A tartalékos Sopron is kiütötte a Factumot - idegenben

A félidőben 15 dobott pontnál és 28 pontos hátránynál tartott majd nem is úszta meg a kiütést maroknyi saját közönsége előtt játszva a Debrecen a Barovics és Vesztergom nélkül felálló Sopron ellen.

Esélyeshez méltón kezdett a Nyíregyházán megsérült Vesztergom mellett az edzésen térdsérülést szenvedett Barovicsot is nélkülöző Sopron. Az első 3 percben a vendégek kezdő ötöséből 4 játékos is betalált, 9-2-re elhúzott az SKC.

A debrecenieket a csapat első 7 pontját szerző Cseh próbálta versenyben tartani. Takács két triplát is beemelt a meccs elején, ám a negyed közepén kicsit megtört a vendégek lendülete, Helmeczi büntetőivel 5 pontra feljött a Factum. A szakasz  hajrájában Molnár András kosárral köszönt be korábbi sikerei helyszínén, majd Keresztest hozta kihagyhatatlan helyzetbe. Az ő vezérletével a Sopron egy 13-0-s futással zárta az első negyedet

A második etap elején sokáig nem esett kosár, majd a 14. Hinkle kosara a Sopronnak adott újabb lökést. Az amerikai bedobó többször is megillant, a fiatal Bus beemelt egy triplát. A negyed első hazai kosarat a 17. percben dobta Cseh, a 19. percben pedig Hinkle találatával 30 pontosra nőtt a soproni előny.

A meccs eldőlt az első félidőben, szünet után elsősorban Vas révén a hazaiaknak is akadtak ügyes megmozdulásaik. A befejező negyed elején Thomas villanásaival növelte tovább előnyét a Sopron, amely tartalékosan is fölényes győzelmet aratott. A meccs két fiatal, Keresztesi és Rátvay triplájával fejeződött be.

Factum Sport Debrecen - Soproni KC 42 - 90 (9-27, 6-19, 13-20, 14-22)

NB I, A-csoport, alsóházi középszakasz, 3. forduló, Debrecen

Vezette: Király, Fodor Sallai

Debrecen: Medve 4, Helmeczi 7, Izzo 2, Kovács I. 3/3, Cseh 14/3. Csere: Vas 7/3, Hajmásy 2, Benőcs -, Keresztesi 3/3, Bujdosó -.

Sopron: Thomas 17/6, Hinkle 10, Takács N. 18/9, Tóth G. 9, Keresztes 12. Csere: Molnár A. 15/3, Gombás -, Bus 6/6, Rátvay 3/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus