Forray: a támadójáték biztató volt

Nem adott esélyt a Jászberény a Budapest Honvédnak - a JKSE vezetőedzője szerint a fiatalokat bátran be lehet majd tenni. 

A jksedrukker.hu tudósítása:

Felkészülési mérkőzés

JP-TOP COP Jászberény – Budapest Honvéd 96-75 (26-22, 23-15, 22-16, 25-22)

Jászberény: Horváth 15/6, Soós 13/3, Dramicsanin 31/15, Cseh 17, Szögi 8. Csere: Mándoki 5/3, Ruják 3, Blaskovics 4, Bános .

Budapest Honvéd: Haris 6/6, Máté 7/3, Stefán 7, Szollár 5/3, Sebők 6. Csere: Kerpel-Fronius 8/6, Szalay 18/6, Fekete 6, Pálmázi 10, Kiss 2, Répási, Szarvas, Sinkovits.

Az edzések után immár a játéké volt a főszerep a Bercsényi úti Sportcsarnokban, csapatunk ugyanis az NB I/B-s Budapest Honvéd ellen lejátszotta idei első edzőmérkőzését.

A mieinknél tehát bemutatkozhatott a kispadon a gárda új vezetőedzője, Forray Gábor, aki a tavalyi gárda alapembereit, Szögi Ádámot, Horváth Ákost, Soós Gábort, Rasztko Dramicsanint és Cseh Györgyöt jelölte a kezdőötösbe, aztán persze a legtöbb friss igazolás is megkapta a játéklehetőséget.

A találkozó a vendégek számára indult jól, hiszen Szollár Gergő révén már az első támadásukat triplával zárták a korábbi berényi csapatkapitány, Puskás Artúr által gardírozott fővárosiak. Ezt követően ugyan egyenlített Dramicsanin egy lepattanó gyűrűbe juttatásával és egy büntetőnek köszönhetően, de a következő akció szintén a piros mezesek hárompontosával zárult – ezúttal Máté Márk bizonyult eredményesnek. A kezdeti nehézségek után azonban egyre magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a csapatunk, így alig két perc leforgása alatt 3-8-ról 13-8-ra alakult az állás – többek között Dramicsanin két újabb trojkájának hála. Aztán a játék ezen elemében villant a mieink egyik új szerzeménye, Mándoki Tamás is, megtette tehát a hatását, hogy épp néhány másodperccel a dobást megelőzően ugrott fel először a kispadtól Forray Gábor. A negyed második felében ismét következett a mieink számára némi hullámvölgy, így Szalay Ákos jól kivitelezett hárompontosa és közelije is kellett ahhoz, hogy az első negyed végén csupán négypontos előnynek örülhessen a szép számú hazai szurkolótábor (26-22).

Aztán a második játékrész kiválóan indult a számunkra, hiszen Soós is feliratkozott a tripladobók listájára. Szalayt azonban ismét nem sikerült megállítani – ez az összecsapáson egy párszor előfordult -, majd Szögi jelentkezett két büntetővel. Dramicsanin aztán ismét feltartóztathatatlan volt, s ziccerkosara után még a szabaddobás is sikeres volt. 34-24-nél időt is kért Puskás Artúr. Ennek ellenére tovább nőtt a két alakulat közötti különbség, egyre inkább elmondható, hogy a mieink az – egyébként rendkívül szellemesen és bátran játszó - ellenfelükre erőltetik az akaratukat. A szemtelenül fiatal kerettel rendelkező Budapest Honvéd persze időről időre jelezte, tehetséges játékosokból ők sincsenek híján, így Szalay újabb sikeres hárompontos-kísérletével továbbra is tíz pont körül maradt a mieink előnye. Érthető módon ekkor és tulajdonképpen az egész meccsen jellemző volt, hogy sokat cserélt Forray Gábor, aki a már említettek mellett bizalmat szavazott Ruják Bencének, Bános Csabának, Ondima Olivérnek és Blaskovics Lászlónak is – s a fiatalok igazolták, jó képességű kosárlabdázók. Jó volt látni, hogy csapatunk minden tagja nagyot küzdött, s annak ellenére, hogy a párharc valódi téttel nem rendelkezett, a kosarasok mindegyike – s ez igaz tehát az ellenfélre is – szívvel-lélekkel játszott és igyekezett kihozni magából a maximumot. Emellett több ízben is kiváló összjátékokra lehettek figyelmesek a sportbarátok, vagyis remekül látszottak az elmúlt hetek közös edzéseinek eredményei. Az összecsapás ezen periódusában aztán szóhoz jutott a Budapest Honvéd színeiben a jászberényi nevelésű, a pályafutását nyártól a fővárosban folytató Répási Richárd is – akit az őt megillető tapssal fogadta a publikum. Végül 49-37-es hazai előnnyel zárult az első félidő.

A viszonylag megnyugtató előny dacára mindkét oldal igyekezett tovább javítani a maga teljesítményén, s ez Kiss Ádám labdaszerzésének és sikeres támadás-befejezésének hála, először a budapestieknek sikerült. Aztán viszont Szögi csente el a labdát és ő is ponttal zárta a saját maga által indított támadást. Kisvártatva újabb gyors ellentámadás következhetett, melyet ezúttal Horváth zárt ponttal. 61-41-nél – nem meglepő módon – az időkérés mellett döntött Puskás Artúr, ám az egymást immár jól ismerő Dramicsanin és Cseh kiválóan játszott össze egymással, s utóbbi kosarasunk remekül is használta ki a kínálkozó esélyt. A tavalyi idényben szintén a mieinknél kosarazó, azóta Zalaegerszegre szerződő Kerpel-Fronius Balázs öccse, Gáspár is trojkával jelentkezett, de a negyed utolsó kosara Blaskovics nevéhez köthető, aki közelről nem hibázott. A harmadik negyed végén magabiztos, tizennyolc pontos előnynek örülhettek a mieink (71-53.)

Ekkora vezetés birtokában igazán csak a számszerű végeredmény volt a kérdéses, mégsem vette egyik társaság sem félvállról a végjátékot. Fekete József kosara után Cseh büntetőzött hibátlanul, Mándoki mozgott jól üres területre, aki aztán nem is teketóriázott. A csapattársaihoz hasonlóan nagy hévvel és akarattal játszó, elveszett labdát nem ismerő Mándoki aztán a 35. minutumban kipontozódott. Ekkortájt viszonylag sok szabálytalanság született mindkét térfélen, viszonylag széttöredezetté vált a játék, de figyelembe véve, hogy a felkészülési időszak első meccsét játszották a felek, mind a mieink, mind pedig a Budapest Honvéd teljesítménye megsüvegelendő volt! Nos, az utolsó percekre is maradt szép jelenetek, akár Ruják dobócsel utáni pontszerzésére, akár Dramicsanin sokadik távoli – és eredményes – kísérletére, vagy Szögi labdaszerzésére és gyorsan végigvitt akciójára gondolunk. S aztán Soós Gábor tette fel az i-re a pontot: az ismét jól közbeavatkozó Szögi önzetlenül továbbította a labdát Soósnak, aki aztán élt is a kínálkozó eséllyel.

Végül tehát 96-75 arányban diadalmaskodott a JP-TOP COP Jászberény a rendkívül kulturáltan játszó, NB I/B-s Budapest Honvéd ellen! Nagy örömünkre a pályára lépők reményt keltő produkcióval rukkoltak elő a premieren – reméljük, a folytatás is hasonló lesz! A következő felkészülési mérkőzésre szeptember 5-én (szombaton) 18 órától kerül sor, amikor a MAFC látogat városunkba. Előtte 15 órától a két együttes U20-as csapata méri össze az erejét.

Forray Gábor (Jászberény): „Számítottam arra, hogy nem leszünk frissek, kemény edzéseken vagyunk túl ugyanis. A védekezésünk egy kicsit gyengébb volt, mint amire számítottam, a támadójátékunk viszont picivel jobb volt, mint amivel előzetesen kalkuláltam. Pont azon leszünk, hogy a védekezésen szigorítsunk, a támadójáték – a csapatunkhoz jövő héten csatlakozó két kulcsember távollétében – biztató. Ellenben az is nagyon reményt keltő, hogy a fiatalokat, akiket igazoltunk, bátran be lehet majd tenni, hogy tehermentesítsék az idősebbeket. A felkészülés ezen szakaszában teljesen normális, hogy az ellenfél frissebb volt, mint mi. A Budapest Honvéd egy fiatal csapat, motiváltak voltak, hogy egy A-csoportos csapat otthonában játszottak. Gratulálok nekik, mert ügyesen játszottak! Megbeszéltük a hibákat, holnap edzünk tovább. Szombaton ismét meccs lesz és próbáljuk kijavítani a rontásokat.”

Puskás Artúr (Budapest Honvéd): „Nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy egy JKSE szintű csapat fogadott minket, pláne így debütálásképpen. Amiért ők minket vártak, azt megkapták és én is megkaptam, amit kértem. Azt kértem a srácoktól – mivel a 19,5 éves átlagéletkorral a legfiatalabb B-s csapat vagyunk -, hogy nyílt sisakos harc legyen negyven percen keresztül, s daráljunk, mint a mérgezett egerek. Rotáltam a csapatot, s mindenki egy szívként dobbant. Egyfajta kuriózum lesz a B-csoportban, amit mi játszunk. Ennek ellenére a mai teljesítményünkkel nem vagyok teljesen elégedett, mivel nagyon sok könnyű labdát ajándékoztunk a JKSE-nek, amely egy sokkal jobb csapat, mint mi. Viszont mindenképpen büszkeség a számunkra, hogy 31 percet kellett játszania Dramicsaninnak, aki „szerény” 43-as indexet hozott össze és így lett közte húsz, valamint haverom, Ákos is 28 percet játszott, ami mindenképpen jelzi, hogy Fofó (Forray Gábor – a szerk.) mindenkit nem dobhatott be talán annyi időre, mint ahogy gondolta volna. Mindkét csapatnak azt kívánom, hogy érje el a céljait! Remélem, hogy Jászberényben rendeződtek a dolgok és összeáll egy olyan szakmai-anyagi háttér, amit ez a város és ez a csapat megérdemel. Nem titok, hogy a szívem egyik nagy csücske Jászberény, s most is kiemelten figyelem a csapatot, s szurkolok neki.”

forrás és fotó: JKSE Drukker

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus