Tüzér-tűz 4.rész (3.évad)

Kegyetlenül megerősödött a tavalyi újonc Oroszlány csapata. Megtartották értékeiket, így Lakosa Ákos, Hadnagy Bence, Zrinyi Viktor és Wehner Zoli leigazolásával immár mély és komplex keret áll Vavra András rendelkezésére. Rutinos, sokat megélt harcosok és feltörekvő ifjoncok. A hétvégi Bányász Kupán saját közönségük előtt játszottak velünk macska-egér játékot...

Kikapni ki lehet. Van, amikor az sem sikerül, ami máskor mindig. Előfordul. Viszont nem harcolni nem lehet. Kevésbé akarni, mint az amúgy is minőségi és mennyiségi fölényben játszó ellenfeled, nem lehet. Nálam, nálunk, nem. Lehet 27%-kal "célozni" mezőnyből? Lehet. Tragikus, de előfordul (amúgy sem a cizellált kezünkkel nyerünk meccseket...). Lehet 60%-kal büntetőzni? Lehet. Pocsék, de nyilván senki sem direkt dobja mellé a labdát. DE!!! Lehet 16 támadólepattanót engedélyezni, kontaktus nélkül beengedve boldog-boldogtalant a palánkunk alá? Nem, nem lehet. Lehet eladni 29 labdát, amiknek a többségét figyelmetlen és besz@ri mozgássorok előznek meg? Nem, nem lehet. Lehet megilletődötten, sírásragörbülő szájjal pislogni hol rám, hol a sporikra, mikor Tanács Attiék határozottabban és rámenősebben AKARják megszerezni a labdát vagy az ideálisabb pozíciót? Nem, nem lehet.

(Egyetlen pozitívuma volt a meccsnek. A tündéri helyi takarító néninek biztosítottunk egy szabad délutánt. Neki már nem kellett felmosni a parkettát...)

Mielőtt bárki hollywood-os szirupra gondol, mikor a tönkrevert csapat a semmiből feltámad és minden realitást nélkülözve másnap legyűri a nála jóval magasabbra taksált ellenfelét, ki kell, hogy ábrándítsam. Szombaton is lezötykölődtünk a Krajnyik "Akác" András sportcsarnokba és kikaptunk harminc ponttal a Salgótarjántól. Távirati stílusban ennyi, ám a mostani bejegyzésem alaptézise kapcsán közel sem csak ennyi. Ezúttal harcoltunk, rámenősek voltunk. Nem féltünk a párharcoktól, felvállaltuk az ütközéseket és aznap autogramm-gyűjtő noteszeinket is otthon hagytuk. Úgy álltunk hozzá a mérkőzéshez, ahogy a Budapesti Honvéd kosárlabdázóinak kell. Mindezektől függetlenül a második félidőben már esélytelenek voltunk. Az első játékrészben főképp Pálházi Richárd (10/3 pont, 5 lepattanó, 4 kiharcolt fault, 14 VAL) bátor játékának köszönhetően még tartottuk magunkat, de a nógrádiak szőnyegbombázása (16/27 tripla) idegileg felőrölt minket. Szabó Petiék csak azt nem dobták be, amit nem emeltek rá, így Sinkovits Dani (10/9 pont, 4 szerzett labda és 13 VAL), Szollár Gergő (14/3) és Teremy Zsombi (12/3) korrekt teljesítménye a kozmetikázásra volt elég.

Vereség és vereség között óriási a különbség. Egy csapat kémiájának, kultúrájának, egységének kialakulásában, megszilárdulásában sok minden játszik szerepet. Mindennapok, edzések, öltözői pillanatok és legfőképp a mérkőzések. Ez hatványozottan hangsúlyos egy olyan gárdánál, mint a miénk. Amatőr státuszú, pelyhedző állú, identitás kereső. Mondják, a vereségből többet lehet tanulni. (Köszi, Mr. Minden-Sportokosságok-Mestere, de én inkább bőszen nyerek és abból okulok, jó?!) Ha már így van/lehet, akkor mi most a 21 kötetes Révai nagy lexikonának megfelelő tapasztalatot gyűjthettünk!

Levonjuk a szükséges következtetéseket és megyünk tovább. Ami a legfontosabb: a Honvéd tartása, eltökéltsége, a CSAPATba vetett hite soha, semmilyen körülmények között nem inoghat meg...

Személy szerint, - bár nem tartom magamnak mazochistának - örültem, hogy résztvettünk a Bányász Kupán. Két, a bajnokság végkimenetelénél az érmekért küzdő, profi körülmények között, kiváló játékosanyaggal gazdálkodó csapattól tanulhattunk. Emellett láthattam a továbbra is csoportunk élmezőnyébe tartozó, nagyon masszív Békés csapatát.

Jövő héten rendezzük meg egykori legendás játékosunk és szakosztály vezetőnk, Gyurasits István tiszteletére kiírt emléktornánkat. Remélem, immár teljes kerettel szerepelhetünk a 2015/2016-os bajnoki szezon kezdete előtti utolsó, főpróbának tekinthető megmérettetésen.

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!

Foto - Gémesi Balázs