Swanston parádé Kaposváron!

A mérkőzés folyamán még közel húsz pontos előnyben is kosárlabdázhatott a hazai alakulat, mégsem tudták döntésre vinni a mérkőzést a két légióssal felálló szegediek ellen. A vendégek többször is felálltak a padról, a végjátékban még fel is jöttek három pontra, közelebb azonban már nem tudtak férkőzni a kaposváriakhoz. A kék-fehéreknél Kyle Swanston ismét dobóbemutatót tartott, 33 pontjával messze a mezőny legeredményesebb játékosa lett!

Egy-egy hiányzóval készült a találkozóra a két együttes. A hazaiaknál a makacs saroksérüléssel bajlódó Dávid Gergelyre továbbra sem számíthatott Fekete Ádám, a túloldalon viszont a héten köszöntek el a szintén sérült Gilchristtől, az amerikai hátvéd nélkül egyelőre két légióssal álltak fel a szegediek, igaz a hírek szerint a lelátón már ott ücsörgő Fekete Stefan ezúttal nem a Kaposvárban szereplő öccsét, Nikolát jött meglátogatni...

Egyértelműen a Szedeákról szólt a találkozó eleje, a remek rajtot vevő Gurley vezérletével már-már megnyugtatónak tűnő előnnyel kezdtek a vendégek. Dukics a 4. percben berámolt hármasával 13-5 volt az előnyük, aztán a korábbi meccseken már többször bemutatott kiváló Spica-Hendlein összjáték után utóbbi zsákolt. A somogyiak szerb centere kapta össze magát és vette hátára csapatát, így két egységre zárkóztak. A játékrész végén Kiss Zsolt került extázisba nagy hármasával, ám az utolsó pillanatban még Swanston válaszolt erre, így alakítva 17-20-ra az első tíz perc állását.

A folytatást követően Tanács tempójával még 24-19-re vezetett a Szedeák, aztán úgy festett ekkor ébredtek igazán a kaposváriak a mérkőzésen. A 13. percben Hendlein közelije már somogyi előnyt jelentett, majd Swanston rámolt be egy perc alatt két hármast (33-27). A lepattanózásban is jeleskedő Csorvási próbálta tartani övéit, de Spica egészen elképesztő, brutális két kezes zsákolása Tanácson keresztül szinte felrobbantotta a csarnokot. Ráadásul a plusz egy büntetővel tíz pontra hízott a KKK előnye (39-29). Szőke harcias kosarai, valamint a lendületbe jövő Dunn révén már 19 ponttal is vezetett a Kaposvár (54-34), ám a negyed végén Vida két duplájával visszajött a meccsbe a Szeged, amely ebben a játékrészben nem igazán tudott mit kezdeni a hazaiak zónavédekezésével.

Nem úgy a folytatásban, amikor Gurley pillanatok alatt kétszer is átdobta távolról a kaposvári zónát és mivel Kiss Zsolt is hasonlóan cselekedett, így a 24. percre tulajdonképpen elolvadt a tetemes hazai előny (56-53). A vendégek amerikai hátvédje rendre kedvére cikázhatott a hazai védelemben - váltott is védekezésükön Fekete Ádám. Swanston újabb hármasával 68-59-nél megint kicsit meglépett a Kaposvár, de Molnár József időkérése még időben érkezett, megtörve ezzel a hazaiak lendületét.

A záró szakasznak öt pontos előnnyel vághattak neki a kaposváriak. Dunn állt csapata élére, de ezúttal is kellett Spica szép balkezes horogdobása az előny növeléséhez (72-63). A negyed derekán egy újabb szegedi időkérést követően Tanács két duplája egy ismét meccsbe hozta a Szedeákot, így kiélezett állással érkeztek a felek a végjátékba (77-74). Az utolsó percbe fordulva Csorvási büntetői és Gurley betörése még reményt adott a vendégeknek, de Spica idegei ezúttal is rendben voltak és a támadóidő végén dobott középtávolija végül biztosított a KKK idei ötödik sikerét, amellyel a tabella élére is állt a korábbi kétszeres bajnok.

Kaposvári KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 81-78 (21-28; 31-14; 16-21; 13-15)

Kaposvár, Városi sportcsarnok, Férfi NB I A-csoport, 6. forduló, 1000 néző.

Vezette: Benczur T., Gál J., Rácz Zs., (Bernáth)

Kaposvár: Dunn 13, Drahos, Swanston 33/15, Hendlein 10, Spica 20. Csere: Kiss 1, Szőke 4; Kovács S.

Szeged: Vida 6, Gurley 25/6, Kiss Zs. 8/6, Dukics 10/3, Csorvási M. 19. Csere: Tanács 9/9, Csorvási L. 1

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus