Nagy ZTE-győzelem a Körmend ellen

Meglepően korán eldőlt a Zalaegerszeg - Körmend örökrangadó, melyen a fiatal Kovács Ádám és a vadiúj érkező, Donald Copeland egyaránt 19-19 pontot szereztek, a másik oldalon a 31-et szóró Buljan egyre jobb, de Hencsey Tamás együttesének nagyon nem ment ma a játék csapatként, pláne védekezésben.

Úgy tűnik, hogy a hazai pályán hivatalos bajnoki mérkőzést másfél év(!) után először nyerő ZTE-nél idén nagyon belenyúltak a légiósok kiválasztásába és a fiatalok foglalkoztatásába is - legalábbis amit ma este a Copeland, Hudson, Simovic, Kovács Ádám négyesfogat hozott a két "ős-zalaegerszegi", Baki és Gáspár remek játékával ötvözve, azért minden elismerés megilleti az érintetteket és az őket kiválasztókat, bennük bízókat is. A társakkal kis túlzással még csak ismerkedő amerikai kisember, Donald Copeland nagyon gyorsan letette a névjegyét a lelkes zalai (és körmendi) publikum előtt, három triplát szórt már az elő negyedben, a ZTE pedig egyértelműen magához ragadta a kezdeményezést - még ha elszakadni egyelőre nem is tudott.

A második negyedben még inkább elkapta a fonalat a Völgyi-legénység, a vasiak eközben teljesen elvesztették tartásukat védekezésben, képtelenek voltak defenzív stopokra, minden áron több dobott ponttal akarták visszahozni magukat, nem pedig kemény játékkal és jó védekezéssel, most ráadásul az eddig nem rosszul muzsikáló kispad is teljesen beült, 40 perc alatt mindössze 4 pont érkezett a Sömeneket sérülés miatt nélkülöző körmendi második sortól.

A nagyszünetben 14 pontos differenciát mutatott a tábla, s bizony a harmadik etapban nem hogy tudott volna zárkózni a Hencsey-legénység, még jobban leszakadt a vendég alakulat, s kiütés-szagúvá vált a derbi, hiszen már 29(!) pont is volt közte. Ekkor a végül 31 egységig jutó Zvonko Buljan megunta csapata tehetetlenségét, és hatalmas önbizalmat merítve szinte a semmiből rendezett dobóparádét, melynek eredményeképp tisztes, 9 pontos hátrányig hozta fel övéit, de idő és lendület nem maradt már arra, hogy valóban a hazaiak nyakára érjen az EuroChallenge sorozatban is érdekelt rivális.

Zalakerámia ZTE KK - Lami-Véd Körmend 101 - 92 (21-16, 30-21, 28-18, 22-37)

NB I, A-csoport, 4. forduló, Zalaegerszeg

Vezette: Cziffra Cs. Farkas G. Balog Gy. (Gincsai dr.)

Zalaegerszeg: Copeland 19/6, Hudson 17/9, Gáspár 18/9, Baki 9/3, Simovic 15. Csere: Kovács Ád. 19/3, Kertész 2, Koma 2.

Körmend: Ruják 8/3, Ferencz 15/9, Bown 12/6, Buljan 31/12, Shaw 22/6. Csere: Fodor G. 2, Farkas A. -, Kutasi -, Sonyák 2, Csapai -.

Kipontozódott: Baki (36. perc), Simovic (40. perc), illetve Shaw (39. perc)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus