Szűkösen, de az Olaj megverte az Albát

A magyar bajnokság felsőházi középszakaszának ötödik fordulójában a listavezető Alba Fehérvár a második helyezett Szolnoki Olaj KK vendége volt. Az elmúlt hétvégi kupadöntő visszavágójaként is aposztrofálható meccsen a bajnoki címvédő ezúttal sokkal jobban kezdett, mint a vasárnapi fináléban, de a fehérváriak átvették az irányítást az első öt perc után. Egál félidőt, és szoros harmadik negyedet követően Horváth Ákos hét pontos másfél perce döntötte el a meccset a negyedik negyed elején a hazaiak javára, akik végül 75-70 arányban, 5 ponttal győzték le a fehérváriakat.

NBI A-csoport, Felsőházi Rájátszás, 5. forduló

Szolnoki Olaj KK (4-1) - Alba Fehérvár (4-1) 75-70 (18-10, 11-19, 22-19, 24-22)

Szolnoki Olaj KK: Florence 7, Fodor 1, Sehovics 12, Bell 17, Trepák 7/3.
Csere: Szabó M. 2, Simon 9/3, Kalve 7, Horváth 13/9.

Alba Fehérvár: Moore 12/6, Wood 16/6, Hollis 9/3, Szabó Zs. 8/6, Keller 7.
Csere: Lekli 2, Smith 8, Juhos 6/3, Supola 2.

A két együttes 4-4 légióst foglalkoztat, így megint ki kellett hogy maradjon 1-1 mindkét oldalon, ezúttal a választás Brandon Gay-re és Jarrod Jonesra esett.

Az első negyed elejét nagyon elrontotta a szolnoki együttes vasárnap, most nem estek ebbe a hibába, azonnal nekirontottak ellenfelüknek, és bár azért bőven akadtak bakik támadásban, az ötödik perc végéig 9 egységet szereztek - ugyanez a kupadöntőn 0 volt ebben a meccs ezen periódusában. A vendégek is pont a fordítottját mutatták annak, amit a hétvégi fináléban, borzasztóan pontatlanok voltak elöl, több üres helyzetet, ziccert is elhibáztak, így az első negyed felénél már hét pontos hátrányba kerültek, hiszen összesen egy Damian Hollis duplát jegyezhettek fel melléjük a statisztikusok. Dzunics Braniszlav a hatodik percben unta meg csapata teljesítményét, időt kért 11-4-es állásnál. Először úgy tűnt, hogy szavai sokat nem hatottak, mert bár védekezésben kezdtek összeállni a kékben játszó fehérváriak - összesen két pontot kaptak a 10. percig -, továbbra is képtelenek voltak betalálni a szolnokiak gyűrűjébe. A jég a 8. perc közepén tört meg, Juhos Levente, Hollis és a Jones hiányában újra a rotációba kerülő Lekli József pontjaival három pontra zárkóztak a 10. perc elején. A negyed vége jobban sikerült a hazaiaknak, két kosarat is szereztek megválaszolatlanul, így 8 pontos előnnyel zárták az első 10 percet, de érződött, hogy kezdeti, játékbeli fölényük kezd eltűnni (18-10).

A második negyed elején ennek jelei tovább erősödtek, hiszen az Alba képes volt újra azt a fojtogató védekezést a pályára tenni, ami már vasárnap is győzelemre vezette őket a második félidőben. A szolnokiak megint csak ad hoc, véletlen helyzetekből voltak képesek betalálni - a második negyed első négy percében csak Ernests Kalve volt képes pontot szerezni, ő is csak négyet -, és bár a székesfehérváriak sem sziporkáztak támadásban, folyamatosan közelítették meg ellenfelüket egy-egy kosárral. A 15. perc elején az ezúttal lehetőséget kapó Brandon Wood, majd kicsit később Ronald Moore kosarával már két egységre is felzárkózott a kupagyőztes a bajnoki címvédőhöz (24-22), másfél percnyi kosárcsendet követően pedig Szabó Zsolt 17. percben dobott triplájával már a vezetést is átvették a vendégek, egyértelmű volt, teljesen megfordult a játék összképe a kezdetekhez képest (24-25). A negyed hátralévő részére is jellemző volt a nagyon kevés kosár, így nagyobb különbség nem is nagyon alakulhatott ki. A 20. perc legelején három pontosra nőtt az Alba előnye (26-29), de a félidő legvégén dobott Simon gyorsindításos ziccerrel sikerült a szolnokiaknak legalább egálra hozni az első 20 percet, 29-29-es döntetlennel vonulhattak a felek az öltözőkbe.

A félidei statisztikák szinte teljesen egált mutatnak minden kategóriában. Némileg jobban dobja a duplákat az Olaj (11/17 vs. 9/18), mindkét együttes nagyon gyengén dobja a triplákat, de kicsit jobban az Alba (1/12 vs. 2/11), és szinte ugyanúgy értékesítették a hasonló számú büntetőiket (4/6 vs. 5/7). Ugyanannyi eladott labda volt mindkét oldalon (8-8), és gyakorlatilag a pattanózásban sem volt különbség (17-16, 5-5 támadó). Kiemelkedő egyéni teljesítményekben egyik oldal sem bővelkedett. A hazaiak legeredményesebbje Rashad Bell (7 pont, 2 szerzett labda) volt, de dobószázalékai miatt hasznosnak nem volt nevezhető, az inkább a Szead Sehovics (6 pont, 2 szerzett labda, 2 gólpassz) - Simon Balázs (2 pont, 3 pattanó, 2 gólpassz) - Kalve (4 pont, 4 pattanó, 2 gólpassz) sorra volt igaz. A fehérváriaknál Hollis (6 pont, 2 pattanó, 2 blokk), Moore (4 pont, 3 kih. fault, 2 szerzett labda) és Kevin Smith (3 pont, 3 pattanó) voltak a legjobbak, a felsorolt statisztikák alapján jól látszik, hogy egyik együttesnél sem nagyon lehetett büszke senki arra, amit a pályán mutatott az első 20 percben.

A harmadik negyed jobban indult a vendégek szempontjából, egy Hollis triplával ugyan három pontos előnybe kerültek, de jöttek a szolnoki irányítók percei. Előbb Simon egy nem túlságosan kidolgozott helyzetből engedett el pontos hárompontost, majd James Florence hétvégi játékához képest meglepően jó döntéseket hozva két sima duplát is értékesített, némi ritmust találnak vendéglátók, négy egységgel vezettek ezeknek a kosaraknak köszönhetően a 24. perc közepén (38-34). A fehérváriak nem is olyan régen bemutatták, hogy egy-egy jobb periódus az ellenféltől még nem elég ahhoz, hogy elveszítsék önbizalmukat, azonnal reagáltak most is és két triplának, valamint két büntetőnek köszönhetően a 27. perc közepére egyenlítettek is (42-42). Nagyon megálltak Dzunics tanítványai ezután, hiszen bár Horváth Ákos hármasára Woodtól még jött a válasz, az utolsó kettő percben elég tanácstalanok voltak voltak támadásban, meg is léptek egy-két egyéni akcióval a hazaiak öt pontra, aztán Szabó Zsolt a negyed végén még egy szép középtávolit értékesített, így továbbra is nagyon szoros volt a meccs. (51-48). Jól még egyik csapat sem játszott eddig a pontig huzamosabb időn keresztül, jobb egyéni teljesítményekben pedig még mindig szűkölködött a találkozó, egyedül Rashad Bell érte el a 10 pontot, vezetésével jobban is állt ekkor az Olaj.

Az egyéni extra a szolnokiaknál jött meg a negyedik negyed elején, Horváth hét pontot szerzett másfél perc alatt - lehetett volna nyolc is, de a 2+1-es akció plusz egy része hibádzott nála -, ennek köszönhetően a 32. percben nyolccal mentek a Tisza-partiak (58-50). Be-betalálgatott kintről az Alba, egy-egy hármast Wood és Moore is jegyzett a követően két percben, de mindenre volt válasza Neno Ascserics csapatának - hat pont volt a legkisebb távolság ezt követően (63-57). A 35. percben kezdett el nagyra nőni a különbség, innentől kezdve eléggé ötlettelenül kosaraztak a fehérváriak, a túloldalon pedig sokszor talán nem a legkikényszerítettebb helyzetekben is odaütöttek ellenfelüknek. A differencia először a 37. perc közepén, Bell zsákolását követően nőtt 10 pont fölé (68-57), de ezt követően is csak a hazaiak tudtak a gyűrűbe találni a 38. perc közepéig, ekkor már 14 pont volt az Olaj előnye (71-57). A székesfehérváriak ekkor kicsit agresszívebb taktikára váltottak, egész pályás letámadással óriási nyomás alá helyezték a szolnokiakat, így kettő perccel a vége előtt bementek 10 pont alá (72-63). Még nagyobb volt a gond hazai oldalon, amikor hasonló különbségnél Florence ellen sportszerűtlen hibát ítéltek. Az összecsapás azonban végleg eldőlt, amikor Smith a két büntetőből csak egyet tett be a helyére, Keller pedig a támadást ellépte, így összesen egy ponttal gazdagodott az Alba. Kapaszkodott tovább a kupagyőztes, Wood 3+1-es akciójából 2+0 lett végül, szintén ő volt eredményes fél perccel a vége előtt is (74-70), de fordítaniuk nem sikerült, így végül 75-70-re nyert a Szolnok, így mindkét csapat 4-1-gyel áll a felsőházi középszakaszban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus