Kecskemét: Ivkovics jön, Ivosev, Hegedűs és Mészáros megy

Több fontos dolgot is bejelentett a KTE-Duna Aszfalt együttese.

A kte-kosar.com közleménye:

Néhány nappal ezelőtt taggyűlésen értékelték a 2016-17-es bajnoki szezont a KTE Kosárlabda Klub Kft. tulajdonosai. Csapatunk bajnoki szereplésével, valamint a klub működtetésével elégedettek voltak a tulajdonosok. A következő szezonnal kapcsolatban továbbra is marad a mértéktartó optimizmus és a reális célok megfogalmazása.

Előbb Forray Gábor vezetőedző (akivel hetekkel ezelőtt hosszabbított szerződést a klub a következő évadra) értékelését hallgatták meg a tulajdonosok. A szakember kiemelte, hogy a csapat ugyan hullámzóan szerepelt a bajnokságban, voltak jobb és kevésbé jobb időszakok-sorozatok, ám ő és a csapat is türelmet és töretlen bizalmat kapott a klubtól, a nyugodt munka pedig meghozta az eredményt, a KTE-Duna Aszfalt az alapszakasz végén és a középszakaszban mutatott nagyszerű sorozattal (13 mérkőzés, 10 győzelem) a tavalyi 10. hely után idén bejutott a rájátszásba. Forray Gábor kiemelte, hogy ugyan rendre akadtak kiemelkedő egyéni teljesítmények, mégis végül a csapategység hozta meg a remélt eredményt. Jó hatással volt rá és a csapatra is az, hogy a bajnokság utolsó szakaszában visszatért Stojan Ivkovic, akivel hosszú évek óta együtt dolgoznak, és aki újabb, a végső siker szempontjából fontos impulzusokkal segített.

És segít majd a jövőben is. Stojan Ivkovic ugyanis szakmai igazgatóként csatlakozik a klubhoz, az ő feladata a sportvállalat teljes szakmai stratégiájának működtetése – a vezetőedzői feladatokat természetesen továbbra is Forray Gábor látja el.

A játékoskeret változásával kapcsolatban elhangzott, hogy a klub – ahogyan korábban is – szeretné egyben tartani a keret magját. Pongó Máténak, Pongó Martinnak, Karahodzic Kemalnak, Marko Derasimovicnak, Molnár Mártonnak szerződése van. A klub szeretné megtartani az U20-as válogatott bő keretének három tagját, Fehér Pétert, Molnár Dánielt, valamint Fülöp Bencét, és várhatón újabb tehetséges fiatalok érkeznek a klubhoz a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémiától és környező kluboktól, elsősorban a jövő építésének szándékával.

A távozók kapcsán elhangzott: Ivosev Tomislavnak igen jó szezonja volt, ami után jelezte, hogy jobb kondíciókkal szeretne kosárlabdázni a jövőben. Ez azonban meghaladja a klub lehetőségeit. Elfogadva és megértve a játékos érveit, barátsággal elváltunk tőle. Mint ahogyan szintén barátsággal válunk el Mészáros Mátétól és Hegedűs Gergelytől is. Mindannyian kiváló sportemberként vettek részt az elmúlt években Kecskemét kosaras életében (Mészáros 2009-ben, Hegedűs 2011-ben, Ivosev 2014-ben érkezett), de most újabb kihívásokat keresve távoznak. S nincs már itt Milutin Djukanovic sem, neki lejárt a szerződése. Valamennyiüknek köszönettel tartozunk a kecskeméti teljesítményükért, és sikereket kívánunk a karrierjükhöz.

A négy távozó helyére három új kosaras érkezik majd. A kiszemeltek természetesen megvannak, csupán néhány apróságot kell tisztázni a szerződés aláírása előtt.

A klub működéséről Sörös Jenő ügyvezető adott tájékoztatást, kiemelve, hogy ugyan a KTE Kosárlabda Klub Kft. nem tartozik a tehetős klubok közé (a következő szezonban is várhatóan a 2016-17-eshez hasonló pénzügyi háttér áll majd rendelkezésre), stabil gazdálkodása, átgondolt fejlesztései és évek óta meglévő filozófiája miatt hiteles és vonzó szereplője a piacnak.

A tulajdonosok nevében Fazekas Mihály, a KTE Kosárlabda Klub Kft. tulajdonosi tanácsának vezetője elmondta: összességében a klub a terveknek megfelelő bajnoki évet zárt, a tulajdonosok számára (akik valamennyien hiteles, elismert, komoly szereplői az üzleti életnek) megnyugtató a sportvállalat jelene és tervezett jövője.

IVOSEV BÚCSÚZIK

Ivosev Tomislav három év után távozik Kecskemétről. A játékos néhány rövid közleményben búcsúzott Kecskeméttől.

„Nagyon jól éreztem magam Kecskeméten, úgy gondolok majd a városra, mint számomra fontos és kedves helyre. Sok jó embert ismertem meg, sok barátot találtam. Éppen ezért szeretném megköszönni a segítséget, a támogatást a klub tulajdonosainak, a vezetőknek, a szurkolóknak és persze az edzőknek is, a csapat többi tagjának pedig nagyon sok sikert és boldogságot kívánok!
Ivosev Tomislav”

fotó, slide: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus