Nagyszerű magyar győzelem Lengyelország ellen

Gyengén kezdett, de aztán átvette az irányítást és szép játékkal aratott győzelmet a magyar válogatott, igaz, a 11 pontos különbség nem lett meg.

Világbajnoki selejtező
Magyarország - Lengyelország 64-57 (12-14, 20-22, 24-12, 8-13)

Magyarország: Váradi 3/3, Vojvoda 11/3, Ferencz 3/3, Allen 5/3, Keller Á. 2
cserék: Govens 15/9, Horti -, Benke -, Eilingsfeld 7/3, Perl 16, Tóth N. 2

A mérkőzés statisztikája ezen a linken található!

Igazi irányító nélkül, a Vojvoda-Váradi hátvédpárossal kezdett a magyar válogatott és ott volt az első ötösben a búcsúzó Ferencz Csaba is a Keller-Allen duó mellett - ez azonban nem nagyon működött a mérkőzés elején, rögtön egy 7-0-lal nyitottak a lengyelek és bő három perc után érkezett is a pályára Darrin Govens. Ő be is vágta a mieink első pontját jó öt perc játék után, de a cseresor érkezésével sem történt különösebb változás a támadójátékban, közel nyolc perc kellett, mire igazán felébredt a magyar válogatott: Govens két kosarával és két gólpasszával 9-9-nél utolérte ellenfelét az Ivkovics-legénység. A Falco honosított játékosa egy triplával aztán a vezetést is megszerezte a mieinknek, de az első negyed végül14-12-es lengyel vezetéssel ért véget, ennek ellenére a 0-7-es rajt után sikerült rendezni a sorokat, limitálni a lengyeleket és elöl is felmutatni valamit.

A második játékrész elején a másik szombathelyi, Perl Zoltán vette vállára Magyarországot, az ő vezetésével egy 8-0-s rohamot intézett csapatunk két és fél perc alatt, időt kellett kérniük a vendégeknek. Ez sikeres volt, 20-20-nál ismét egál volt az állás, majd fordított is a lengyel válogatott, de amikor már úgy tűnt, hogy ismét teljesen elvesztette a fonalat a magyar csapat (27-32 volt az állás), jött egy Perl-dupla és egy dudaszós Eilingsfeld-tripla, így 32-32-es döntetlennel zárult a félidő. Govens 12 pontnál járt ekkor, Perl 9-nél, csapatszinten pedig a mi szempontunkból 6-15-ös büntetőarány, illetve a tíz eladott labda volt kiemelendő.

A fordulás után oda-vissza kosarakkal kezdődött a második félidő, a vendégek a festéket támadták folyamatosan, a mieinknél pedig előbb Ferencz, majd Allen is bevert egy-egy hármast és ezt a csapkodó játékot a lengyelek unták meg előbb, ők kértek időt. Ez azonban most nem hatott, emeltek a tempón Perlék, védekezésben nagyon intenzívek voltak a mieink, ebből pedig jöttek a lendületes, hatékony támadások, hozzászólt Vojvoda, majd megérkeztek a hármasok is: előbb Govens, aztán Váradi köszönt be és meglépett a magyar válogatott, a vendégek már 11 pontos hazai előnynél kértek időt. 

A harmadik negyedben már nem történt változás, a záró etapban viszont megint fordult a meccs, sorra jöttek a faultok és ebből a lengyelek jöttek ki jobban, de támadásban ők is elég sokat hibáztak, így jelentősen azért nem tudták csökkenteni a különbséget - Vojvoda aztán egy fontos floaterrel nyugtatta meg övéit, így maradt a tíz pont feletti távolság. A hajrában aztán keményen elkezdett zárkózni a vendégcsapat, de amikor már az volt a kérdés, hogy bejönnek-e öt pont alá, ismét jött Vojvoda és elsüllyesztett egy hatalmas hármast - itt eldőlt a győztes kiléte, de az még kérdés volt, hogy meglesz-e a tízpontos különbség, ami a javunkra billenthette volna az egymás elleni mérleget. Húsz másodperccel a vége előtt aztán ez is eldőlt, a lengyelek dobtak egy ziccert, Eilingsfeld elrontotta a maga dupláját, így "csak" hét pont lett közte, a győzelem így is meglett, ezzel nagyon fontos sikert húzott be az Ivkovics-legénység. 

fotó: FIBA

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus