Tükörsimára hozta a rangadót az ASE!

Magabiztosan nyert a Férfi NB I A-csoportjában, a rájátszás elődöntőjének második mérkőzésén az Atomerőmű SE. A játék minden elemében jobbnak bizonyult a Schmidt Béla által vezetett alakulat, mint a regnáló bajnok, mely elszenvedte első vereségét az egyenes kieséses szakaszban. Megérdemelten egyenlítette ki a párharcot a tolnai együttes, még úgy is, hogy az utolsó játékrész második felében magukra engedték a Szolnokot!

 

Férfi NB I A-csoport, Rájátszás, Elődöntő, 2. mérkőzés – 2013. május 11.

Atomerőmű SE – Szolnoki Olaj KK 72-63 (21-19, 23-11, 20-14, 8-19)

Paks 1300 néző    Vezette: Vígh P., dr. Papp P., Ádám J., (Szabó)

Atomerőmű SE: Williams 20/12, Levy 16, Vojvoda 11/3, Körtélyesi 5/3, Tóth Á. 4 Csere: Kovács Á. 5/3, Idlet 8, Kámán 3/3, Kerpel - Fronius 0, Eilingsfeld 0, Illés 0

Szolnok: Florence 6, Sehovics 6, Horváth Á. 7/3, Bell 8/3, Báder 8  Csere: Simon 8/3, Gay 3/3, Németh 3, Szabó 12, Fodor M. 0, Markovics 2

Az egyik fel harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-1.

Azt követően, hogy szerda este hátrányból fordítva, 12 ponttal diadalmaskodott a regnáló bajnok az ASE ellen, ma annak reményében utaztak el a piros-feketék a tolnaiakhoz, hogy megduplázzák előnyüket. A Paks pedig azért vetette magát a küzdelembe, hogy befejezze, amit Szolnokon már megkezdett, nevezetesen, hogy felülkerekedjen a címvédőn.

Annak ellenére, hogy nem fogadták a csapatokat zsúfolt lelátók, a 20. születésnapját ünneplő paksi B-közép, az Atomic Boys konfettiesővel és pénztárgépszalag zuhataggal köszöntötte csapatát. Az első mérkőzésen ponterősen kosárlabdázó Rashad Bell két elhibázott dobásával indult a találkozó, a hazaiak viszont már rögtön az első kísérletüket pontokra váltották, Körtélyesi jegyzett triplát a gyűrűvel szemből. Báder írt elsőként szolnoki pontokat a táblára, de tartotta előnyét a Paks, mivel Körtélyesi indította Vojvodát, aki könnyű ziccert dobhatott. (5-2) Zo Williams fokozta a hangulatot, blokkolta a ziccerezni igyekvő Bádert, a labda azonban nem lett az övé, csúnyán elpasszolta magát, miközben menteni igyekezett. A negyedik perc elejére magára talált támadásban a Szolnok. Előbb Bell, majd Sehovics jegyzett egy-egy duplát. (5-8) Három támadásból háromszor válaszolt a vendéglátó. Vojvoda a kedvenc helyéről, 45 fokból dobott triplát, Levy két kettese pedig minimális előnyhöz juttatta a hazaiakat. (12-10) Amíg a vendégek sikertelenül dobálták a középtávoliakat, addig a fehér mezesek Zo Williams révén újabb hárompontost szereztek, Körtélyesi két büntetője, labdaszerzése, s Levy indítás utáni ziccere 7 pontos hazai előnyt eredményezett. (19-12) Tóth Ádám két faltja miatt a kispadra kényszerült, Gay pedig szolnoki szempontból a lehető legjobbkor szerezte meg első tripláját. Báder pár másodperc leforgása alatt két személyit vétett, Szabó Miklós váltotta. Utóbbi jó cserének bizonyult, kétszer kapott labdát a palánk alatt az első játékrész végén, mindkettőt pontokra váltotta, két egységre hozta fel csapatát. (21-19)

 

Vojvoda nyitotta a második tíz perc pontjainak sorát, Levynek két próbálkozás szükségeltetett, hogy pontokat írjon az eredményjelzőre, de megtette. Mivel bő két perc után pont nélkül állt a Szolnok, Neno Ascserics időt kért. (25-19) Nagyon jól működött az ASE periméter védekezése, a feltartóztatott szolnoki akciókból szőhették támadásaikat a vendéglátók. Levy és Idlet kosarai után az addigi legnagyobb differencia, 9 pont állt különbségként a két gárda között. (29-20) Közeledtünk már a negyed feléhez, amikor még mindig csak egyetlen árva pont állt a szolnokiak neve mellett az eredményjelzőn. Zo Williams két büntetőjével már 11 egységnyire duzzadhatott volna a paksi előny. Azonban még csak 4 csapathibánál járt az Olaj, ezért Vígh játékvezető visszavonta a két egypontost. Bell hosszú idő után ért el szolnoki mezőnykosarat, amire Williams hárompontossal, Tóth Ádám pedig egy szépen feltett ziccerrel válaszolt. Ascserics mester ismételten időt kért, mivel az addigi legnagyobb különbséget mutatta az eredményjelző. (34-23) A sikeres dobások továbbra sem jöttek vendég részről, Williams büntetői után Horváth hasonló műfajból faragta a két számjegyű hátrányt. (36-25) Nem állt hadilábon a szerencsével a vendéglátó, több eladott labdától menekültek meg. Horváth triplája hiába jött jókor, Zo Williams az ő, és Báder kosarára is hárompontossal válaszolt, mégis Schmidt Béla kért időt. (42-30) Kétszer próbálkozhatott az utolsó támadás jogán a Szolnok, de előbb Sehovics, majd Bell maradt kosár nélkül – utóbbit Idlet blokkolta -, így 14 pontos előnnyel vonulhatott pihenőre az Atomerőmű SE.

 

A félidei statisztikák is igazolták a pályán látottakat. A Paks irányított, a Szolnok futott az eredmény után, igyekezett felzárkózni. Hiába szerzett közel dupla annyit támadólepattanót (10-6) az Olaj, mint az ASE, a dobáspontosságban akadt kivetnivaló, bőséggel. A hazai előny elsősorban abból fakadt, hogy szinte teljességgel levették a Szolnok távoli és középtávoli dobásainak hatékonyságát. Míg a fehér mezesek –még a hibáik ellenére is- sokkal lendületesebben játszottak, dobtak, mint vendégeik. Mezőnyből 50%-al tüzeltek a Schmidt-legények (32-ből 16), míg Ascserics mester fiai alig érték el a 30%-ot (36-ból 11). Triplázás terén Zo Williams ellenállhatatlannak bizonyult, 4-ből 4-et küldött helyére, mellett Vojvoda és Körtélyesi egy-egy hármas jegyzett (8-ból 6). A Szolnoknál Horváth-Bell-Gay trió osztozott a három bedobott triplán, 11 kísérletből.

 

Báder Márton jól nyitotta a második félidőt. Két dupla, jó védekezés, valamint Tóth begyűjtötte róla harmadik személyijét. (44-34) A Williams-Vojvoda-Levy trió azonban hamar visszavetette az Olaj felzárkózási kísérletét, 18 ponttal léptették el az ASE gárdáját. (52-34) Inkább a küzdelem dominált a játéktéren, mintsem a szép játék. Florence –kis túlzással- első jó döntését hozva vállalt középtávolit, melyet értékesített. 13 pontra kapaszkodott fel a Szolnok, Schmidt mester azonnal időt kért. (54-41) Az Olaj amerikai játékmestere sportszerűtlen hibát vétett Idlettel szemben, a magasember bedobta büntetőit, madj a támadásból szinte ő ért el kosarat, szép horoggal. Horvát Ákos görcsöt kapott, s mint később kiderült, húzódás miatt nem tudott visszaállni a játékba. Bő három perccel a negyed vége előtt Kovács triplája 20 pontos differenciát jelentett. Neno Ascserics időkéréssel próbálta menteni a menthetőt. (61-41) Gay (eladot labdája utáni?) faltját támadóhibának minősítették a játékvezetők, az ASE is röngön jegyzett egyet abból a műfajból. Sehovics ziccere behozta ugyan húszon belülre a piros mezeseken, de nálunk nem jöttek a triplák. Hazai részről kissé romlott a távoli dobások hatékonysága, Kámán Tamás ezen javított valamelyest a negyed utolsó percére fordulva. (64-43)

 

Az ASE folytatta a termékeny támadások vezetését, nyújtották a játék hosszát, Levy és Williams járt élen a pontszerzésen. Amikor 24 pontra hízott a fehér mezesek előnye, akkor Ascserics mester időt kért, mivel jobbnak látta felrázni a gárdát, megúszni a nagy arányú vereséget. Érdekes látványt nyújtott, hogy az utolsó 6 percet már bő rotációval játszották végig a csapatok. Két tavaly még körmendiként pattogtató játékos hozott össze 2+1-es akciót, mivel Németh Istvánt faltolta ziccer közben Eilingsfeld. (72-51) A mérkőzés vége felé be tudott jönni húsz ponton belülre a Szolnok, hála Szabó és Markovics dupláinak, és Simon triplájának. (72-58) Sajnálatos, hogy Luka Markovics ziccerét követően megsérült, bal bokája aláfordult, így nem tudta folytatni a játékot. Az ASE nyugodtan kosárlabdázhatott, belefért, hogy percekig képtelennek bizonyultak pontot szerezni. Szabó Miklós gól jó plusz egy büntetős játékával első és egyetlen szolnokiként jutott tíz pont felé, mely mindent elmond az Olaj mai teljesítményéről. Hiába zárták 17-0-ás etappal a meccset, ez a periódus mindössze ahhoz bizonyult elengedőnek, hogy paksi cserejátékosokkal szemben kozmetikázzák az eredményt. Tehettek bármit, vállalhattak el szinte bármilyen helyzetet, szinte semmi sem jött össze nekik. Persze a hazaiak győzelme teljességgel megérdemelt, Levy és Williams nagyszerűen játszottak, de a többi hazai játékos is tevékenyen vette ki részét az egyenlítésből.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus