A Jászberény a már honosított Rakics vezetésével verte az Albát!

Remek mérkőzésen ahogy az alapszakaszban, hazai környezetben a középszakaszban is legyőzte a Jászberény az Alba Fehérvár csapatát. Az első félidő végén "robbantottak" a hazaiak, s szünetben kerek 20 ponttal vezettek. A záró szakasz közepéig tartották megnyugtató előnyüket, ám ekkor a kupagyőztesek utolsó erőtartalékait mozgósítva szorossá tették a végjátékot, ám beérni már nem tudták a hazai csapatot, amelyben a már honosított Rakics 16 ponttal és 14 gólpasszal játszott főszerepet a jászságiak újabb az Alba elleni diadalában.

Nehéz csata várt a friss kupagyőztesre Jászberényben, a bajnokság egyik meglepetéscsapatának otthonában, amely bizony nekiesett a 4 légiósa közül Wood-ot nélkülöző Alba Fehérvárnak. A jászságiak Dramancsanyin és Horti kosár plusz büntetős akciójával 10-4-re megugrottak,   Horti Bálint nagyon "élt" a Szabó-Keller válogatott center kettős mellett. A szakasz közepén a büntetőket rontó vendégekkel szemben a triplát majd duplát is Soós eredményessége révén tartották előnyüket a berényiek. Smith villanásaival 1-re feljött a listavezető az ekkor Rakics és Soós mellett 3 légióssal játszó hazaiakkal szemben. Ekkor azonban a legújabb szerzemény, Dijkanovics duplája egy 7-0-s hazai futás kezdetét jelentette. A remek negyed végén vendégeket Lekli tartotta versenyben.

"Szakadt" tovább a kosáreső, két magas játékos, Dramancsanyin és Juhos triplájával indult a második negyed.  Markovics két villanásával kerek 10 pontra nőtt a jászberényi előny. Úgy látszik, ez kellett a fehérváriaknak, - köztük is leginkább  Hollisnak - hogy felébredjenek. A honosított bedobó vezérletével egy 7-0-s szakassza szorossá tette a meccset az Alba. Földi időkérése után jött egy újabb Dramancsanyin hármas. Aztán az előző percek fehérvári hőse egy szabálytalanságutáni technikaival gyakorlatilag "lenullázta" a nem sokkal korábbi villogását.Ez alaposan megtörte a vendégek lendületét, a Jászberény pedig új erőre kapott, s kitűnő csapatmunkával Rakics  pazar szerezőmunkájára építve egy remek, parádés 20-4-es utolsó 4 percet produkált s kerek 20 pontos előnnyel fordulhatott.
Markovics kosarával kezdődött a második félidő, de nem sokkal később Moore első találatával 20-on belülre kerültek a fehérváriak. Tartotta az első félidő végén megszerzett előnyét a Jászberény, amelynél a szakasz közepén a Mladenovics, Rakics, Markovics, Dramancsanyin, Dijkanovics ötös játszott. Az Alba csapatát ekkor Moore tartotta 20 pont környékén s a negyed végén Juhos hármasával 16 pontra csökkent a hazaiak előnye.

Moore hármasával, majd Hollis duplájával a 10 pontos határ közelébe kapaszkodott fel az Alba, amikor ismét Dramancsanyin villant egy demoralizáló triplával. A szakasz közepén Hollis és elsősorban Moore remeklése révén egy szédületes 13-0-s rohamot repesztve az utolsó 2 perc előtt 2 pontra zárkózva izgalmassá tette a végjátékot az Alba. Markovics törte meg a közel 5 perces hazai kosárcsendet. A roppant izgalmas végjátékban Soós szerzet két nagyon fontos duplát, Smith és Hollis is kipontozódott s bár Moore és Supola is dobott egy hármast, nagy csatában nyert Földi Sándor szinte végig vezető alakulata.

TOP COP Security Jászberényi KSE - Alba Fehérvár 94 - 90 (27-21, 19-15, 19-23, 19-31)

NB I, A-csoport, Felsőházi középszakasz, 7. forduló, Jászberény

Jászberény: Rakics 16/6, Markovics 21, Soós 13/3, Dramicsanyin 18/9, Horti 11. Csere: Djikanovics 10, Török 2, Mladenovics 3/3, Szabó P. -.

Fehérvár: Moore 27/12, Smith 11, Szabó Zs. 5, Keller Á. 8, J. Jones 11. Csere: Lekli 6, Hollis 13/3, Juhos 6/6, Supola 3/3, Bódi -.

Földi Sándor, a Jászberény vezetőedzője a lefújás után: "Az első három negyedben nagyszerűen játszottunk, ellenfelünk fölé nőttünk. A záró negyedben az Alba a hárompontosoknak köszönhetően felzárkózott, ám nagy csatában sikerült megszerezni a győzelmet. Köszönet a szurkolóinknak a kitartó biztatásért."

 

Braniszlav Dzunics, a Fehérvár vezetőedzője a lefújás után: "Gratulálok a Berénynek, megérdemelten nyerték a mérkőzést. A második félidőben nagyot harcoltunk, de ez csak ahhoz volt elég hogy szorossá tegyük a végjátékot."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus