Dukics immár magyarként volt a legjobb

Nebojsa Dukics szép csendben magyarrá lett, így az ő légiós helyén Savic is mezt húzhatott a JKSE színeiben a Nyíregyháza ellen. A rutinos, egykor évekig éppen Nyíregyházán pattogtató karmesterrel megerősödött Jászberény összességében véve magabiztosan hozta második győzelmét a bajnokságban, mivel távolról sokkal jobban dobott ellenfelénél és a lepattanóharcot is fölényesen nyerte. A vendégek ugyanakkor jól összekapták magukat a paksi nagy vereséget követően, de ez még kevés volt ezúttal a diadalhoz.

Magyar Férfi NB I A, 2. forduló

2013. október 9. Jászberény, Bercsényi úti csarnok
Vezette: Pálla Z. Gál J. Menyhárt F. (Balogh)

Fortress Jászberény – Marso Nyíregyházi KK

 

88-75 (24-17, 22-17, 24-24, 18-17)

JKSE: Savic 7, Raivio 19/6, Soós 9/9, Lázár 5, Dukics 26/12. Csere: Markovics 14, Horti 6, Szögi 2, Vezetőedző: Földi Sándor.

NYKK: Rembert 14, Edwards 21, Mohácsi 8, Hall 1, Poscic 6. Csere: Polyák 9, Cseh 16/9, Varga M., Vezetőedző: Horváth Imre.

Kipontozódott: Savic.

STATISZTIKA ÉS PONTDOBÓK

Földi Sándor: - Voltak jó momentumaink, de inkább a küzdés dominált. Streetballt játszottunk, ezen kell javítanunk!

Horváth Imre: - A paksi mérkőzés után ez egy jó eredmény, de nem tudtunk annyit javulni hogy győzelemmel térjünk haza.

A Jászberény az első bajnokiján nagyon megszenvedett a vendég Körmenddel (mindkét csapatban voltak játékosok, akik egykori klubjuk ellen kosaraztak ezúttal), s ha nincs a legyőzhetetlen Nik Raivio, bizony megégett volna otthon a JKSE. Így azonban jókora lelki teher került le Földi Sándor tréner fiairól, ráadásul második alkalommal egy papíron könnyebb ellenféllel találták szembe magukat – ismét hazai környezetben. A Nyíregyháza ugyanis a nyitó fordulóban komoly, 40 pontos vereséget szenvedett Pakson, s most sem Horváth Imre legényei voltak az esélyesek. Mindenesetre az külön érdekességnek ígérkezett, hogy Raivio és a jelenleg nyírségi Edwards közül melyik pontgyáros jön ki jobban a találkozóból. Még egy változás volt az előző derbihez képest: Nebojsa Dukics immár magyar állampolgársággal rendelkező játékosként léphetett pályára a JKSE-ben, tehát megnyílt az út egy külföldi előtt (az „öreg” harcos Brane Savic be is került a kezdőbe).

ELSŐ NEGYED

Ha már első meccsét vívta magyarként Dukics, bele is kezdett rendesen: az első 5 pont az övé volt - majd a következő 4 Raivióé, így a JKSE rögtön faképnél hagyta a Nyíregyházát (9-0). Légiósai által tudott kapaszkodni a vendégegyüttes némileg, de ettől még a nyitány már el volt rontva, és a papíron esélyesebb JKSE irányította a találkozót - bár egy alkalommal, egy Cseh György-hármassal 22-17-re feljött az NYKK.

MÁSODIK NEGYED

Cseh ezután is aktív maradt, és újabb hármasa, valamint büntetői tartották a látogatókat, ám eközben a hazaiak sem tétlenkedtek, s emiatt 10 pont fölé kúszott a különbség. (Mellesleg Cseh kiváló támadójátéka azért is érdekes, hiszen ő éppen jászberényi fiú, de igen régen elkerült innen, s most is ellenfélként szórta a kosarakat a Bercsényi úton.)

Markovics és Szögi eredményessége után aztán közeledett a közte húszhoz a Jászberény (46-29), de ezt a határt végül nem érte el. Polyák László, Mohácsi Máté, aztán ismét Cseh tett arról, hogy tisztességes, "csupán" 12 pontos hátrány legyen a Nyíregyháza útravalója a nagyszüneti pihenőre (46-34).

HARMADIK NEGYED

Ez a szakasz két egyenlő tudású csapat küzdelmét hozta, váltakozó sikerrel. Cseh bedobta harmadik hármasát is (talán az volt a baj, hogy az egész csapatból egyedül ő volt képes messziről betalálni, a többiek nem, holott kísérleteztek becsülettel), és úgy általában véve igen jól támadott az NYKK. A Jászberény tartotta a tíz körüli különbséget, de elszakadni nem tudott jobban. Sőt, 51-45-nél egészen közel került vetélytársához a Horváth-legénység. Más kérdés, hogy ezt egy  13-4-es jászsági "futás" követte, így megint nyugodtabbak lehettek a hazai szurkolók (64-49).

NEGYEDIK NEGYED

Hall és Edwards dirigált egy újabb nyírségi felzárkózási rohamot, de a régi nyíregyházi, Savic két villanással lehűtötte a kedélyeket. Raivio, majd Horti is bekapcsolódott a ponttermelésbe, és simán tíz felett maradt a hazai fór. Ez nem is változott sokat a lefújásig, és az ellenfelénél 16 lepattanóval többet szedő JKSE voltaképp igazán nagy izgalmak nélkül hozta ezt a számára kötelező győzelmet. Ez megnyugvást adhat a Berénynek, hiszen három otthoni meccsel indítja a bajnokságot, ami komoly elvárást támaszt felé, ám mivel 2/2 a mérlege most, nagy baj már nem történhet vele a nyitány kapcsán. A Nyíregyháza ugyanakkor gyakorlatilag két olyan derbin van túl, amelyek közül egyik sem neki állt elvileg, s bár Pakson igencsak elkenték az NYKK száját, de itt Jászberényben kifejezetten jó helytállt a légiósai mellett egy hatékonyan támadó magyart is felvonultató alakulat, ami a jövőre nézve biztató lehet a piros-kékek számára.

Általános kérdés, milyen erős lehet ez a JKSE, ha Rasztko Dramicsanyin, az elmúlt két év talán legjobb jászberényi kosarasa is bekapcsolódhat a küzdelmekbe...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus