A JKSE idegenben verte a Nyíregyházát

A II. Nyíregyháza Nagydíj első találkozóját a házigazda Marso NYKK és a Jászberényi KSE együttese játszotta egymással. Nagyon hullámzó első három negyed után az utolsó játékrész sokkal jobban sikerült a vendégeknek, így végül 85-77 arányban győzött a JKSE.

Nyíregyháza Nagydíj, 1. játéknap
Marso NYKK - Jászberényi KSE 77-85 (18-21, 24-14, 14-22, 21-28)

A jksedrukker.hu beszámolója a találkozóról:

"Hujdorovics kettesével indult a mérkőzés, majd Szavics duplájával már 4-0-ra vezetett az NYKK együttese. Soós, Dramicsanyin és Ware is pontosan célzott a mi oldalunkon, 8-4-re vezettünk, ezt pedig Sitku Ernő vezetőedző sem nézte tétlenül, így időt kért. A folytatásban felváltva estek a kosarak, a 6. percben azonban újra a hazaiaknál volt az előny (15-12), így Bencze Tamás is magához hívta fiait egy rövid eszmecserére. Ez úgy néz ki használt is, mivel sikerült egyenlítenünk, majd a 9. percben Soós hármasával már újra nálunk volt az előny (18-21), amely a negyed utolsó jó találta volt.

A második tíz perc egy 5-0-s nyíregyházi sorozattal kezdődött, de Cseh triplájával 1 pontos berényi vezetést mutatott az eredményjelző (23-24). Nagy és Molnár révén újra elléptek tőlünk a vendéglátók, majd a 14. percben Garamvölgyi kettese után már 31-26-ra mentek, ami után Bencze Tamás időt kért. A 16. percben Vukolics duplájával először volt 10 egység a két gárda között (38-28). A 18. percben Soós értékesített egy kétpontos dobást, amire válaszként Vukolics is betalált, de Csabay hármasa szintén a gyűrűben kötött ki, így 7 pontos NYKK vezetéssel mehettek pihenőre a felek (42-35).

A harmadik etap elejének forgatókönyve megegyezett a második negyedével, mivel ismét 5 hazai egység érkezett zsinórban a nyíregyháziak oldaláról, de Dramicsanyin 4 pontos akciójával 47-38-ra alakította az állást, a 23. percben. A 25. percben Ware ragadta magához a kezdeményezést, előbb a helyére küldött két büntetőt, majd egy középtávolit is, amivel 54-49-re zárkóztunk. Garamvölgyi dobott remekül, de együttesünk összekapta magát és a 28. perctől ismét Ware pillanatai következtek, aki két kiváló büntetője után, a következő támadást is egy duplával fejezte be, így a 3. negyed végére már nálunk volt az előny (56-57).

Az utolsó játékrész első percében mindkét oldalon pontosan céloztak a felek, de Vukolics, Molnár és Szavics találataira nem volt válaszunk, így 65-59-re léptek el vendéglátóink. Ware triplája a 32. percben éppen jókor jött, de Vukolics is egy duplával jelezte, hogy bizony a házigazdák is győzni szeretnének (67-62). Kerpel-Fronius majd Csabay pontjai következtek, de a 35. percben Nagy engedett el egy triplát, ami a gyűrűbe hullott, 70-66-ra alakítva ezzel az eredményt. Nagy adok-kapok kezdődött, amiből mi jöttünk ki jobban, Csabay kettesével hosszú idő után újra nálunk volt az előny 3 perccel a lefújás előtt (72-73). Sitku Ernő kért időt, de Nagynak csak az egyik büntetője volt jó, mi pedig 4 pontot szereztünk egyhuzamban, így a nyíregyházi vezetőedzőnek újra magához kellett hívnia tanítványait (73-77). Lajsz, majd Kerpel-Fronius találata után Ware-t faltolták a 39. percben, aki mind a két szabaddobást értékesítve 6 pontra növelte előnyünket (75-81). Kerpel-Fronius szerzett nálunk újabb duplát, majd a remekül játszó Ware talált be a büntetővonalról kétszer is, ezután a végén a hazaiak céloztak pontosan, amivel kialakult a 77-85-ös végeredmény."

Foto, Slide - jksedrukker.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus