Tüzér-tűz 8.rész (4.évad)

Imádott anyósom 60. születésnapját ünnepeltük családilag kedvenc éttermünkben. Érdeklődve figyeltük a lábunk alatt napfürdőző teknőssereget, átadva magunkat a gasztronómiai remekművek színes ízvilágának. Sajtlevesem fenséges zamatának élvezete közben csörrent meg a mobilom. 

" - Olyat mesélek, amilyet még nem pipáltál! - csapott a közepébe Mészáros "Lujó" István szakosztályvezetőm. Ákost kórházba vitték. Betört a feje. Csupa vér volt."

Nem barokkos túlzás azt állítanom, megállt a kanál a számban. A szívem ezerrel kalapált, teljesen lefagytam. Gondolataim össze-vissza cikáztak. (Ákit elütötte egy troli! Nem, verdával csapatja. Ráomlott a Simon János Kosárlabda csarnok főfala. Nem, badarság, felújítás volt, a fal pöpec. Akkor biztos átsegített egy vak nyugdíjast a zebrán, mikor meglátta, egy babakocsi elszabadult. Igen, ez lehetett! Ölbekapta a nagyit, átsprintelt vele a túloldalra, majd egy tigrisbukfenccel a kétségbeesett kisbaba után vetette magát. A csecsemőt bravúros horog mozdulattal egy pihe-piha pázsitdarabra ejtette, ám képtelen volt elkerülni egy ott parkoló markolós kocsi rozsdás kiszögellését...)

" - Szürreális az egész. - hozott vissza a valóságba Lujó. Sétált befelé a Srácokhoz, mikor ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy felugorjon örömében. Ezt pont az ajtóban sikerült megtennie, amit izomból lefejelt..."

Ha nem a DEAC elleni rangadó előtt két órával és nem az egyik kulcsemberemről lenne szó (aki egyébként, morbid adalékként igyekszik minél kevesebbszer függőleges mozgásokat végezni edzéseken), talán még röhögtem volna a történet agysorvasztóan szürreális mivoltán. Így azonban csak üveges szemmel bambultam magam elé és tettem le a telefont.

Kettő mínusz. Fülöp Boti országos selejtezőn a csapatával, Ákost foltozzák. Ez van. A legjobb csapat mindig az, amelyik rendelkezésedre áll.

Remélem Bános Csabi a háromnapos, folyamatos WC-re járkálás után képes lesz legalább néhány percre beállni, a tegnap lebetegedő Kováts Robi pedig nem néz ki annyira rosszul, mint amilyen a hangja volt a telefonban...

Kifejezetten baljós előjelek, írhatnám - már amennyiben hinnék az ilyesmiben - a nyíltan feljutásra törő Debrecen elleni csatára. Sebaj! Harcolunk, brusztolunk, talán ezúttal néha minőségileg megfelelő módon kosárlabdázunk is, aztán a nap végén kiderül, ez mire volt elég...

A kezdés nem rossz. Ülnek a dobásaink, odaérünk az övéikre, jár a labda. Bíztató, de sokat nem jelent. Egy ilyen profi, válogatott és harcedzett A-csoportosokból összerakott gárda ellen negyven percig kell fókuszálnod. Mi erről a második negyedben elfelejtkezünk. Sorozatban ajándékozzuk nekik a labdát és dobáljuk mellé az üres helyzeteket. A félidőben kettő oda, az öltöző bizakodással teli.

Nekikugrunk, mint Ákos az ajtófélfának. Stefán Dávid (18 pont, 12/18 összes dobás, 12 lepattanó, 4 kiharcolt fault, 30 VAL és +25!), Máté Márk (14/3 pont, 7/14 összes dobás, 3 gólpassz) amikor kellett betalált, Tóth Bence (14/9 pont, 5/8 mezőny, 5 lepattanó, 4-4 gólpassz és kiharcolt fault, 21 VAL és +21!) és Kerpel-Fronius Gáspár (11/3 pont, 8 gólpassz, 7 kiharcolt fault, 13 VAL és +16) termelte a pontokat. Míg Pintér Dávid (6/6 pont, 7 lepattanó, 2 szerzett labda, gólpassz, blokk, +14), a Kiss Ádám - Sebők Bence - Pálházi Richárd trió (7 pont, 5 lepattanó, 3/5 összes dobás, 2-2 gólpassz és kiharcolt fault, 8 VAL) és a CSAPATÉRT lázas betegen is zokszó nélkül harcoló Kováts Robi hozzátette azokat a dolgokat, amiket a staisztika ugyan nem mutat feltétlenül, ám a győzelemhez elengedhetetlenek.

A lelátón helyetfoglalók nem hittek a szemüknek. Nem túl acélos dobószázalék (44% mezőny, 62% büntető) mellett növeltük előnyünket percről-percre a kiváló Ferenczi - Horváth edzőpáros által gardírozott hajdúságiak ellen. Ekkor már vezettünk szemre is tetszetős támadásokat. Hátul fegyelmezetten, egymást kisegítve tartjuk magunkat az előre megbeszélt alapelvekhez. Külön örömmel tölt el, hogy akadémiánk több ifjú kosaraspalántája szemtanúja lehetett, miképpen lehet határtalan lelkesedéssel, mindent elsöprő akarattal, a társainkért csúszva-mászva, közepes kosárlabdával borítani a papírformát.

Trummer Rudi barátom klasszikus mondásának részletével élve: "Háomból háom" a mutatónk. Szép, meg jó, meg minden, de nem változott semmi. Az út (szezon) elején járunk. Hosszú, brutálisan kiegyenlített és kiváló ellenfelekkel teletűzdelt az idei B-csoport. Dolgozunk tovább. Sok munkára van szükség, mert fejlődnünk kell!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!