A Szolnok visszavágott és továbbjutott

A Szolnok hatpontos idegenbeli kudarca után a második félidőben megnyugtató előnyre tett szert a magát sokáig jól tartó Szombathely ellen és ezzel a Magyar Kupa négyesdöntőjébe jutott.

Az első akciót még kivédekezte a vendég szombathelyi együttes, de a harmadik támadásból Horváth maradt nagyon üresen a hárompontos vonalnál és ha már egyedül maradt értékesítette is a lehetőséget. Két perc játék után ismét Horváth szerzett pontot, de most duplát, Kálmánt csapta be. Nagyon jó védekezést mutatott a házigazda Olaj, hiszen a vendégek folyamatosan személyi hibát vétettek és pontot sem szereztek egészen négy percig, amikor Kálmánt faultolta Kalve. A sárga-feketék legendája csak az első szabaddobását értékesítette. Jó hazai védekezés és kevés pont jellemezte a negyedet, bár a Szombathely dobóhelyzetig sem nagyon jutott. A negyed derekán átállt a Szolnok egész pályás védekezésre de Harazinéknak a labda felhozása is nehézséget jelentett ezekben a percekben. Végül Will unta meg a pont nélküli játékot, ellenfelét beforgatva szerzett két szép pontot. A játékrész vége kicsit átment adok-kapok játékba, Horváth számtalan triplát elvállalt, de mind lejött a gyűrűről míg a másik oldalon Rubin kezdett éledezni végül Fodor a dudaszó pillanatában lőtt egy hármast, ezzel 17-9-cel zárult az első tíz perc.

Váradiék kezdhették a második negyedet és Rubin kezébe került a labda, de a végső dudaszós kosár kimaradt, nem úgy Simon Balázs ziccere, amivel tovább növelte csapata előnyét. Ivosev tolta be Bellt a palánk alatt, jutalma egy ziccer, de maradt a hazai tíz pontos előny. Szabó végzett jó védő munkát a palánkok alatt, hiába nem ültek a hazai kinti dobások, rendre a négyes és ötös poszton bevethető játékos kezében landolt a labda. Küzdelmes játékot láthatott továbbra is a szolnoki publikum majd Zagorac dobott egy középtávolit, ezzel megtört az újabb, percekig tartó gólcsend. Sehovics válaszolt büntetőből, majd Kálmán dobott szemből egy hatalmas triplát, Asceric mester rögtön időt is kért, hét pontra jött fel ugyanis a vendég szombathelyi csapat. Harazin teljesen üresen zsákolhatott, de még mielőtt örülhettek volna a vasiak, Horváth sokadik próbálkozás után ismét triplát dobott. Harazin harcolt ki egy kettő plusz labda kombinációt ezzel öt pontra jött vissza a Szombathely, de ismét három ponttal válaszolt az Olaj - ezúttal Kalve volt eredményes az utolsó másodpercben: 33-25.

Szabó tett vissza közvetlen közelről tett vissza egy labdát, Zagorac erre triplával válaszolt. Nem volt meggyőző Asceric csapata főleg miután Zagorac ismét kísértett a triplavonalról. Továbbra is továbbjutásra álltak a szolnoki kedvencek, de Kálmánék sem hagyták magukat, abszolút nyílt volt a találkozó. Florence éledt fel erre az etapra, előbb hármassal majd ziccerrel jelentkezett, amit csak faulttal tudtak megállítani, kimaradt. Szanatival szemben sportszerűtlen hibát vétett Báder, de a fiatal szombathelyi mindkét büntetőjét kihagyta, így nem került tíz pontot belülre csapata szűk egy perccel a harmadik negyed vége előtt. Elrontotta az utolsó támadást Rubin, nem tudta közelebb hozni a vasi gárdát, így maradt a 11 pontos haza előny: 51-40.

Bell zsákolásával kezdődött a mindent eldöntő tíz perc egy elkapkodott támadás után, majd ismét Bell percei következtek egy három pontossal fűszerezve. Váradi ad szép labdát Willnek, de ezzel együtt is messze került céljától Bencze Tamás csapata, a Szolnok köszönte szépen és 20 pontos előnyt szorgoskodott össze. Öt minutum maradt a végsó lefújásig és a vendégek erősen fáradtsággal küszködtek és nem tudtak a festéken belülre kerülni. Az utolsó momentumok abszolút Némethék szája íze szerint alakultak. Kálmán még dobott egy triplát nagyon messziről, de a védekezésük nagyon szétesett, így nem sikerült bravúrt kiharcolni és a jobb erőkből álló hazai Szolnoki Olaj KK jutott tovább: 74-57.

 

Szolnoki Olaj KK - Szova KC Szombathely 74 - 57 (17-9, 16-16, 18-15, 26-17)

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó, Szolnok

Szolnok: Florence 11/3, Horváth Á. 10/6, Sehovics 9/3, Kalve 5/3, Báder 2. Csere: Szabó M. 10, Bell 11/3, Simon B. 6, Fodor M. 6/6, Németh I. 4, Csaba -.

Szombathely: Kálmán 14/9, Simon L. -, Will 12, Ivosev 2, Zagorac 17/12. Csere: Váradi 3/3, Harazin 5, Rubin 4, Szanati -, Perl -.

Az első mérkőzés eredménye: Szova KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK 79 - 73

Továbbjutott 153 - 142-es összesítéssel a Szolnoki Olaj KK

 

Neno Ascserics: Teljesen másként álltunk ehhez a meccshez, mint az első találkozóhoz. A védekezésünk ezúttal jól működött, de támadásban nagyon görcsösek voltunk. Sokat tudtunk rotálni, hogy frissek maradjunk a nagyon fontos keddi meccsünkre.

Bencze Tamás: Gratulálok a csapatomnak, büszke vagyok rájuk most is, ahogy az első mérkőzés után is az voltam. Jár a gratuláció a szolnokiaknak is, ma jobbak voltak, és sok sikert kívánok nekik a szezon hátralévő részében. A harmadik negyed végén sokat hibáztunk, kihagytunk négy büntetőt és 1-2 ziccert is, ezt pedig nem lehet megtenni, ha nyerni akarunk. Ettől függetlenül nem vallottunk szégyent, azt gondolom, a mi keretünknek 12 nap alatt 5 meccs nagyon sok, mi nem ehhez vagyunk szokva, és nem is erre lettünk felépítve. Amit elterveztünk, azt végre is hajtottuk, azt gondolom. A jó védekezés volt a célunk, és ezt megcsináltuk, fizikálisan azonban jobban bírta a végét a Szolnok, több játékost is tudnak használni, úgyhogy még egyszer szeretnék nekik gratulálni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus