Bejelentkezett a MAFC: győztek Sopronban Fodorék

Davis kipontozódott a hajrában, de így megnyerte a kiélezett végjátékot a MAFC - hazai vereséggel rajtolt a Sopron. 

Magyar férfi bajnoksg, NBI/A-csoport, alapszakasz, első forduló

Sopron KC - MAFC 69-70 (19-15, 23-22, 18-17, 9-16)

Sopron: Autrey 14, Duvnjak 15/6, Takács 3/3, Watkins 5, Zagorac 20/9.
cserék: Greene 3, Dénes 9/3, Tóth G. -, Mészáros -.

MAFC: Hot 12/3, Misek 6, Lakits -, Cvetkovics 10, Davis 19.
cserék: Neighbour 19/3, Fodor 4, Sanyi -. 

A statisztika ide kattintva megtekinthető!

Watkins és Autrey aktivitása már a meccs elején belendítette a Sopront, majd hamar érkezett két tripla is, így szinte azonnal, már négy perc elteltével kapaszkodnia kellett a MAFC-nak. Ezt azonban meg is tették a vendégek, 15-5 után visszajöttek négy-öt pontra és amikor ismét meglépett az SKC, akkor megint tudtak újítani és egy 10-3-as rohammal zárkóztak fel. Érdekes dobópárbaj alakult ki, mert a hazaiaknál Zagorac (15 pont, 5/10 mezőnyből, 3/5 tripla), míg a vendégeknél Davis (11 pont) vállalt sokat a támadások befejezéséből, de a két magasember együtt pontosan nulla (!) lepattanót gyűjtött be a nagyszünetig - ezt társaik, Watkins (7) és Cvetkovics (5) intézték helyettük. A MAFC elsősorban a kinti dobásai (0/8 húsz perc után) miatt volt hátrányban, de a soproni eladott labdákat kihasználva így is csak öt pont volt közte a félidőben.

A harmadik negyedben is azon a határon billegett a meccs, hogy vagy meg tud lépni a Sopron, vagy átlépi saját árnyékát, egyútta kiegyenlít a MAFC - ehhez 55-54-nél voltak a legközelebb a vendégek, de újabb öt soproni pont következett a játékrész végéig. A záró etapban aztán megtört az a bizonyos jég: fellépett Neighbour, Davis kettesével pedig át is vette a vezetést a fővárosi alakulat. Három perccel a vége előtt azonban a 19 pontos magasember beütötte ötödik személyijét, és kipontozódott, így nagyon nehéz helyzetbe került a kiélezett végjátékra a MAFC. Fodor Márton azonban a lehető legjobbkor lépett elő, két büntetővel megszerezte első pontjait, majd az utolsó percben egy kulcsfontosságú duplát is hozzátett, ez pedig döntőnek bizonyult: Zagorac két büntetővel még válaszolt, de több pont nem esett az utolsó másodpercekben, a Sopron utolsó dobását mellélőtte Autrey.

A MAFC így komoly meglepetést okozva megnyerte első meccsét a bajnokságban, méghozzá idegenben - hiába a 2/17 tripla és Davis kipontozódása, most ez is belefért, a Sopron támadójátéka teljesen elfogyott az utolsó tíz percre. 

fotó: pvsk-panthers.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus