Pokolian jól céloztak a soproniak!

A Kis-Rába menti Takarék SKC együttese elképesztő dobóformát hozva, és végig vezetve, előnyét folyamatosan növelve győzedelmeskedett a vendéglátó Factum Sport Debrecennel szemben!

Magas emberei, a triplát dobó Tóth, valamint Barovics kosaraival kezdetben az SKC vezetett, ám a Factum, a szintén gyors hármassal jelentkező Cseh, vezérletével tapadt ellenfelére. A negyed közepén Wise kosár plusz büntetős akciójával 6 ponttal megléptek a vendégek, ám Cseh újabb hármassal megfelezte csapata hátrányát. Barovicsot ugyan nem tudták tartani a debreceniek, ám a pontgazdag negyed hajrájában Kovács is beemelt egy hármast, egy pontra felhozva a Factumot. A szakasz 3 pontos SKC-vezetéssel zárult.

Thomas triplájára Mladenovics válaszolt, majd a 13. percben Pettis és a csereként ügyesen játszó Vas révén egyenlített a Debrecen. A szakasz közepén,33-33-nál Wise és Vesztergom pontjaival egy 6-0-s futást mutatott be az SKC, ám újra jött egy Cseh hármas. Barovics rontott büntetőket, Pettis pedig 1-re hozta föl a vendégeket. A félidő vége egyértelműen a vendégeké volt, Wise és az újabb hármast beemelő vezérletével egy 10-2-es futással és 49-40-es vezetéssel zárta a félidőt a Sopron.

Lendületesen, 7-2-es rohammal - a végén egy Boros triplával - kezdte a Debrecen a második félidőt, hamar szorossá téve a derbit.A  vendégek Barovics révén azért vezettek, sőt hármast is dobott az SKC montenegrói középjátékosa.A szakasz közepén 4-6 ponttal vezetett a Sopron, a Factumot Fekete, Vas és Pettis próbálta versenyben tartani. A negyed végén cserejátékosai, Keresztes és a triplát is beemelő Gombás révén 10 pont fölé "hizlalta" előnyét a  látogató.

A negyedik negyed elején Keresztes és Carter váltott kosarat, majd Thomas hármasa és Keresztes újabb találata után 16 pontra nőtt a Sopron előnye. Ezzel megtörte a hazaiak ellenállását a Sopron, Wise hármasa, majd duplája után már 20 ponttal vezetett az SKC.  Az utolsó percekben Meszlényi Róbert már csapata fiataljait is pályára küldte, s ők még növelni tudták a soproni előnyt, a végén csaknem 30 pont tátongott a felek között. Összességében a mérkőzést végig a kezében tartó soproni együttes a vártnál biztosabban diadalmaskodott Debrecenben.

Factum Sport Debrecen – Kis-Rába menti Takarék SCK 69:97 (21:24; 19:25; 20:22; 9:26)

Debrecen, NB I A-csoport, 5. forduló

Vezette: Vígh P., dr. Hegedűs T., Balog Gy., (Pázsitka)

Debrecen: Fekete 14/6, Pettis 16, Boros 3/3, Cseh 11/9, Carter 6.  Csere: Helmeczi 0, Mladenovics 9/3, Varga 0, Vas 7, Kovács 3/3, Pék 0

Sopron: Thomas 10/6, Wise 23/3, Molnár A. 2, Tóth G. 14/9, Barovics 24/3  Csere: Keresztes 10, Vesztergom 5/3, Gombás 5/3, Molnár B. 0, Takács 0, Bus 2, Molnár M. 2

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus