irigykedve néztem, ahogy külön szakember vezényelte le a dinamikus nyújtás/futóiskola rész, egy másik a statikus strechinget, míg a harmadik a rávezető labdás feladatokat. Emellett minimum négy-öt úriember segédkezett a játékosok speciális dobógyakorlatainál. Némi túlzással a vezetőedző feladata a meccselésben és a nyilatkozat adásban merült ki. A csapatok játékosai zokszó nélkül, összehangoltan végezték a feladataikat. A dögunalmasakat is. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbbjük a háta közepére kívánta a magastérdemelést vagy a páros lefutást, ám ez nem látszott meg. Felfogják, ez is a nagy egész része, mint minden apró mozaik darabka.  Az ördög a részletekben rejlik, mondják... A legjobb példa erre talán az év All-Euroleague csapatba választott Lokomotiv Kubany szupersztár Malcolm Delaney esete. Mindenki tudta, két év után elhagyja a krasznodári csapatot. Nagy álmát valósítaná meg az NBA-vel, és a Brooklyn, valamint a Houston tárt karokkal várná. (Megjegyzés: egyrészt elgondolkodtató a Silver-cirkusz hozzáértésével kapcsolatban, hogy egy ennyire sokoldalú spíler, mint a derék Malcolm, miért nem ott pattogtat már régóta, másrészt - megértve az amerikaiként NBA iránt mutatott vonzódását - szomorú lennék, ha neki az anyagi előnyök mellett beteljesülést jelente a Szakáll 48 perces önzőzését a legjobb helyről végigasszisztálni...) Szóval, M.D. lép, ez tuti. Nets, Rockets, Barcelona vagy szemérmetlen dollármilliókat elégörgető kínai csapat. A szezonnak gyakorlatilag vége. A Loko elbukta az elődöntőt. Mindenki arról beszélt, hogy neki semmi értelme az amúgy is értelmetlen bronzmeccsen pályára lépnie. Nincs motiváció, csalódottság, sérülésveszély. Ő mégis játszott. Ahogy mindig, koncentráltan, a győzelemért, nagyszerűen. Kicsit a rengeteget utazó "mozdonyos" drukkerekért, kicsit a csapatáért, kicsit a statisztikájáért. Teljesen mindegy, miért...

Tisztelet - Fegyelem: 

A négy mérkőzésen egyetlen technikai hibát sem fújtak a játékvezetők. Egyrészt a sporik kiválóan rendezték a vezetőedzőkkel való vitáikat, másrészt a játékosok a legritkább esetben lépték túl azt a határt, ami elválasztja a szabad vélemény nyilvánítást az alpári, önkontrollt nélkülöző dühkitöréstől. Kölcsönös tisztelet jellemezte a két fél alaphozzáállását ahhoz, ami a legfontosabb kell, hogy legyen, a JÁTÉKhoz...

Örök emlék és élmény marad Berlin, az bizonyos. Most azonban folytatódnak a Honvédos hétköznapok. Utazunk Bajára, a 2015-2016-os bajnoki évad utolsó idegenbeli fellépésére. Mészáros "Lujó" István és Nemeskéri Laci bácsi már feni a fogát a legendás halászlére. Én titkon remélem, nem az lesz a hosszú túránk fénypontja.

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!

 

Foto - Gémesi Balázs