A Legion húzta Pécs megverte az SKC-t

Kisebb meglepetésre a Pécs le tudta győzni a remek formában érkező soproniakat, leginkább az amerikai Legion remeklésének és a kispadról érkezők produktív játékának köszönhetően.

Az SKC pécsi születésű centere, Keresztes Rafael edzésen összetérdelt egy társával. Tegnap még edzett, de a meccs napjára úgy tűnt, az oldalsó csont begyulladt nagyon fájt a centernek, aki nem is melegített társaival.

Soproni eladott labda után Legion betörésből a hazaiaknak szerzett vezetést, Barovics Molnár ügyes passza után egyenlített.
Idegesen, labdákat eladva játszott az SKC, ám 6-2-es pécsi vezetés után Tóth Gergely hármasa lökést adott a vendégeknek, akik Wise kosarával fordítottak. Legion ugyan igen eredményesen játszott, ám a negyed közepén a terheket jobban megosztó SKC 11-8-ra vezetett. A pécsi center, Hendley hamar összeszedett 2 hibát, s kisvártatva a túloldalon Molnár András is erre a sorsra jutott. A negyed második felében egymás hibáiból étek a csapatok, mindkét oldalon sok volt az eladott labda. Kovács hármasa a Pécsnek adott lökést, ám a túloldalon Vesztergom is bedobott egy triplát, ami a negyed hajrájában egy 8-0-s SKC roham kezdetét jelentette, amelyhez Wise duplával, Thomas pedig hármassal járult.

A második szakasz Biró egalizálást jelentő hármasával indult, majd Hendley kosarával fordított a PVSK. Wise-nak nem ment a vendégeknél,nem úgy Vesztergomnak, aki a második hármasával visszaszerezte a vezetést csapatának. Hendley magára talált, Vesztergom pedig 3 büntetőt hagyott ki. A cserék tartották versenyben a pécsieket, Csabay majd újra Biró dobott triplát, soproni oldalon Barovics pedig kosár plusz büntetős akciókat mutatott be, a negyed közepén  31-31 volt az állás. sok hibával tarkított játék mellett Hendley duplájára Wise hármast dobott. A félidő végére felpörgött a játék, Wise újabb hármassal jelentkezett, a Pécs csapatát pedig Tóth Norbert vette vállaira. A rövid pihenőből visszatérő Thomas tolt kettőt az SKC szekerén egy duplával, majd 2 büntetővel. A félidő vége a Pécsé volt, Loesing hármasa után Thomas adta el a labdát, Tóth Gergely Loesing után nyúlt - sportszerűtlen hiba. A Pécs amerikai irányítója bedobta a büntetőket, így a fordulatos félidő után 1 ponttal a hazaiak vezettek.

Wise betörésutáni ügyes kosarával 15 másodperc elteltével visszaszerezte a vezetést az SKC, ám Hendley ügyes leosztás utáni kosarával ismét a Pécsnél volt az előny. Hosszabb idő után a soproni Tóth, Gergely is hozzászólt egy duplával a partihoz majd begyűjtötte a 3. személyijét. Az SKC gondjait tetézte, hogy Barovics is megkapta a 3. személyijét, A hazaiak agresszív külső védekezése nem ízlett a Sopronnak, újra eladtak néhány labdát a vendégek, Legion hármasával 7 ponttal megugrott a Pécs, s ez a megzavarodó Sopron ellen Tóth hármasával 10-re duzzadt. Gombás "talált" kosarat hosszabb idő után soproni részről. majd Barovics triplával csökkentette 5-re a vendégek hátrányát. Pécsi időkérés után Wise ügyes átadása után Gombás újabb kosarával 3-ra jött föl a Sopron, a hosszabb pécsi kosárcsendet Legion törte meg. majd Csabay szerzett hármast. Majd 4 másodperccel a negyed vége előtt még egyet 8 pontos pécsi vezetéssel fordulhattak a záró szakaszra a felek.

Ennek elején Nagy Krisztián duplájával 10-re nőtt a PVSK előnye majd több mint 2 perc 2kollektiv kosárcsend" után Wise talált be. Tóth Norbert kapott technikait egy pécsi akció végén, Thomas a hazai drukkerek nem kis örömére csak egy büntetőt dobott be, a következő akció végén Tóth Gergely mindkettőt. Nagy Krisztián újabb lökést adott csapatának, Thomas eladott labdája után a vendégek legjobbja,  Barovics megkapta 4. személyijét a 34. percben. Okosan az általa őrzött Hendley-t játszották meg a pécsiek Tóth Gergely blokkolta a Pécs amerikai centerét, majd Thomas hármasával a negyed közepén ismét csak 5 pont volta a hazai előny. Hendley-nek nem szegte kedvét az előbbi szerelés, miközben a túloldalon Tóth rendre csak 1 büntetőt dobott be, Molnár pedig mindkettőt kihagyta. Nem dőlhetett egy pillanatra sem hátra a Pécs, Barovics kosér plusz büntetővel megint 5-re hozta fel övéit. E kiélezett helyzetben újra Legion lendített a pécsieken. A kegyelemdöfést Kovács hármasa adta meg az SKC-nak 93 másodperccel a befejezés előtt, ezzel 8-ra nőtt a PVSK előnye.

Pécsi VSK PannonPower - Soproni KC 90  - 79 (18-21, 23-22, 25-18, 21-18)

NB I, A-csoport, alapszakasz, 7. forduló, Pécs

Vezette: Földházi T. Bognár T. Söjtöry T. (Benczur)

Pécs: Legion 23/3, Loesing 12/3, Kovács P. 10/6, Tóth N. 7/3, Hendley 17. Csere: Bödör -, Bíró 6/6, Nagy K, Csabay 9/9, Halász 2.

Sopron: Thomas 18/6, Wise 14/6, Molnár A. 2, Tóth G. 9/3, Barovics 26/3. Csere: Vesztergom 6/6, Gombás 4.


Csirke Ferenc, a Pécs vezetőedzője a lefújás után: "Gratulálok csapatomnak, óriásit küzdöttünk. Elgondolkodom, melyik csapatom igazi arca, ez vagy amelyet a Kaposvár ellen láthattak a szurkolók. Nagyon sok türelem kell ehhez a fiatal csapathoz részemről s a közönség részéről egyaránt. Ma mindenki száz százalékot adott, s a tervezett taktikát nyolcan százalékban megvalósítottuk."

Meszlényi Róbert, a Sopron vezetőedzője a lefújás után: "Nagyon sok labdát adtunk el és kritikus helyzetekben a pécsieknél mindig volt aki tudott lendíteni a csapatán, nálunk nem. Idegenben tizenhat eladott labdával és tizenegy kihagyott büntetővel nem lehet nyerni."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus