Vojvoda kivégezte a Pécset

Három negyeden át a Pécs dominálta a mérkőzést, ám az utolsó felvonásban a Vojvoda vezette vendégek szinte mindent bedobtak, és átrobogtak a hazaiakon, 24 ponttal nyerve a zárófelvonást.

Pécsi VSK-Pannonpower - Atomerőmű SE 64-80 (18-13, 12-15,22-18,12-34)

Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, 1200 néző

Vezette: Földházi, Hegedűs , Fodor

Pécs: Loesing 15/6, Kovács 16/6, Legion 2, Tóth 5, Hendley 14. Csere: Bödör -, Nagy 5/3, Csabay ,2 Bíró 4, Halász -.

ASE: Williams 16, Levy 14, Vojvoda 29/12, Kámán 6/6, Tóth 2. Csere:  Körtélyesi 7/3, Idlet -, Kovács 6/6,Illés -, Czinger -, Kerpel-Fronius -.

Izgalmas meccsre volt kilátás Pécsett, ugyanis mindkét csapat számára komoly téttel bírt a találkozó. A Pécs a felsőházba jutásért, a Paks pedig az alapszakasz elő helyéért csatázott a mai napon. A feldobásnál a Pécs hozta el a labdát, majd centere, Todd Hendley révén a vezetést is megszerezte a baranyai csapat. A válasz sem váratott sokáig magára, két támadólepattanó után harmadszorra már nem hibázott Tóth Ádám, és kiegyenlítette az állást. Nem sokkal később pedig már néggyel is mentek a paksiak, ugyanis egy-egy jó védekezést követően előbb Levy, majd a másik amerikai légiós, Zo Williams is eredményes volt. Rohant a Paks, azonban a Csirke Ferenc vezette Pécs nagy küzdő, ez már többször bebizonyosodott ebben a szezonban. Hendley és Loesing révén ők is eredményesek tudtak lenni, az ASE pedig mintha megzavarodott volna. Nem igazán tudtak közel kerülni a vendégek a pécsi gyűrűhöz, inkább távolról próbálkoztak, kevés sikerrel. A 6. percben már öt ponttal is vezetett a hazai csapat, amikor egy remekbe szabott Williams - Körtélyesi akció végén a paksi Körte szép zsákolással törte meg a gólcsendet. Az öröm azonban csak időszakos volt, ugyanis két jó támadást követően nem csak visszaállította, de tovább növelte előnyét a Vasút. Időt is kért Gutiérrez mester, amely után egy perc volt hátra a negyedből. Az utolsó percre még jutott egy szép középtávoli kosár Levytől, ám az első negyed így is egyértelműen a nagyobb elánnal kosarazó hazaiaké volt. 18-13

 

Vojvoda büntetőivel indult a második játékrész, ám a két támadólepattanót is lekapó Bíró Olivér szép kosarával egalizálta a negyedet a Pécs. Vojvoda újabb szép kosarat szerzett, egyértelműen ő volt a vezér a vendégoldalon. A baranyaiaknál azonban minden találatra volt felelet, nem hagyták, hogy beérje őket a Paks. Pedig kevergette a kártyákat rendesen a vendégek spanyol szakvezetője, azonban a megfelelő szerkezetet nem sikerült eltalálnia. Egy kosárnyi távolságra több alkalommal is felkapaszkodott az ASE, de ilyenkor rendre jött egy egyéni hiba, és az egyenlítési esély odalett. a meccsből eltelt 16 perc, és a táblán mindössze 21 paksi pont állt, ami könnyen lehet, hogy negatív rekord ebben a szezonban. Nem is bírták cérnával a vendégek, Tóth Ádám szólt oda a bírónak egy ellene befújt támadóhiba után, és már röpült is a technikai. A két büntetőből egyet értékesített Tóth Norbert, majd az azt követő támadást is elrontották, ahogy az ASE is a sajátját. Rengeteg volt a hiba mindkét oldalon, és bár az iramra nem lehetett panasz, a mérkőzés színvonala nagyon alacsony volt. A végjátékra fordulván Csirke Ferenc kért időt, ám a húzás fordítva sült el. Zo Williams megemberelte magát, és gyors egymásutánban szórt hét pontjával a vendégek kiegyenlítették az állás. Bár az utolsó két pont Tóth Norbert révén hazaiaké volt, a hajrából így is a paksiak jöttek ki jobban, és ha szűken is, de nyerték a negyedet. 30-28

Vojvoda Dávid kosara indította a második félidőt, amellyel egyenlített is az ASE, ám hibába volt két üres triplakísérletük is a következő fél percben, újfent Vojvoda kellett ahhoz, hogy a vezetés is meglegyen. Sőt, ha már ilyen jól ment neki, gyorsan beszórt még két pontot. Csirke Ferenc időt is, aminek meg is lett az eredménye, két perc alatt repesztett egy 8-0-ás sorozatot a PVSK, amellyel újfent megfordította a mérkőzést a házigazda. Egyértelműen feljavult a meccs, amelyen továbbra is remekül tartotta magát a Pécs. Közülük is kiemelkedett Todd Hendley, aki talán legjobb pécsi meccsét játszotta a mai napon. Közelről, középtávolról egyaránt veszélyes volt, nem bírt vele a Tóth Ádám és Steven Idlet alkotta paksi centersor. Nagyon nem ment a vendégek centereinek ezen a meccsen, 27 perc alatt ketten együtt két pontra és öt faultra voltak képesek, ami igen messze van a jótól. A negyed eleji fellángolástól eltekintve továbbra is csak kereste önmagát az ASE, nyomokban sem emlékeztetett ez a játék arra, amivel megnyerték a legutóbbi nyolc mérkőzésüket. 52-46

A sérüléséből nemrég visszatért Körtélyesi küldött a helyére egy triplát, megadván ezzel az alaphangot a záró felvonásra. Három pontra feljött ezzel az ASE, majd nem sokkal később egyenlített is! Ahogy az első félidőben Tóth Ádám, most Bradley Loesing nem bírta idegekkel, és harcolt ki magának egy technikait. Ezzel be is indult a paksi henger, Körtélyesi zsákolt, Kovács triplát szórt és máris nyolc ponttal mentek a vendégek. És ha egy üzlet egyszer beindul: Vojvoda emberről felemelt triplája is a gyűrűbe hullott, 11-re növelve a differenciát. A sokkból Legion igyekezett ébreszteni az övéit egy szép kettessel, ám Vojvoda újabb triplájánál félő volt, hogy lepadlóznak a hazaiak. Érdekesség, hogy míg az egész első félidőben mindössze két hármast tudtak értékesíteni a vendégek, a negyedik negyed első öt percében egyből ötöt. Tizenkettő volt a különbség, az idő pedig egyre fogyott, amit a paksiak nem bántak, a pécsiek viszont annál jobban. A végén még szélesebbre nyitotta az ollót az ASE, így aki nem látta a teljes mérkőzést, tán el sem hiszi, hogy három negyeden át a Pécsnek állt a zászló. 64-80

Csirke Ferenc: Három negyeden át jól játszottunk, ám az utolsó negyed első felében a játékvezetői ítéletek következtében összezuhantunk, és onnan már nem tudtunk felállni. Legion egész héten nem tudott edzeni, és ez nagyon meglátszott a játékukon. A Paks remekül dobott ebben az időszakban. Gratulálok nekik.

Enrique Gutérrez Garcia: Nehéz mérkőzés játszottunk, ahol volt tartása a csapatunknak. Végig nagyot küzdöttünk, és nem törtünk meg az első három negyedben, amikor folyamatosan a Pécs vezetett. A végén bedobtuk a távoli kísérleteinket, és ez, valamint az akaratunk eredményezte a győzelmet.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus