Tüzér-tűz 33.rész (4.évad)

Savanyú a szőlő...

Két évvel ezelőtt - szépíthetném, hogy nem, de a világ kamuja lenne - kárörvendőn csámcsogtunk a DEAC tragikomédiáján. Az akkoriban még a Nagy Triumvirátus által fémjelzett U20-as csapatuk hülyére verte a B-csoportot (köztük minket is...), elnyerte a nyolcasdöntő rendezési jogát, majd általános meglepetésre kikapott az első mérkőzésén, hogy az alsóházban csalódottan mossa fel a parkettát utolsó két ellenfelével. Egyetlen vereséggel lettek ötödikek...

... nem gondoltam volna, hogy ezt éppen mi leszünk képesek megismételni egyszer. Pedig de. Idén három végén égettük a Honvéd - gyertyát. Prioritási sorrendben: az NBI-es csapattal bekerülni az évvégi szűkítés után 14 fősre csökkentett Luxus B-be; az U20-ban érmet nyerni és az NBII-ben a fiatalok felnőtt mezőnyben történő versenyeztetése mellett dobogón végezni a csoportunkban. Az első pipa, az utolsó még megvalósítás alatt, míg a középső dühítően, felháborítóan és leginkább rettenetesen szomorúan, nem sikerült...

Sokan próbáltak vigasztalni a hétvége óta. "Ezek a hétvégék inkább az A-csoportosokról szoktak szólni" vagy "A legjobb B-csoportos csapat ti lettetek" felmerült a "Ha a két sérült kulcsemberetek játszhatott volna, teljesen másképp alakul" verzió, esetleg a "Csúnyán belenyúltak a negyeddöntőbe" kifogás/teória/érv. Egyikkel sem vagyok beljebb. Bárki előtt vállalom, csapatunkban simán benne volt az érem! Négy olyan játékosunk van, akik stabil tagok az NBI-es rotációban és még három, akik kisebb-nagyobb szerepekben már bizonyították, a felnőttek között is bőven megállják a helyüket. A debreceni vendégjátékot leszámítva erődemonstrációt tartottunk az alapszakaszban anélkül, hogy túljátszattunk volna bárkit. Nyilvánvalóan nagyon hiányzott a nyolcaddöntőben egyébként összeszorított fogakkal és részleges bokaszalag-szakadása ellenére zokszó nélkül a csapatért a pályán néhány percet sántikáló házi gólkirályunk, Pálházi Ricsi és villámléptű hátvédünk, Valerio Ramon. Azon meg teljesen felesleges lamentálni, hogy a Falco elleni nyitányon hat perccel a vége előtt, mínusz ötnél "mi lett volna ha" az egyik spori nem úgy ítél meg szituációkat, ahogy...

Szándékosan szőlőztem az alcímben. Biztosra veszem, ha behúzzuk a három meccsünket, most csak simán fényezném a Srácokat, talán egy fél mondat erejéig morfondírozva a kiírás felemásságával kapcsolatban. Így azonban nem tehetem meg és nem is akarom megtenni, hogy ne fejezzem ki ellenérzésemet az orosz rulett szisztéma kapcsán. Elkeserítőnek találom egyetlen utánpótlás döntőként pont a legnívósabbat ilyen szisztémában lebonyolíttatni. Az összes többi korosztályban van esélyed javítani a csoportmérkőzések folyamán, míg itt elég egyetlen rosszabb nap, és az egész éved megy a levesbe...

Lennének ötleteim a végső nyolc, számomra feltétlenül igazságosabbnak gondolt megversenyeztetésével kapcsolatban, de ez nem az a platform, ahol erről vitát indítanék. Ehelyett ismételten kiemelném, a Budapesti Honvéd U20-as csapata 22-1-es idénymutatóval szerezte meg a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság 5. helyezését.

A Budapesti Honvédnál minden egyéni célt felülír a CSAPATÉRDEK, ráadásul biztosra veszem, hogy ha tudná, miről fogok most elmélkedni, a következőkben méltatott játékosom tiltakozna leginkább ez ellen, mondván a célt, az érmet nem sikerült elérnünk, és csak ez számít. Viszont nekem, a nyilvánvalóan elfogult edzőjének lehet és ebben az esetben kutyakötelessége szót emelnie Szalay Ákos ügyében. Hogyan is fejezzem ki magam? (pedig ezzel nem szokott problémám lenni...) Szomorú vagyok? Nem, ez nem szomorúság, annál zsigeribb. Mérges vagyok? Ez sem igazán jó. Felháborodott vagyok? Talán túlzás, de az igazság valahol ebben a háromszögben van...

Szalay Ákos nem került beválasztásra a torna ALL-STAR csapatába. Mielőtt belekezdenék ennek a számomra megmosolyogtatóan elhibázott döntésnek a kivesézésébe, két dolgot szeretnék leszögezni.

1: Alapvetően nem értek egyet ezzel a "szavazás-dologgal". Eleve nonszensz helyzet, hogy az MVP (Boros Márk, Vasas) nem tagja A csapatnak. Nem hiszem, hogy minden voksolásra jogosult személy a torna összes mérkőzését megtekintette, amely alapján mérvadó véleményt formálhatott a játékos-erősorrendről. Mivel nem az öt, legmagasabb VAL-mutatóval rendelkező spíler került be az álomcsapatba, így megkerülhetetlen kérdés, akkor mi alapján lettek éppen ők? Arról nem is beszélve, hogy miért kizárólag az első négy gárdából lehet választani (ahogy az kimondva kimondatlanul ilyenkor lenni szokott...)? Szóval, ingoványos talaj ez az egész szubjektív elbíráláson alapuló egyéni díjazás-dolog.

2: A bekerülő játékosok mindegyike megérdemel(het)te a kitüntető címet. Viszont nem pofaszakállas csapatkapitányom kárára...

Kezdem a szubjektív résszel, amit érthető módon kívülállók nem igen láthattak a hétköznapok során. Ákosnál elhivatottabb, karizmatikusabb vezér nem hiszem, hogy akadt volna bármelyik ellenfelünknél. Jóban - rosszban a csapatért dolgozott, olyan kémiát kiépítve az igencsak homogén bandában, amely páratlan. Pályán és pályán kívül valódi csapatkapitányként figyelt az "embereire", megtartva a fókuszt és a tüzet egész szezonon át. Megismétlem, ezt kevesen tudják, maximum azok akik figyelnek az apró (?) részletekre. Aláírom, Ákit lehet szeretni és nem szeretni. Valódi megosztó személyiség a javából. Tipikusan az a kosaras, akit ellenfélként utálsz, de csapattársként bármelyik csatába vakon követed. Klub és csapatszeretete, harci szelleme, győzniakarása és versenyzői képességei kiemelkedőek és megkérdőjelezhetetlenek. Ezeket az erényeket tökéletesen lehetett látni a háromnapos torna során. A hibátlan alapszakaszt azért nem veszem komoly érvnek, mert ez a díj a nyolcasdöntő legjobb (legértékesebb? legszimpatikusabb? legdiplomatikusabb?) öt játékosáról hivatott dönteni. Mivel konkrétan nem tudom mi alapján határoztak a döntéshozók, ezért mellékszálként belevettem ezt is...

Rendben, akkor nézzük a számokat. Szalay Ákos 3 mérkőzés (2 győzelem, 1 vereség), 95 játszott perc (31,4 átlag), 44 pont (14,6), 18 gólpassz (6), 12 lepattanó (4), 9 szerzett labda (3), 18 kiharcolt fault (6), 10 eladott labda (3,3), 15/32 mezőny (48,5%), 6/12 tripla (50%), 8/11 büntető (73%), 23/43 összes dobás (53%), 72 VAL (24) és +12 (+/-).

(Megjegyzés: gólpasszban, szerzett labdában összesített első, VAL-mutatóban összesített 7. illetve a 2. legeredményesebb hátvédként végzett, miközben a játszott perc listán a 17. ...)

A negyeddöntőben csapatunk összteljesítmény indexének (90) harmadát (30) hozta, magasan a legmagasabb értéket produkálva a pályára lépő játékosok között. Az elődöntőben, ahol - a vereség okán érthető csalódottságból is adódóan - gyengén dobott, fél perccel a vége előtt, egál állásnál (1/8-as mezőny mutatóval...) előbb dobott egy triplát, majd a következő támadásnál egy büntetőt a helyére küldve megnyerte a derbit. Zárásképpen pedig karriercsúcsot jelentő 4 triplát dobva demoralizálta a mezőny legmasszívabb védekezésével rendelkező hazai csapatot a nem hivatalos B-csoport Bajnoka címért vívott rangadón... 

Egy szónak is száz a vége, a 2016/2017-es U20-as bajnokságban nem sikerült a célunkat élérnünk, érem nélkül maradtunk. Ettől függetlenül emelem kalapom a 22-1-es, klubtörténeti mutatót kiharcoló csapatunk mind a tizennyolc piros-fehér kosarasa előtt! Az elvitathatatlan szakmai fejlődésük mellett számomra még értékesebb az a fajta páratlan csapatszellem, kohéziós erő és együvétartozás, ami edzőjükként és sportemberként óriási büszkeséggel tölt el.

Ezúton is gratulálok a Srácaimnak valamint a címét teljesen megérdemelten megvédő PVSK csapatának és vezető edzőjüknek, Juhász Olivér barátomnak!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus