Smith jól debütált: simán nyert az Alba

A sok hiányzóval kiálló Nyíregyháza ellen lubickolt a meccset már az első félidőben megnyerő Alba Fehérvár - idegenben is. Az új szerzemény, Kevin Smith, akit a Factumtól igazolt le a listavezető, 24 perc alatt dobott 15 ponttal debütált új csapatában.

NB I A 21. forduló

2013. február 23. Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidőcsarnok

Marso-Vagép Nyíregyházi KK – Alba Fehérvár

63-94 (14-28, 15-26, 12-17, 22-23)

Nyíregyháza: Nelson 22/6, Polyák 2, Berkis 13/9, Davis 18/3, Varga M. 6. Csere: Mondzinger 2, Kósa T., Siska, Molnár M. Vezetőedző: Ferenczi Tamás.

Alba: Moore 6, Wood 22/12, Hollis 15, Szabó 8, Keller 15. Csere: Smith 15, Lekli 5, Bódi, Supola 8, Juhos. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.

Kipontozódott:

STAT ÉS PONTDOBÓK ITT!

ELSŐ NEGYED

Az idegenben is esélyesebb Alba úgy indította el a meccset, hogy jelezze, nem akarja, hogy a saját csarnokában nem könnyű falat Nyíregyháza sokat fickándozzék. Már 2-10 is volt az állás, amikor Berkis egy triplával felzárkóztatta a hazaiakat. Azt azért jegyezzük meg, hogy a tüdőgyulladással szenvedő Mohácsi és a szintén maródi Kaluha nélkül, illetve Boldizsárral csak a jegyzőkönyvben - mint statisztikai adat - állt fel az NYKK. Magyarán Ferenczi Tamás kerete foghíjasnak volt mondható, ráadásul tudjuk, hogy idő közben az Alba egy Kevin Smith-szel is erősödött, aki az idény közben honosított Hollis megüresedő légiós helyére érkezhetett a Factumtól. A fehérváriak nem is titkolták, hogy sokat várnak tőle a bajnokság hátralévő részében, de akár már ezen a mérkőzésen is.

Nos, Smith - úgy tűnik - hamar akklimatizálódott, hiszen csereként pályára lépve már az első negyedben letette a névjegyét – természetesen egy rá jellemző zsákolással –, de aztán is szépen termelte a kosarakat. Kellett is a vendégek iparkodása, hiszen az NYKK leginkább Berkis, illetve a centergondokkal küzdő nyírségieknél előtérbe kerülő fiatal Varga Márton révén olykor zárkózásba kezdett.

MÁSODIK NEGYED

Wood triplájával azonban már majdnem 20 ponttal vezetett az Alba (16-35), vagyis erősen úgy tűnt, hogy a papírforma teljesülését már a félidőben regisztrálni lehet. Hollis, Wood és az új fiú Smith szórta meg magát leginkább a fehérváriaknál, s főleg az egyéni képességek és a két keret közötti különbség domborodott ki. Anthony Nelson a hazaiaknál összekapta kicsit csapatát, de ez csak átmeneti zárkózásra volt elég. A palánkok alatt nagy fölényben lévő Alba kényelmesen haladt az újabb, immár 16. bajnoki győzelme felé. Mondjuk az első látogatott a 11. helyezetthez, tehát voltaképp nem ért óriási meglepetésként senkit sem ez a tény, de ugye egy teljes keretű, és jó formában lévő Nyíregyháza azért kemény dió volt már több alkalommal is ebben a szezonban az erős gárdák számára is, vagyis picit talán nem várt volt ez a hatalmas különbség – még a hazai sérülteket is belevéve sem.

A nagyszünetre tetemes, 25 pontos előnnyel vonulhattak Moore-ék.

HARMADIK NEGYED

Hamar harminc fölé tornászta a fórt az Alba, ráadásul a Nyíregyházánál majdnem 8 percen át csak Davis tudott kosarat szerezni - igaz, ő is csupán 4 pontot ebben az időszakban. Nem csoda tehát, hogy amikor Varga Márton is betalált a piros-kékektől, az már sokat nem osztott-szorzott a találkozó kimenetelét tekintve. Nyilván nagyon hiányzott a két gyors és erőszakos kosaras, Mohácsi Máté és Kaluha Csaba az NYKK mezőnysorából, ahogyan a magasember "Boldi" rutinja is a festéken belülről; nélkülük szinte esélytelen volt a hazai alakulat az egyébként is jó formában lévő, erőtől duzzadó Alba ellen.

NEGYEDIK NEGYED

Nelson gyors 5 pontjára Smith és Supola felelt a vendégektől, vagyis nem változott jelentősen a mérkőzés állása ezután sem. A Fehérvár új légiósa kedvére zsákolgatott, s bár megpróbált közelebb kerülni (olykor időlegesen sikerült is) az NYKK ellenfeléhez, de a mérkőzés zárása is egy Wood-triplával történt meg. A meccs "társbérletben" legjobb dobója méltó módon fejezte be aznapi munkálkodását.

Az Alba tartja 1. helyét a tabellán, s már csak egy lépés választja el attól, hogy megnyerje az alapszakaszt, a Nyíregyházi KK pedig maradt 11., s igazából abban reménykedhet, hogy hamarosan rendbe jönnek beteg vagy sérült kosarasai, s akkor a középszakaszban majd megkísérelhet egy nagy hajrát, hogy egyfelől mindenképpen elkerülje a kieső helyen álló Factum Sport esetleges felzárkózását, másfelől akár még az alsóház két legjobb helyét is megcélozhatja - igaz, ahhoz nem lesz elég a most felmutatott 24-41-re elvesztett lepattanóharc, bárki is következik ellenfélként.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus