Hiába hajrázott a Falco, a Szolnok nyerte a rangadót

A listavezető 30 percig uralta az első két helyezett összecsapását - nagy hajrába kezdett a Falco, de 84-74-re nyert végül a Szolnok.

Magyar férfi A csoport, alapszakasz, 24. forduló
Szolnoki Olaj KK (19-4) - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (17-6) 84-74 (25-16, 26-17, 21-22, 12-19)

Szolnok: Perry 13/3, Kovács 7/6, Vojvoda 20/12, Milosevics 13/3, Andric 11.
Csere: Ford 2, Tóth Á. 11, Polyák -, Browning 7.

Falco: Govens 18/3, Váradi 3/3, Perl 9/3, Boriszov 9/3, Taylor 13.
Csere: Pustahvar 14/6, Tóth N. 4, Norfleet 4.

A meccs teljes statisztikája ezen a linken elérhető!

Jobban kezdte már a mérkőzés elejét is a hazai gárda, de Kovács Péter két hármasára még válaszolt a Falco Taylor vezetésével, így az első bő három és fél percben még nem tudott meglépni a Szolnok (10-7). Boriszov állt ezt követően a szombathelyiek élére, de Andricot többször is kitűnően játszotta meg Dragan Alekszics csapata (a horvát nagyon higgadtan értékesítette ezeket a helyzeteket), és a kisemberek is villogtak, így egyre inkább kezdett elhúzni a hazai gárda, a 9. percre 10 pontra nőtt a vendéglátó fórja (23-13). Az első negyed végén 9 pont volt a differencia, majd a második felvonás első felében tartotta, sőt, 6 pontra többször is visszajött Szrecsko Szekulovics alakulata. Az újabb hazai rohamot a második negyed közepétől számíthatjuk, Andricot továbbra sem tudta őrizni a Falco, Vojvoda pedig többször is eredményes volt a triplavonalon túlról, így a 18. percre 17 pontra nőtt a távolság (48-31), a félidőben pedig 18-cal állt jobban az Olaj.

A fordulás után lényegében semmi nem utalt arra, hogy ebből a mérkőzésből még akár komoly csata is lehet. A vendégek feljavultak támadásban, de 20 pontról egy pillanatra sem tudtak komolyan visszatérni - a harmadik negyed úgy ment végig, hogy sem növelni nem tudta előnyét a Szolnok, sem csökkenteni nem igazán tudta hátrányát a Falco. Egyszer volt 16 pont a szombathelyiek lemaradása, de 17 egység volt a különbség a záró 10 perc előtt is (72-55). Az utolsó negyedben aztán Pustahvar gyorsan beszórt öt pontot, majd egy hazai időkérés és egy Tóth Ádám dupla után Perl is megtette ugyanezt, így a 33. percben 10-en belülre került a Falco (74-65). Úgy tűnt, rendezni tudja a sorokat a Szolnok (79-68), de Perl, Tóth Norbert és Govens kosarait követően mindössze 5 pont volt már csak a vendégek lemaradása három és fél perccel a vége előtt (79-74). Volt esélye a Falcónak még tovább csökkenteni a távolságot, de Tóth Norbert dobása kimaradt, Milosevics viszont a túloldalon értékesítette helyzetét, és ezeknél a támadásoknál el is dőlt az összecsapás.

A találkozót 30 percig abszolút uraló Szolnok 84-74 arányban nyerte a rangadót 

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus