Bemelegítés - A-csoport, Play-out (2.)

Ma este rendezik a Play-out második meccsét a MAFC és a ZTE között - egy egerszegi győzelemmel eldől a bentmaradó kiléte, budapesti siker esetén pedig mindent eldöntő harmadik összecsapásra kerül sor.

MAFC - Zalakerámia ZTE KK, 18:00
Full-court link: http://195.56.77.56/n4/?hun_plo_2

Nagyon fontos sikerrel nyitotta a Play-outot a ZTE, s akár már ma este biztosíthatja a következő szezonbeli NBI/A-csoportos tagságát. Sporar mester tanítványai úgy jutottak 80 pont fölé, hogy alaposan megszenvedtek a külső dobásokkal (3/14), tehát javulásra lesz szükségük a hárompontosok terén, ha szeretnének ma is győztesen távozni a parkettről. Erre minden esélyük megvan, ugyanis a MAFC-cal vívott elmúlt két találkozójukat ők nyerték, pedig eltérő szerkezettel szerepeltek a piros-feketék. Mohácsiék taktikusan játszottak és jól semlegesítették a fővárosiak magasembereit, emellett öten érték el a tíz pontos határt.

Timbus mester csapata az utóbbi időben nem igazán találja azt a jó ritmust, mellyel a korábbiakban győzelmeket szereztek, vagy megszorongattak jóval erősebb csapatokat. A piros-feketék hiába bíztak a változtatásban, a Toutziarakis, Glenn, Hunter trió nem tudott olyan mértékű pluszt szolgáltatni, hogy győzelemmel távozhasson a MAFC a zalai túráról. A középszakasz záró összecsapásán nagy különbségű vereségbe szaladt bele a fővárosi alakulat, s akkor a Toutziarakis helyén Brown szerepelt az együttesben, úgyhogy egyik felállás sem vezetett eredményre. A támadások befejezése mellett a büntetőzésén – tízet hagytak ki Zalaegerszegen - is javítania kell a Timbus-legénységnek, s amennyiben jobb játékra lesznek képesek, akkor kiharcolhatják a harmadik, mindent eldöntő mérkőzés lehetőségét.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus