Tüzér-tűz 6.rész (5.évad)

"- Tudod hogyan játszunk, Artúr?" - fordul felém lemondó tekintettel Mészáros "Lujó" István a Győr elleni idegenbeli meccsünk első félidejét lezáró sípszava után. "Mint akiknek egyetlen dolog jár a fejében. Háromnegyed kilenckor már lehessen a pizzát majszolni hazafelé."

Egy pillanatra a két évvel ezelőtti hódmezővásárhelyi (tor)túránk félidei beszélgetése rémlik fel. Akkor nemes egyszerűséggel két verziót vázolt fel imádott szakosztály vezetőm. Az öltözőbe semmi szín alatt ne menjünk be hegyi beszédet, fejmosást, semmit se tartani és/vagy menjünk haza - mármint mi ketten - azon nyomban. Most sem sok választott el mindkettőnket ettől. Nem a tizenhatpontos különbség és a nyögvenyelős támadójáték akasztott ki bennünket, sokkal inkább a pókerarccal eltűrt győri gálaelőadásra mutatott reakciónk. Különösebb érzelmek nélkül engedtük a kiváló erőkből álló Bukics-tanítványoknak, hogy azt és úgy csináljanak, ahogy csak szeretnének.

Az első négy forduló eredményei szemléletesen alátámasztják azokat a véleményeket, miszerint az idénre átszervezett B-csoportos bajnokság Piros fantázianévre keresztelt szekciója olyan izgalmakat tartogat, amelyekhez foghatót emberemlékezet óta nem láttak a kosárlabda szerelmesei. Immáron egyetlen veretlen (OSE) és egyetlen nyeretlen (Honvéd) csapat található a mezőnyben. Egyáltalán nem barokkos túlzás azt állítanom, minden meccs kétesélyes.

Egy csapat eredményességében döntő jelentőséggel bír saját értékeinek megtalálása, ismerete, elfogadása, kiaknázása és az ahhoz alapként történő ragaszkodása. A mi esetünkben ez továbbra is változatlan. Csapatmunka, az egyéni érdekek háttérbeszorítása, szervezett, világos szabályrendszerben végrehajtott, lelkes, alázatos, extrán fizikális védekezés és feladat megosztásos, önzetlen támadójáték. Ezeknek egyidőben történő, NEGYVEN percen át tartó alkalmazása reális esélyt ad bármely riválisunk ellen a győzelemre, ám akármelyik összetevő hiányában garantált a vereség. Továbbra sem mi vagyunk a legügyesebb, leglátványosabb, legkreatívabb csapatok egyike, azonban ha büszkén végrehajtjuk a kizárólag hozzáállás és szív-függő feladatainkat egyénileg és csapatként egyaránt, pokoli erős mezőnyünk élmezőnyébe tartozunk küzdőszellem tekintetében.

Győrben ezt - öt perc kivételével - elfelejtettük az első két negyed során. A szünetben nem volt üvöltözés, szék és ajtócsapkodás. Hétközi meccs, a legtöbben munka után, kifacsartan, kiégett szürke állománnyal zötykölődtek le ide. Ha még meg is küldöm őket egy sutyernyákos lelki terrorral, azzal nem sokra megyek. Maximum a saját hitelemet játszom el elöttük. Ettől függetlenül a körülményeink nem jelenthetnek kifogást. Csak annyit kértem tőlük, a második félidőre "adják vissza azt a Honvédot, amelyiket én ismerek"...

Gyökeresen megváltozott a játék képe, mondaná a sportszakzsargon. Pedig semmi különös nem történt. A Srácok elkezdtek úgy játszani, ahogyan tudnak. Mozgósították energiatartalékaikat, nem engedtek könnyű dobásokat vendéglátóinknak, vércseként csaptak le a szabad labdákra. Gombásék minőségét jelzi, hogy még ilyen körülmények között is képesek voltak tartani, sőt tizenkilencpontosra növelni előnyüket. Ám már ekkor világosan látszott, innentől ez egy másik mérkőzés. A kérdés csupán az volt, képesek lehetünk-e a csodára, vagy hősies hajrá ide vagy oda, az első félidei puhányság végzetesnek bizonyul...

A záró felvonásban minden tekintetben riválisünk fölé kerekedtünk. Védekezésben elszívtuk az oxigént előlük (10 szerzett labda), elöl pedig továbbra is óriási lendülettel (72 mezőny kísérlet), a Pintér Dávid (21/15 pont, 8 lepattanó, 24 VAL) Máté Márk (11/9 pont) bedobó páros pontos távolijaival és Stefán Dávid (18 pont, 8 pont, 24 VAL) centerjátékával pontról pontra faragtuk hátrányunkat. Három perccel a vége előtt egylabdás különbségre melóztuk vissza magunkat. Ekkor azonban az extra erőbedobás okozta fáradtság és a túlpörgés miatt hoztunk néhány rossz döntést, amit a rutinos hazaiak a részükre megítélt büntetődobások kíméletlen értékesítésével maximálisan kihasználtak.

Minden vereség (és a győzelem is..) komoly tanulsággal jár. A győri sem jelent kivételt ez alól. Sőt. Ebben a derbiben minden koncentrálódott, amiről a Honvéd-kosárlabda szól. Pozitív és negatív értelemben egyaránt. A szükségszerű okulás mellett talán még profitálhatunk is ebből a fájdalmas tapasztalatból. Lehet, ha megfordít(hat)juk a végjátékot, elhisszük, beleférhet hosszú percek üresjárata, lélektelensége a továbbiakban. Így a saját bőrünkön érezhettük meg, az idei bajnokságban bárkit képesek lehetünk megszorongatni/legyűrni, illetve mindenki megbünteti dekoncentráltságunkat.

És a helyzet komolyságát csak fokozza a legújabb fejlemény. A Honvéd sporttelepen folyó fejlesztési, átépítési munkálatok okán fennálló állapotok miatt a katasztrófavédők nem engedélyezték a hazai bajnoki mérkőzéseink megrendezését. Ennek értelmében simán benne van a pakliban, hogy egymás után látogatunk majd nehezebbnél nehezebb kihívást jelentő ellenfelekhez az elkövetkező hetekben (hónapokban?). Nem hiszek a hazai pálya misztikumában. A kosárlabda az minden csarnokban kosárlabda. Mindamellett tagadhatatlan, a legtöbb játékosnak megnyugvást jelent, ha saját közegében játszhat. Nekünk ez most - valószínűleg jó ideig - nem adatik meg. Ez van, erre nekünk nincs ráhatásuk. Saját magunkra azonban nagyon is van. Senki és semmi nem befolyásolhatja a hozzáállásunkat!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!