Válogatottunk kiütötte Szlovákiát

A magyar férfi válogatott már az első félidőben eldöntötte a Szlovákia elleni Európa-bajnoki előselejtezőt hazai környezetben, Sopronban, hiszen már féltávnál 30-cal mentek Sztojan Ivkovics legényei - úgy, hogy csak 15 pontot kaptak Vojvodáék a nagyszünetig.

A játékvezetők szokatlan, kék-fekete szerelésben léptek az Aréna parkettjére, köztük az orosz Szergej Mihajlov sporttárs, aki lekéste a gépét, s szombat délután helyett csak vasárnap hajnalban futott be Schwechatra, majd onnan Sopronba.

Az első magyar akció végén Trotter Obie passzát Tóth Ádám váltotta pontokra közelről. Nem sokkal később Vojvoda Dávid szerzett labdát, majd Szabó Zsoltot indította, aki zsákolt, majd saját sikertelen dobása után a pattanót visszaszerezve ismét Tóth volt eredményes. Újra Szöszi "villant", az ex-soproni triplát dobott, jól kezdett tehát a válogatott, bő 2 perc elteltével 9-0-ra vezetett, úgy, hogy a szlovákok a szervezett védekezés ellen nem nagyon tudtak tiszta dobóhelyzetet kialakítani. Időt is kért Miroslav Grznár, a vendégek kapitánya, amelyet követően Keller "köszönt be" nekik egy látványos zsákolással. Sztojan Ivkovics szokásához híven hamar elkezdte forgatni csapatát. Trotter szép hármassal hálálta meg, hogy ő maradhatott fent legtovább a kezdőből. A 7. perc elején 14-0-nál Peter Dorazil betörése után szerezte meg első pontjait a vendég együttes. Erre Vojvoda felelt hármassal, s a Tóth centerpár, Ádám és Norbert próbálta keseríteni a szlovák magas emberek életét, utóbbi egy hármassal villant. Amikor nem sikerült kosárral befejezni az akciókat, azonnal, igen okos taktikai szabálytalanságokkal próbálták a mieink megakadályozni a szlovák lerohanásokat. A negyed végén a korábban egymással ádáz csatát vívó Simon Balázs és Trotter bizonyította, hogy együtt játszva remekül megértik egymást - utóbbi kiosztásából előbbi dobott triplát, minden várakozást messze felülmúlt az első negyed.

Jan Ziak révén vendég hármassal kezdődött a második negyed, majd betörésből is eredményes volt a szlovák hátvéd, egy perc alatt megdobta azt az 5 pontot, amennyit az egész első negyedben "termelt" a vendég együttes. Simon szerezte a negyed első magyar kosarát, majd két rossz tripla után Szabó szerzett 3 pontot, egy dupla s egy büntető formájában, Keller Ákos centerkosara után pedig 20 pont fölé nőtt az előny. Továbbra is nagy kedvvel, jól és pontosan játszott a csapat, védekezésben Trotter, majd Keller blokkolt látványosan. Ismét egyoldalú lett a játék, 38-11-nél újra időt kért a szlovák kapitány. Utána Grznár jégkorongos megoldást alkalmazva taszította a pályán kívülre Wittmann Krisztiánt - sportszerűtlen hiba. Zónára álltak át a szlovákok, amely ellen nem ültek a hármasok, a védekezés azonban továbbra is hatékony volt, támadásban pedig kisembereink nemegyszer ügyesen szerezték vissza a lepattanókat. Ferencz Csaba hármasa után kerek 30 pontra nőtt az előny.

Négy szlovák ponttal kezdődött a második félidő, majd ügyes magyar támadás végén Tóth Ádám talált be. Gond nélkül tartotta 30 pont körüli előnyét a válogatott. A nagy rohanásba ekkor már mindkét oldalon több hiba csúszott. A szakasz közepén Vojvoda villant, egy pazar szerelés után az ellenakció végén remek hármast dobott, majd egy akción belül előbb Keller, majd Tóth Norbert blokkolt. A soproni közönség a harmadik Tóthot, a helyi SKC játékosát, Gerit követelte a pályára.

Szlovák kosár után Szöszi dobott triplát, Tóth Ádám szenvedett sérülést egy ütközést követően - reméljük, nem súlyos. Legjobbjaink a minden igényt kielégítő első félidei játék révén a vártnál jóval nagyobb különbségű, magabiztos győzelmet arattak egy - valljuk meg - nem túl acélos ellenfél ellen.

 

Magyarország - Szlovákia 75 - 43 (24-5, 21-10, 15-13, 15-15)

Európa-bajnoki előselejtező, 2. forduló, Sopron

Vezette: Perez (spanyol), Mihajlov (orosz), Martinescu (román)

Magyarország: Simon B. 10/3, Trotter 7/6, Vojvoda 17/9, Szabó Zs. 11/6, Tóth Á. 8. Csere: Keller 9, Ferencz 6/3, Wittmann 2, Tóth N. 5/3, Lekli -, Kovács P. -.

Szlovákia: Grznár 3, Dorazil 16, Bilik 2, Körner 5, Batka 4. Csere: Kuffa -, Kozlik 3/3, Petras -, Ziak 8/3, Tot 2, Jass -.

Sztojan Ivkovics: - Úgy kezdtünk, ahogy hazai pályán kell. Szünet után is szerettünk volna hasonlóan jól játszani, mint az első félidőben, ez ugyan nem jött össze, de összességében a játékkal és az eredményességgel elégedett vagyok. A csapaton belül megvan a hierarchia, s azt nem a közönség állítja össze.

Tóth Gergely: - Nem történt semmi, de amikor először kezdték kiabálni a nevemet, sejtettem, hogy ez lesz az egészből.

Miroslav Grznár: - Nagyon rossz meccset játszottunk, ijedten, gyengén kezdtünk, főleg támadásban. A magyar csapat nagyon erős, hamar eldöntötte a meccset.

A teljes statisztika erre a linkre kattintva érhető el!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus