Nem volt esélye a ZTE-nek Székesfehérváron

Az erősen tartalékos zalaiaknak egy pillanatig sem volt reális esélyük, 2-1-es előnybe került az Alba - Ubilla is megsérült.

Nem jó előjelekkel készült a játéknap második elődöntőjére a Zalaegerszeg, hiszen Norfleet bokasérülés, Benke pedig betegség miatt nem állhatott rendelkezésre, így rendkívül szűk kerettel, két meghatározó játékos nélkül lépett pályár a gárda. Ennek ellenére két triplával, 6-0-lal nyitottak a vendégek, de az Alba hamar átvette az irányítást, Lóránt Péter is betalált kétszer kintről és hat perc után már a hazaiak vezettek 19-11-re, ekkor kért időt Bencze Tamás. Ez sem ért sokat, a védekezést nem tudták összeszedni a vendégek, Lóránt nyolc perc alatt beszórt 13 egységet, az Alba pedig harminc fölé jutott a negyed végére (31-18) - sőt, a kisszünet után ezt még egy 7-0-s rohammal fejelte meg a Dzunics-legénység, a különbség nagyon hamar elérte a húsz egységet. A mérkőzés érdemi része itt el is dőlt, a vendégeknél Drungilas sem nagyon került már pályára, a szintén megsérülő Ubilla pedig egyáltalán nem, így csak a különbség volt kérdéses - félidőben éppen huszonöt volt közte.

A fordulás után azért nem adta magát könnyedén az Egerszeg, a fiatal Gáll Dominik négy faultal a számláján berámolt három triplát is, vezérletével 61-48-ig zárkózott a vendégcsapat, de Gáll ekkor kipontozódott - az Alba "túlélte" ezt a ZTE-rohamot, stabilizálta magát és nem engedte közelebb ellenfelét. A záró etapban ismét húsz egység fölé nőtt a távolság, ez a kisebb megingás bőven belefért a fehérváriak számára, akik teljesítették a célt és a Zete tartalékos mivoltát kihasználva könnyedén hozták a meccset, így megfordították a párharcot - 2-1-es előnnyel utazhatnak vissza Egerszegre.

A statisztika itt elérhető!

A Falco kisöpörte a Körmendet

fotó, slide: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus