A ZTE maradt bent, kiesett a MAFC!

Sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, de Fekete és Cohadarevics végül bent tartotta a Zalaegerszeget. 

Magyar férfi bajnokság, NBI/A-csoport, rájátszás, playout, 3. mérkőzés

Zalakerámia ZTE KK - MAFC 77-61 (12-16, 22-18, 21-15, 22-12)

ZTE: Fekete 26/9, Dzambics 4, Mohácsi 6, Cohadarevics 23/3, Tamir 5
cserék: Velkey, Darling 13/6, Kertész -, Czinger - 

MAFC: Misek 6, Lakosa 4, Fodor -, Glenn 10, Toutziarakisz 17/3
cserék: Tursics 20/9, Brown 4/3, Lakits -

Kipontodózott: Mohácsi

Teljes statisztikát itt találtok!

Jól kezdte a találkozót a ZTE, alig másfél perc alatt négyszer is eljutottak a festékbe a hazaiak és három kosarat, valamit két büntetőt szereztek ebből - hamar megléptek Tamirék 8-2-re. A palánk alatt nagy fölényben voltak a zalaegerszegiek az első percekben, szinte nem tudott lepattanót csípni a fővárosi gárda - ellenben az eladott labdákat mindkét fél derekasan gyártotta. A negyed második felébe fordulva Brown triplával zárkózott közelebb a MAFC, sőt, a hazai csapat összeesett: sorozatban hét rossz dobás és két eladott labda elég volt ahhoz, hogy a vendégek fordítsanak. Bő öt percig nem szerzett pontot a ZTE, a negyedet végül 16-12-re nyerték Misekék.

A második negyed elején Darling gyors öt pontjával és Fekete triplájával fordítani tudott a ZTE annak ellenére, hoy Tursics révén a MAFC is haladt előre. Innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a felek, a negyed közepén Cohaderevics két gyors kettesével lépett meg három ponttal a Zalaegerszeg, de Tursics erre egy ziccerrel és egy triplával válaszolt, majd a fővárosiak lógtak meg négy egységgel. A nagyszünetig nem tudott jelentős előnyt kiépíteni egyik fél sem, az utolsó szó jogán Fekete emelt be egy hármast, végül 34-34-gyel mehettek szünetre a csapatok. 

A második félidő Darling triplájával kezdődött, de Toutziarakisz azonnal válaszolt szintén kintről. A felek továbbra is sokat hibáztak, így a ponteső sem érkezett meg, de Cohadarevics tempóját követően öt pontra hízott a hazaiak előnye. Fekete Stefanra nem volt válasza a vendégcsapatnak, az ő vezérletével pedig ezt a fórt tartotta is a ZTE. A hajrában felzárkózott egyetlen egységre a MAFC, de az utolsó percben ismét jött Fekete, beemelt egy hármast, majd hozzátett egy duplát is, 24 pontnál járt a harmadik negyed végén - csapata pedig a korábbiakhoz képest tetemes, 55-49-es előnyről kezdhette a záró etapot.

A vendégcsapat nem tudott váltani a negyedik negyedben sem, az első két percben egyáltalán nem született kosár, csak az eladott labdákat, a faultokat és a rontott dobásokat gyártották a felek - ezt azonban Cohadarevics triplája törte meg, így hét perccel a vége előtt mínusz kilencben volt a MAFC. Sőt, a különbség hamar tíz pont fölé nőtt, a jeget a negyed közepén a remekül játszó Tursics triplája törte meg a vendégek szempontjából - ez azonban sokat már nem jelentett, a parádésan kosarazó Fekete (26 pont, 8 lepattanó, 7 szerzett labda, 9 kiharcolt fault) vezérletével ebben a negyedben lejátszotta ellenfelét a vendéglátó és végül magabiztos győzelmet aratva maradt bent az élvonalban. 

fotó, slide: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus