Tüzér-tűz 6.rész (3.évad)

Elkezdődött. Egy félidei szárnyalás, egy gyötrődés. A győzelmet azonban nem kell magyarázni...

Tíz hét kőkemény, lelkiismeretes munka után végre-valahára eljött az idénynyitó szombatja. Hazai pálya, csillogó tekintetek, szépszámú közönség. Újjáalakított csikócsapat, ifjonti hévvel, tele bizonyítási vággyal. Ellenfél a Tiszaújváros. Brunyánszky István barátom irányításával az egyik legszervezettebb, legegységesebb csapattá váltak az utóbbi években. Tavaly oda-vissza elhúzták a nótánkat, és ma férfias csapatteljesítmény kell a sikeres premierhez.

Lüktetően kezdünk, darálunk becsülettel, bár kissé vadnyugati fílingem van. Mindenki durrogtat és hiába találunk, ha a sárga-kékek is ezt teszik. Örülök a kombinatív, lendületes és önzetlen támadójátéknak, ám egyelőre mi még a "határozottan, lelkesen és eredményesen védekező" gárdák sorába tartozunk, akik erre alapoznak elsősorban. Komolyan meg kell erőltetnem magam, ha fel akarnám idézni, volt-e eddigi Honvédos időszakom alatt 58 dobott pontos félidőnk. Szerintem nem. Most van. És nem vagyok tőle elragadtatva...

Tartsatok tarkopasz vészmadárnak. Feleslegesen aggodalmaskodónak. Akkor is vallom, amikor két azonos erősségű csapat összecsapásán az egyiknek majd minden sikerül az első játékrészben és jelentős előnyt épít ki (ezúttal tizennyolcat) az sokszor visszaüt. Akaratlanul túlzott elégedettség lesz úrrá a magát nyeregben érzőn, miközben a hátrányban lévő megduplázott harci kedvvel lép parkettára. Mire felocsúdsz a nem várt pofonok okozta szédelgésből, már oda az előny nagy része. Természetes, a keménység-mérőn jelentőset csavaró üldöző irtózatos zúzásba kezd, amit a játékvezetők tudatalatt engednek, ("Nem hittük volna, hogy egy ilyen szorosnak várt meccsen ekkora hátrányba kerülnek. Ez nem lehet reális...") mire teljes lesz a káosz. 

Valami ilyen forgatókönyv szerint kezdődött az Alkonyzóna sorozat legújabb, Dózsa György úton forgatott epizódja. A szikrát kapó borsodi betyárok számolatlanul szórták a pontokat, mi meg a labdákat a nézőtérre. Hat perc elteltével sikerült első pontjainkat begyömöszölnünk. Zónavédekezésre váltva sikerült elállítanunk a vérzést, pedig aggódóbb szurkolóink már az ájulás határára kerültek. Stefán Dávid (21 pont, 11 lepattanó, 12/16 összdobás és 34 VAL) olyan magabiztossággal és dominanciával pattogtatott, amiből a többiek is erőt, hitet és önbizalmat meríthettek. Rendeztük sorainkat, felvettük a kesztyűt és valódi CSAPATMELÓt bemutatva, érzelmektől túlfűtött közjátékoktól kísérve húztuk be az első győzelmet! Négy hét kihagyás után bíztatóan tért vissza kapitányunk, Máté Márk (15/9 pont, 7/13 összdobás), négyeseink tökéletesen kiegészítették egymást (Teremy Zsombi / Kiss Ádi közösen 19 pont, 11 lepattanó, 5 kiharcolt fault és 26 VAL), Szalay Áki (10/3 pont, 9/7 összdobás, 6 kiharcolt és 21 VAL) rafkósan használta ki lehetőségeit, míg Haris Robi (10/6 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz és 18 VAL) ezúttal a mezőnymunkájával emelkedett ki. 

Helyén kezeljük a sikert. Mentálisan, egy fiatal, eltökélt, ám még könnyen kibillenthető csapatnak nagyon fontos, hogy mosolyogva fogadhattuk a gratulációkat. Erősödik a kohézió, a harci kedv, szilárdul a közös jellemünk. Viszont látnunk kell a hiányosságokat. Örülünk a pozitívumoknak és dolgozunk a gyengeségeinken. Szombaton nem kevésbé emberpróbáló kihívás vár ránk. A bármikor extrákra képes egyéniségek köré szerveződő, a Tiszaújvároshoz hasonlóan a fizikalitásra alapozó Egert fogadjuk. Megyünk tovább...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!

 

Foto - Gémesi Balázs

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus