Válogatottunk szoros vereséggel kezdett

A magyar válogatott előbb 14 pontos előnyt épített Fehéroroszországban, a 2015-ös Európa-bajnokság előselejtezőjének első játéknapján, majd kétszámjegyű hátrányba került, de végül szoros vereséggel zárta az első és legnehezebbnek ígérkező idegenbeli fellépését.

A Simon - Trotter - Vojvoda periméter-sor nagyon bekezdett, a Szolnok karmestere egy jó kettessel és egy sikeres triplával nyitott, az Oroszországban légióskodó honosított hátvéd pedig szépen osztotta a pontokat érő passzokat, Kellernek feladott alley-oop-ja után az első játékrész felénél 10-13-ra mentünk. A stabil kezdet után még új lendületet is tudott venni nemzeti csapatunk, Ferencz és Vojvoda bevertek egy-egy triplát, amit egy Trotter-féle kettes követett, erre egy sikeres Liutych által dobott büntető jött, de Vojvoda 6. és 7. pontját szerezte meg válaszul. Ekkor már 12 volt ide és hátra volt még bő két perc az első felvonásból, úgy tűnt, képes lehet egy jelentősebb fór kiépítésére a magyar válogatott.

Az első negyedet 14-26-tal zárták a felek, a második etapban viszont 9-ből 6 belorusz tripla beesett, fokozatosan csökkentette tehát hátrányát ebben a periódusban a palánk alatt elég masszívnak tűnő Parakhouski fémjelezte vendéglátó. Trotter duplája indította a szakaszt, ekkor alakult ki a legnagyobb magyar előny ezen a derbin, bár 22-36-nál, amikor Vojvoda már 12. pontját dobta, még egyszer mentünk ugyanennyivel. Ekkor jött egy gyors 8-0-ás fehérorosz roham, s Pustahvar két jó büntetőjének köszönhetően már csak hárommal mentek fiaink a félidő vége előtt bő egy perccel. Az első 20 percet 41-45-ös magyar vezetéssel fejezték be a riválisok, tehát hiába volt meg a kiváló vendég kezdés, teljesen nyílt volt a derbi a szünetben.

A fordulás után Tóth Ádám zsákolásával biztatóan kezdtünk, de jött egy három perces kosárcsend, ezt pedig ki is tudták használni Ruslan Baidakov tanítványai, akik 47-47-nél egalizáltak. 50-49-nél először vezettek a 24. percben a vendéglátók, az ekkor nagyon élő Charyaku talált be kintről, aztán egy 16-5-ös hazai roham végén már ötös fórban volt Fehéroroszország. Szabó, Simon és Trotter is hozzászólt a tánchoz a harmadik játékrész vége előtt, ennek köszönhetően mindössze két egységnyi volt válogatottunk hátránya a záró negyed előtt, úgy tűnt, hogy sikerült elállítani a vérzést.

Ám a megszerzett momentumot nem sikerült átvinni az utolsó 10 perc elejére, még a játékrész közepén sem tartottak a felek, amikor már 10-zel ment a 17-et szóró Liutych húzta Belorusszia. Az újabb hosszú magyar kosárcsend hét perc után szakadt meg Keller alley-oop zsákolásával 13 egységnyi hátrány után kapaszkodhattunk. A mérkőzés gyakorlatilag elment három minutummal a végső dudaszó előtt, de nagyon fontos volt, hogy kozmetikázzanak az eredményen az Ivkovics-tanítványok, hiszen vélhetően számítani fog az itteni különbség, ha minden meccs a papírforma szerint alakul a csoportunkban. Ezt a küldetést szerencsére sikerült teljesíteni, a nagyon régóta nem eredményes Vojvodánál megtört a jég, ráadásul a Szolnok egyik új nyári szerzeménye az előkészítésből is kivette a részét, továbbá Simon is hátára tudta venni a gárdát csapatkapitányként. Utóbbi kettesével, majd egy jó büntetőjével végül négy pontra hozta fel mieinket a lefújás előttre, több találat pedig már nem is született, így az abszolút "ledolgozhatónak" tűnő négy pontos vereség, amit a további három összecsapáson "el kell tüntetnie" az Ivkovics-legénységnek.

A végül kipontozódó, de 13 pontos, 11 lepattanóval záró Keller Ákos igen sokat tudott hozzátenni a magyar válogatott maim produkciójához a padról érkezvén is, a Simon - Trotter két irányítós hátvédpáros pedig újfent szépen muzsikált együtt a viszonylag gyengébb dobászázalékok ellenére is. A balkezes játékmester 16 pontot szórt, míg Trotter 10 ponttal, 4 lepattanóval és 4 gólpasszal fejezte be a találkozót. Rajtuk kívül a legjobb dobónk, a 17-et szóró Vojvoda emelkedett még ki a mezőnyből, elmondhatjuk tehát, hogy a négy vezérnek várt játékosunk hozta, ami tőlük elvárható. Ezen felül kiemelendő, hogy a palánk alatt elég erős fehéroroszok ellen igen sokáig vezettünk a lepattanó-párharcban, majd 45-42-re vesztettük el ezt a külön versenyt, ami azért így is bizakodásra ad okot.

A képlet tehát egyszerű, amennyiben sikerülne a trió leggyengébb tagjának tartott Szlovákiát oda-vissza verni, majd Kecskeméten meg tudjuk verni legalább öt ponttal a fehéroroszokat, akkor biztosan nyernénk a csoportot.

Fehéroroszország - Magyarország 79 - 75 (14-26, 27-19, 23-17, 15-13)

Európa-bajnoki előselejtező, Minszk

Fehéroroszország: Charykau 12/6, Kudrautsau 10/3, Pustahvar 9/3, Ulyanko 12/6, , Pakhouski 14. Csere: Shustau 4, Liutych 17/6, Krysevich 1, Trastsinetski -, Meshcharakou -.

Magyarország: Simon B. 16/6, Trotter 10, Vojvoda 17/9, Szabó Zs. 2, Tóth Á 6. Csere: Keller 13, Wittmann 3, Ferencz 3/3, Tóth N. 5/3.

Teljes statisztika erre a linkre kattintva!

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus