Fehérvári alapszakasz győzelem

Mindkét csapat számára nagy téttel bírt az összecsapás, a Szombathely be szerette volna biztosítani helyét a középszakaszban, míg az Alba az alapszakasz elsőségre hajtott, és erre mindkét együttesnek az volt a legnagyobb sansza, ha megnyeri a záró forduló rangadóját. A fehérváriak összeszedettebb játékot mutattattak a találkozón, és bár a hajrában nagy rohamot vágott ki a vasi együttes, végül a vendégek előnye kitartott és jó büntetőzéssel behúzták a találkozót.

 

A fehérváriak legfrissebb szerzeménye, Jarrod Jones pihentetése mellett döntött Dzunics mester a szombathelyi rangadón, így a Factumtól érkezett Smith kapott lehetőséget az alapszakasz záró meccsén. Hazai részről a légiósok (Ivosev és Zagorac), míg a vendégeknél a magyar mag (Keller, Szabó) kezdte meg a pontgyártást, majd Zagorac villanásait követően megugrott öt ponttal (12-7) a vasi együttes, de Hollis és Wood sikeres kísérleteivel 14-14-nél már Bencze Tamás kényszerült ellőni a mérkőzés első időkérést. Kálmán nem is teketóriázott sokat a rövid pauzát követően, egy gól jó plusz egyes akcióval ismét vezetéshez juttatta csapatát, csak hogy ezután egy 2-14-s rohamot vezényelt a fehérvári gárda a negyed hátralevő részében, kihasználva a házigazdák eladott labdáit és pontatlan támadás befejezéseit (19-28).

Jobban kezdte a második etapot a Szombathely, ezúttal nekik sikerült labdaeladásokba kergetniük ellenfelüket, ám a rövid fellángolást követően a padról visszatérő Wood szórt be egy duplát és egy triplát gyors egymásutánban, amivel először tornázta tíz pontra a különbséget a záró kör rangadóján (23-33). Az amerikai mellett Keller dolgozott még rendkívül hatékony ekkor, a szakasz közepéig egyikük sem hibázott dobást, és ketten együtt 21 pontot szereztek csapatuk 35-jéből, mielőtt Bencze újra magához rendelte az övéit, miután a két fél közti távolság továbbra sem csökkent. Kálmán Laci ugyan próbálta tartani a lelket csapatában, de közben Wood a gólgyártás helyett áttért a gólpasszok osztogatására, Juhos triplája pedig soha nem látott előnyhöz juttatta a fehérváriakat (27-40). Továbbra is akadozott a hazaiak támadójátéka, minden kosárért meg kellett szenvedniük a szombathelyieknek, míg az Alba majd 60 %--os (59,4 %) hatékonysággal tüzelt mezőnyből, így a félidőben megérdemelten vezetett 11 ponttal és robogott az alapszakasz elsőség felé (35-46).

 

A nagyszünet jót tett Kálmánéknak, többek között a vasiak legendájának távoli kosara is kellett a negyed eleji 8-3-s futáshoz, amivel ismét látótávolságon belül került a hazai együttes (43-49). A dupla-duplához ekkor még csak közelítő Keller Ákos kosarával ugyan sikerült még nyolc pontra visszatornászni a fehérvári vezetést, ám a szombathelyiek lendülete nem tört meg ettől, Will Tamást tripla kísérlet közben faultolták, de a vajkezű bedobót ez nem zavarta túlzottan, a helyére küldte a trojkát és bevágta a büntetőt is. Ivosev kettesével régen látott közelségbe került riválisához a hazai alakulat (49-51), Dzunics érezte is, hogy rendeznie kell a sorokat csapatánál, az időkérést követően pedig ismét az Alba percei következtek, a Supola-Keller-Szabó trió egy 8-0-s rohamot vezényelt, amire ismét Will válaszolt távolról. A szombathelyi nevelésű Szabó Zsolt azonban nem kegyelmezett alma materének és bevágott egy újabb triplát, amire a második félidőben magára találó Ivosev felelt ugyancsak a 6,75-ön túlról (56-62). Az adok-kapokból azonban újra a fehérvári együttes jött ki jobban, a negyedet Juhos hármasával és Moore duplájával zárták, amivel visszaküzdöttek a különbséget tíz pont fölé a záró szakasz előtt (58-69).

 

Hosszú gólcsenddel kezdődött az utolsó etap, aminek Zagorac vetette véget több mint öt perc játékot követően. A hazaiak légiósa ezzel egy utolsó nagy hajrára indította csapatát, Kálmán és Will a helyükre küldtek két triplát (66-71), majd a szlovén is bevágott egyet (69-72), de az idő vészesen fogyott. Két labdája is volt a házigazdáknak a felzárkózásra, illetve az egyenlítésre, ám nem tudtak élni a kínálkozó lehetőségekkel, ezután pedig már faulotlniuk kellett, hogy ne menjen az óra. Az Alba viszont nem tette meg azt a szívességet, hogy hibázik a vonalról, Moore és Szabó is a helyére küldte a büntetőket, így hiába értékesítette hatodik hárompontosát Will Tamás, a menetrendszerűen érkező szabálytalanság után Juhos beállíthatta a 72-77-s végeredményt.

 

Győzelmével az Alba Fehérvár együttese a riválisok (Paks, Kaposvár) eredményétől függetlenül megnyerte az alapszakaszt, míg a Szombathely ”izgulhatott”, hogy hogyan alakul a Sopron és a Körmend mérkőzése. Fortuna nem volt kegyes a vasiakhoz, a játéknap végén azonos mérleggel állt a három együttes, így az ilyenkor (az érintett csapatok között) kialakítandó mini tabellán elfoglalt helyezésük alapján a hetedik pozíciót szerezték meg, és lecsúsztak a középszakaszról.

SZOVA-Trend Optika KC Szombathely – Alba Fehérvár 72-77 (19-28, 16-18, 23-23, 14-8)

 

Szombathely, Aréna Savaria, Vezette: dr. Vígh P., Kapitány G., Gorka Sz.

 

Szombathely: Simon (2), Kálmán (17/6), Will (21/18), Ivosev (10/3), Zagorac (14/6) Csere: Váradi (2), Stafford (2), Harazin (4), Szanati (-)

 

Alba: Keller (19), Moore (10/6), Hollis (5), Wood 14/6), Szabó Zs. (13/9) Csere: Smith (2), Supola (2), Lekli (-), Juhos (12/9)

Bencze Tamás, a Szombathely vezetőedzője a lefújás után: "Gratulálok az Albának, nagyon jól játszottak ma, s kintről is remekül dobtak. A szombathelyi fiúk is megérdemlik a gratulációt, mert nem adták fel a harcot és végig küzdöttek. Az utolsó másodpercekig nyílt volt a meccs. Ebből a mérkőzésből is lehet építkezni, megyünk tovább."

Dzunics Braniszlav, a Fehérvár vezetőedzője a lefújás után: "Végig kézben tartottuk a mérkőzést, s bár a szombathelyiek a lefújásig tapadtak és küzdöttek, úgy érzem, megérdemeltük ezt a sikert és az alapszakasz-győzelmet is."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus