Jones 20, 10-zel vezette győzelemre az Albát

Az Alba Fehérvár a 20 pontos, 10 lepattanós dupla duplát elérő Jarrod Jones vezetésével, igen nagy csatában, de szinte végig vezetve gyűrte le a Kaposvárt a felsőházi rangadón.

Szabó Zsolt és Swanston távoli kosaraival indult a mérkőzés, majd öt-öt után egy 7-0-ás futást produkált az Alba, amelyben a légiósok közül ezúttal Kevin Smith maradt ki. Moore ott folytatta ahol a Jászberény ellen abbahagyta - két gyors hármast is a helyére küldött, de ezzel nagyjából véget is ért a triplaparádé, ezután már főleg csak a berendezést rongálták a játékosok. Finoman szólva sem a védekezés magasiskoláját mutatták be a csapatok, mindkét oldalon könnyedén ziccerezhettek a játékosok. Ennek ellenére viszonylag kevés pont született az első negyedben, ennek oka, hogy sokszor a legtisztább helyzetek is kimaradtak. A Kaposvár nem hagyta leszakítani magát, így négypontos, 24-20-as hazai előnyel ért véget az első tíz perc.

 

A centerek csatájával kezdődött a második játékrész. A fehérvári palánknál Spica, míg a túloldalon Jones tartott bemutatót - a két magasember szemlátomást presztizskérdést csinált kettőjük párharcából. Ebből az Alba amerikaija jött ki jobban, gyors hat pontot szerezve - ebben a negyedben végül tíz egységig jutva - lendítette előre csapatát, 35-29-nél időt is kért Fekete Ádám. Zónára váltottak a vendégek és bár Szabó kosarával még nyolc pontra nőtt a különbség, utána Dunn percei következtek. Az ekkor már három személyi hibával játszó somogyi kisember kosaraival és aszisztjaival 40-39-re már a Kaposvár vezetett! A negyed vége azonban a Fehérváré volt. Ritmust váltottak Woodék és egy-két sikeres lerohanással és egy dudaszóra behulló bravúros Hollis hármassal 48-42-es előnnyel zárták a félidőt.

 

Mintha mi sem történt volna, a harmadik negyed is a két vezér, Dunn és Jones kosaraival kezdődött. A fehérvári center továbbra is dominált mindkét palánk alatt és előbb tíz, majd tizenkét pontra hízott a különbség. Fekete Ádám ismét egy időkéréssel próbálta megállítani az Alba lendületét. Hollis vezérletével azonban elkapta a ritmust a házigazda és 16 pontra növelte előnyét a vendégekkel szemben. Dunn mellé azonban fellépett a fehérvári nevelésű Dávid Gergely és Spica is éledezni látszott, elég volt pár perc és újra ott lihegett ellenfele nyakán a KKK, amely a negyed végére hat pontra jött fel, így a döntés az utolsó tíz percre maradt.

 

A záró etapban a rutinos csapatkapitány, Bódi Ferenc sietett az Alba segítségére, gyors egymásutánban elsüllyesztett két hármasával, míg a másik oldalon Spica csipkedte magát, így a negyed közepén mindössze két pont maradt a hazai előnyből. Ennél közelebb azonban nem tudott jönni ellenfeléhez a Kaposvár, ráadásul Dunn és Swanston is begyűjtötte negyedik személyi hibáját. A mérkőzés továbbra is egy hullámvasútra hasonlított, az izgalmas végjáték kárpótolta a szurkolókat a nem túl magas színvonalú játékért. A végén ismét Jones lépett elő főszereplővé és zsákolásaival, lepattanóival eldöntötte a mérkőzést. Hiába igyekezett a túloldalon Kiss Kornél, Wood nyolcadik triplakísérlete már beakadt és ez a kegyelemdöfést jelentette a végig nagyot küzdő Kaposvárnak. A meccset 89-85-re a kevesebbet hibázó Alba Fehérvár nyerte.

Alba Fehérvár - Kaposvári KK 89 - 85 (24-20, 24-22, 20-20, 21-23)

NB I, A-csoport, felsőházi középszakasz, 8. forduló, Székesfehérvár

Fehérvár: Moore 6/6, Wood 19/3, Hollis 16/3, Szabó Zs. 9/3, Keller Á. 4, Csere: J. Jones 20, Supola 7/3, Juhos -, Bódi 6/6, Lekli 2.

Kaposvár: Dunn 20/3, Drahos -, Swanston 20/3, Hendlein 9/3, Spica 17. Csere: Kiss K. 7/3, Dávid 10, Szőke 2, Fekete N. -.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus