Brutális fehérvári harmadik negyed

Bizony többen is meglehetősen nagy érdeklődéssel várták az 5. fordulóban a Körmend székesfehérvári vendégjátékát. A hosszú évek óta vérbeli rangadót nyújtó összecsapást ugyanis ezúttal alapvetően más előjelekkel várták a csapatok. Megőrzi-e veretlenségét az Alba vagy a hagyományaihoz mérten eddig alulteljesítő Körmend elrabolja a két pontot a hazaiaktól. A vendégeknél Sömenek mellett Farkas Attila is maródi volt.

A kezdés mindenesetre tetszetősre sikerült: Kellernek lőtte fel a labdát Wood zsákolásra, de Buljan rögvest válaszolt. Moore faulttal együtt szerzett kosarat, ám innentől inkább körmendi megmozdulásokkal folytatódott a meccs. Két minutum alatt egy 9-0-s vendég szakaszt láthattak a nézők, akik egyébként valószínűleg a találkozóval egyszerre megrendezésre kerülő Volán meccs miatt voltak kevesebben. Körmendi részről Shaw egy triplát is vállalt az említett vendég rohamból, aztán Ferencz labdavezetésből hintett távolija késztette időkérésre Dzunics Braniszlavot (10-16). Össze is kapta magát valamelyest az Alba, miközben a két hibás Szabó helyett Juhos érkezett, aki rögvest egy triplával köszönt be (19-20). Hollis büntetőivel 24-24-nél egalizáltak is a fehérváriak, majd Szabó borzasztóan messziről dobott hármasával a vezetést is átvették, de a negyed végén Shaw még beejtett egy közelit, így pontgazdag első tíz perc után a körmendiek jártak előrébb (27-28).

A második negyed Brown véleményes kosarával indult, az amerikai kosara előtt hibásan indult újra a körmendi támadóidő, de Szabó ezen nem sokat idegeskedve betalált távolról, így 32-30-ra vezettek. Fodor ugyan még egyenlített, mégis az Albának sikerült valamelyest meglépnie. Damian Hollis már 12 pontnál járt, bravúros hátradőlős kosarával 41-34-re vezettek, így Hencsey Tamás időt kért. Nem csupán kosarakban, hanem parázs jelenetekben sem volt hiány. Főleg Buljan volt középpontban a vendégeknél, de a délszláv kiválóság a pontszerzésben is jeleskedett és tartotta közel csapatát. Hét pontos hátrányból Ruják újabb szép ziccere és Ferencz távolija hozta vissza a Körmendet, 45-43-nál jött is Dzunics mester menetrendszerű időkérése. A 18. percben Wood szerezte meg első kosarait – összességében nem sok kihagyott dobást láthattak a nézők, egy ilyen után Buljan kapta meg harmadik hibáját, amelyet Leklin vétett. A félidő Moore kosarával zárult, és 54-50-nel fordulhattak a felek.

Igen bekezdett az Alba a nagyszünet után, és főleg Brandon Wood járt elemében, az első félidőben csupán három pontot gyűjtő amerikai hamar öt ponttal jelentkezett. Szabó Zsolt harmadik távolija pedig pillanatok alatt jelentős előnyhöz juttatta csapatát, mindössze másfél perc után már 62-50 volt az állás, Hencsey Tamás pedig időt is volt kénytelen kérni. Úgy tűnt ezúttal sem szigorítottak sokat a védekezésen a vendégek, Szabó pedig ismét távolról volt eredményes, 69-54-nél már tetemesnek volt mondható az előnyük. Woodnál mintha valamit átállítottak volna a félidőben, hiszen négy perc alatt rámolt be tíz pontot – az egész Alba pedig már nyolc hármasánál járt 25 perc után. A negyed derekán tovább nehezedett a vendégek helyzete, vagy pontosabban Buljan nehezítette saját csapata dolgát, mivel egy valóban véleményes támadóhiba után technikait is kapott, amivel kipontozódott. Az amúgy is szűkös vasi rotáció így tovább csökkent, a fiatal Csapai érkezett a pályára. Hollis mélyítette egy hármassal a körmendi gödröt, ráadásul Juhos is hasonlóan cselekedett: az eredményjelzőn a 84-59 látszódott, ez a negyed teljes csőddel volt egyenlő körmendi szempontból. Az Albánál viszont szinte mindenki villogott, Supola és Medve pontjaival már ebben a negyedben elérték a 90 pontot.

Elképesztő fordulatot hozott a harmadik negyed, egy teljesen kiegyenlített első félidő után kiütötte a Körmendet az Alba. És úgy festett a záró negyedben sem tud megálljt parancsolni a hazaiaknak a piros-fekete gárda, Lekli agilis és eredményes játékával 30 pontra nőtt az Alba-vezetés (97-67). A 33. percben Moore révén a 100. pontot is átlépték a hazaiak, így értelemszerűen csupán a különbség mértéke volt kérdéses a folytatásban. Körmendi részről Shaw próbálkozott a leginkább, míg a hazaiak kissé visszavettek a tempóból. Wood és Szabó azért dobott egy-egy újabb hármast (a 12. fehérvári volt 19 kísérletből). Körmendi részről a fiatal Csapai Péter jelentkezett rendre szép megmozdulásokkal: két „takarót” is kiosztott, majd 2+1-et szerzett és tripláival már tíz pont felett járt. Keller alley-up zsákolásánál viszont 109-82-re vezetett az Alba, Wood pedig már huszadik második félidei pontjánál tartott. Az utolsó percbe fordulva a körmendiek is megközelítették a 100. pontot, amelyet végül nem értek el, ám valamelyest kozmetikáztak az eredményen.

Egy rendkívül kiegyenlített első félidőt követően a harmadik negyedben kiütötte a Körmendet az Alba Fehérvár, amely ezzel továbbra is őrzi veretlenségét.

Alba Fehérvár – Lami-Véd Körmend 118-99 (27-28, 27-22, 38-15, 26-34)
Székesfehérvár, Vodafone Sportcentrum.
Vezette: Pálla, Szabó G., Boros T.

Alba: Moore 11, Wood 23/12, Hollis 17/6, Szabó Zs. 21/15, Keller Á. 12. Csere: Juhos 8/6, Lekli 15, Supola 6, Medve 5, Bódi, Somogyfoki.

Körmend: Ruják 6, Brown 20/6, Ferencz 10/6, Buljan 13/3, Shaw 28/3. Csere: Fodor G. 2, Kutasi, Csapai 14/6, Sonyák, Kocsis 5/3.

Kipontozódott: Buljan (26. perc).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus