Jön a válogatott első mérkőzése!

Vasárnap, 19 órától játssza első felkészülési mérkőzését a magyar férfi kosárlabda válogatott, méghozzá Románia legjobbjai ellen, Kecskeméten. Akik éhesek a kosárlabdára, de nem tudnak kilátogatni a helyszínre, ne csüggedjenek. A DigiSport 2 jóvoltából 18 óra 45 perctől élő közvetítést láthatnák a találkozóról.

A magyar nemzeti együttes június 24-én, Zalakaroson kezdte meg a felkészülést, az előtte álló 2015-ös Európa-bajnokság előselejtezőire. Sztojan Ivkovics másnap rögtön behívta a 18 fősre növekedő keretbe Lekli Józsefet. Két kemény hetet tudhatnak maguk mögött a játékosok, ezen időszaknak az volt a célja, hogy azonos szintre hozzák a keret állóképességét. Ha főpróbának nem is nevezhető a románok elleni meccs, de mindenképpen mérvadó lehet abból a szempontból, hogy miként funkcionálnak a keret tagjai egymással. Itt elsősorban a csapatjáték működésére, nem a minőségére gondolunk. Arra ne számítsunk, hogy a találkozó színvonala az eget fogja verdesni, ellenben abban biztosak lehetünk, hogy a keret tagjai mindent meg fognak tenni, hogy teljesítményükkel elnyerjék Ivkovics kapitány és a szurkolók elismerését, valamint fent maradjanak a rostán a keretszűkítés alkalmával.

Tóth Norbert úgy nyilatkozott, hogy "nagyon jó szellemiségű társaság jött össze", valamint Vojvoda Dávid is bizakodott, méltatta a csapatot és Sztojan Ivkovics szövetségi kapitányt a vele készített interjúban!

Az biztos, hogy a holnapi összecsapáson nem láthatjuk a Stanford egyetemen pallérozódó Rosco Allent, ugyanis ő az U20-as válogatottal készül a jövő héten kezdődő "B" Divíziós Európa-bajnokságra, valamint Gáspár Dávidot sem, aki nemes ok miatt hagyta el -ideiglenesen - a válogatottat!

 

Kész a válogatott kerete és programja - itt található a válogatott kerete.

Szorítsunk együtt a magyar válogatott sikeréért, hogy jól kezdődjön az Európa-bajnoki előselejtezőkre való felkészülés hajrája. Ne feledjétek, vasárnap este 18 óra 45 perctől kövessétek a DigiSport 2 élő közvetítését!

HAJRÁ MAGYAROK!

HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus