Szoros végjátékban nyert a JKSE

A Jászberény újabb nagyon fontos sikert aratott, ezúttal ugyanis Nyíregyházáról sikerült elhozniuk a két pontot. A meccset végig uralták, s többnyire vezettek is, hiába tett meg mindent az egyenlítésért a hazai gárda. Dramicsanyin - ahogy tőle megszokhattuk - tarthatatlannak bizonyult, szinte a hátán vitte a célszalagig az övéit. A hajrában azonban kipontozódott, így a célba már Rakics és Madár vezették be a csapatot. A hazaiak a hajrában az addig is jól játszó Nelson két triplája révén közel tudtak még kerülni, de a fordításra már nem maradt erejük.

A Jászberény ezzel a Körmend legyőzése után újabb nagyon fontos lépést tett a ki nem mondott céljuk, a rájátszásba jutás felé.

Marso Vagép Nyíregyházi KK - TOP COP Security Jászberényi KSE 75 - 78 (13-24, 23-13, 13-19, 26-20)

Nyíregyháza: Polyák 7, Mohácsi 18/6, Berkis 9/6, Boldizsár 2, Davis 16. Csere: Nelson 21/6, Kaluha -, Siska 2. 

Jászberény: Rakics 19/12, Soós 9/6, Markovics 9, Dramicsanyin 24/6, Horti -. Csere: Madár 9/6, Török 3, Szabó P. 3/3, László 3.

Kipontozódott: Mohácsi (39. perc), illetve Dramicsanyin (39. perc)

Ferenczi Tamás, a Nyíregyháza vezetőedzője a lefújás után: "Főleg a támadójátékunkon érződött, hogy a szerdai meccs óta sérülések és betegségek miatt nem tudtunk csapatedzést tartani, de még így is álltuk a sarat a felsőházba igyekvő Jászberénnyel."

Földi Sándor, a Jászberény vezetőedzője a lefújás után: "A haszonból majdnem adósságot csináltunk a rengeteg kihagyott büntetővel. Ezzel adtunk lehetőséget a hazaiaknak a fordításra, de szerencsére így is nyerni tudtunk.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus