A 4. negyedben döntötte el a Szombathely

A Szombathely három negyeden keresztül nagyon szoros küzdelmet vívott a Nyíregyházával hazai pályán, ám a záró etapban az idei talán legjobbját hozó Ivosev főszerepésével begyújtotta a rakétákat Bencze Tamás legénysége és hozta a kötelezőt a Nelson nélkül érkező, de bravúrosan küzdő Ferenczi tanítványok ellen.

Az előző fordulótól mindkét csapat vereséggel búcsúzott. Kálmánék egy kilenc pontos zakóval távoztak Kaposvárról, míg a nyírségiek 11 pontos vereséggel hagyták el a Paks otthonát. A Nyíregyháza egy amolyan smallball csapat klasszikus center nélkül, Bennet Davis szerepel ötös poszton a maga 206 centijével, de ő is inkább négyes. Kívülről jól és sokat dobnak, nehéz ellenük védekezni. Ennek ellenére a hazai pályán játszó szombathelyiek győzelmi esélyét ígérte a papírforma, bár a héten is több játékosuk sérüléssel küszködött, Nelson be sem öltözött erre a derbire.

Nem kezdett megilletődötten a vendég Nyíregyháza. Három perc játék után már 8-4 volt az NYKK javára. Mohácsi szerzett duplát a festékből majd Berkis villant kétszer, amire csak Levy és Ivosev tudott válaszolni szintén kétpontossal. Öt perc után kezdett éledezni Bencze Tamás gárdája. Ismét Levy szerzett két pontot, ezzel átvette a vezetést. A játékész utolsó percei igen csak szorosra sikerültek. Davis jól használta ki a hazaiak védekezési hibáit, így meccsben tartotta övéit, sőt Mohácsi büntetői vezetést is értek. Levy jó dobó formát fogott ki mára, gyakorlatilag egyedül tartotta partiban csapatát, az utolsó másodpercekben eső három pontosával zárult az első tíz perc (26-22).

Alig két perc telet el a második negyedből és máris kilenc pontos hazai előnyt mutatott a szombathelyi eredményjelző. Kálmán büntetőből, majd a frissen beállt Will Tamás távolról volt eredményes, megragadva az esélyt arra, hogy a nagyszünetre tisztességes előny birtokában mehessenek. Nagyon szigorú védekezést mutatott a Szombathely, mi sem bizonyította ezt jobban mint a NYKK kihagyott helyzetei és a bő tíz pontos hátrány. Nem érkezett hatalmas áttörés a Nyíregyháza részéről, így tíz pontos különbséggel vonultak pihenőre a csapatok 49-39.

A harmadik negyed első kosara Mohácsi nevéhez fűződött, amire Fey közép távolija volt a válasz. Boldizsár közeli kettese majd Davis büntetője hozta közelebb övéit, amire Mohácsi tett még rá egy három pontost és pillanatok alatt három pontra olvadt a hazaiak tíz pontos előnye. Még mielőtt kigyulladt volna a veszélyt jelző szombathelyi piros lámpa, gyorsan összekapták magukat Bencze Tamás fiai. Előbb Ivosev, aztán Fey volt eredményes, mindketten két pontot tettek a közösbe, mindeközben Polyák másolta le az ellenfél tevékenységét. Szintén két pontot íratott a NYKK "számlájához". A 27. percben Boldizsár elsüllyesztette harmadik három pontosát, így csapata hátránya már csak egyetlen pont volt, amivel végleg nyílt maradt a mérkőzés kimenetele. Szépen felrázta csapatát Ferenczi Tamás, megjósolhatatlan volt a végeredmény. Levy kiszorított helyzetből elengedett tempó dobása zárta a harmadik negyedet (68-67).

Will Tamás három pontossal köszönt be a záró játékrész első másodperceiben, ezzel négy pontos fórt harcolt ki csapatának. Ivosev is elővette ma a jó dobó formáját, harmadik hármasával némi előnyt kovácsolt, amire Polyák válaszolt ziccerrel. Will ma csak a 6,75 vonalon túlról tüzelt, de onnan elég jól. Negyedik kinti találatával tovább növekedett a hazaiak előnye. A végére teljesen kiengedett a vendég gárda. Bennet Davis munkája megsüvegelendő és a nyíregyi fiatalok is tisztességesen hozzátették a magukét, de a Szova-Trend Optika KC Szombathely jobban funkcionált csapatként, jobb dobóformát mutatva megérdemelten tartotta otthon az értékes bajnoki pontokat.

 

SZOVA-Trend Optika KC Szombathely - Marso-Vagép Nyíregyházi KK 96 - 83 (26-22, 23-17, 19-28, 28-16)

NB I, A-csoport, alapszakasz, 9. forduló, Szombathely

Vezette: Hegedûs T. Jakab L. Németh Cs. (Szaniszló)

Szombathely: Kálmán 7/3/9, Will 16/12, Ivosev 26/9, Fey 10. Csere: Jancsikin 2, Simon L. 6, Harazin 2, Szanati 4.

Nyíregyháza: Polyák 14/3, Berkis 13/6, Mohácsi 15/6, Boldizsár 11/9, Davis 25. Csere: Kaluha 4, Siska 1.


Bencze Tamás, a SZOVA-Trend Optika KC Szombathely vezetőedzője a lefújás után: "Nagyon fontos volt, hogy nyerjünk és tudtuk, hogy ez a meccs is olyan lesz, mint az összes másik az idényben. Amit terveztünk azok bejöttek, az első félidőben előnyt szereztünk és a 3. negyedben felengedtük a Nyíregyházát. Tudtuk hogy jó csapat a Nyíregyháza és külön készültünk Berkisre, aki meccsenként rengeteg triplakísérlete van és rendre értékesíteni is szokta ezeket. A 3. etapban volt egy kis rövid zárlat, de a negyedik negyedben változtattunk és ennek köszönhető hogy nyertünk. A célunkat elértük azzal hogy győztünk."

Ferenczi Tamás, a Marso-Vagép NYKK vezetőedzője a lefújás után: "Két kulcs momentuma volt a mérkőzésnek, a második negyedben sokszor eladtuk a labdát, kihagytuk a ziccereket és a bírókkal foglalkoztunk a játék helyet amikor nem ítéltek foultot és ezt kihasználta a Falco, s elment 10 ponttal. A harmadik negyedben vissza jöttünk a mérkőzésbe, a negyedik játékrészben 2 perces rövid zárlatunk volt és ez megpecsételte a sorsunkat."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus