Wood remeklésével előnyben az Alba

Fokozatosan növelve előnyét tudott nyerni a rájátszás negyeddöntőjének első mérkőzésén az Alba Fehérvár együttese a PVSK-Pannonpower ellen.

Az első negyed végéig szoros volt az eredmény, aztán fokozatosan ellépett az Alba: a harmadik negyed közepén hatalmas rohammal néhány perc alatt 20 fölé növelték vezetésüket. A pécsiek Hendley vezetésével a záró negyedben huszáros hajrát produkáltak, de az Alba biztosan győzött.

Alba Fehérvár – Pécsi VSK-Pannonpower 86-71 (26-17, 14-11, 27-17, 19-26)

Székesfehérvár, Vodafone Sportcentrum, 1200 néző, rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés. V.: Pálla, Török, Surányi.

Egy rossz dobásból megszerzett támadópattanó után Wood hármasa jelentette a mérkőzés első kosarát. Jól kezdett a Fehérvár, 7-0-ig meg sem állt, de Kovács Péter bátor játékának köszönhetően gyorsan zárkózott a Pécs. A fekete mezes vendégek kiválóan használták ki a szellős hazai védekezés kínálta lehetőségeket és a negyed felére két pontra megközelítették Kelleréket. Sőt, 15-13-as állásnál többször a vezetésért is támadhatott Csirke Ferenc együttese, de mindhárom kísérletük kimaradt. Továbbra is sok pontatlanság jellemezte mindkét csapat játékát, csak az utolsó percre pörgött fel a mérkőzés, amikor Hollis hármasával, majd zsákolásával 9 pontra növelte előnyét az Alba (26-17).

Álmoskásan indult a második negyed is. A másfél perces kosárcsendet Loesing büntetője törte meg, míg a túloldalon Wood dobta át a pécsi zónát, ezzel először volt tízpontos különbség a felek között. Akár szorosabban is alakulhatott volna a mérkőzés, de a vendégek rengeteg üres dobást hibáztak - tehették, hiszen a rossz dobások után többször is újra az ő kezükben kötött ki a labda,  míg a hazaiak támadásaiban sok volt az egyénieskedés így meglehetősen kevés pont esett ebben a tíz percben. Dzunics mester a védekezéssel sem lehetett elégedett, ennek egy időkérésnél hangot is adott - ezt legjobban Lekli sínylette meg, a továbbiakban a fehérvári center az öltözőben elmélkedhetett a védekezés fontosságáról. A félidőig az Alba újabb három egységet ragasztott előnyéhez, így 40-28-as hazai vezetéssel ért véget az első húsz perc.

A második félidő elején azonnal tízen belülre jött a Pécs, majd összeállt az Alba védekezése és a lepattanókból, szerzett labdákból kedvükre rohanhattak Moore-ék. 51-36-os hazai előnynél Csirke Ferenc egy időkéréssel próbálta megállítani a hazai attakot, ám kevés eredménnyel. Wood kintről-bentről eredményes volt, Hollis is beszállt a pontgyártásba, így hamar húsz pontosra hízott a hazai előny. A játékrészt Wood bravúros megoldása zárta. Az amerikai hátvéd hármasát még blokkolták, ám a felpattanó labdát megszerezte és egy dudaszóra behulló ziccerrel lezárta a harmadik tíz percet.

A hazaiak, a meglehetősen szokatlan Supola, Wood, Somogyfoki, Juhos, Lekli ötössel futottak neki az utolsó negyednek, mely egy Wood zsákolással indult, melyre a túloldalon Hendley ugyancsak zsákolással felelt. 7-0-ás rohanással közelebb jött a Pécs, időt is kellett kérnie Dzunicsnak. Folyamatosan fogyott a hazai előny, Loesing triplája, majd Hollis sportszerűtlen faultja után már csak 11 egység volt a két csapat között. Mindkét mester időkérésekkel próbálta még jobb teljesítményre sarkallni fiait, a különbség azonban érdemben már nem változott. A végén még Moore csalt ki tapsot a hazai szurkolókból. Egy alapvonali bedobásnál Hendleyt választotta játszótársnak, majd a pécsi center hátáról visszapattanó labdából könnyű ziccert dobott. A mérkőzést végül magabiztosan - 86-71 arányban - az Alba Fehérvár nyerte, de a PVSK-t is dicséret illeti a teljesítményéért.

Alba Fehérvár: Moore 8/6, Wood 30/12, Hollis 14/6, Szabó Zs. 6, Keller Á. 9. Csere: Jones 7, Supola 6, Juhos 2, Bódi, Lekli 4, Somogyfoki.

PVSK-Pannonpower: Loesing 10/3, Kovács P. 16/6, Csabay 1, Tóth N. 14, Hendley 26. Csere: Bödör, Horváth B., Nagy K. 3/3, Bíró O. 2, Halász.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 az Alba Fehérvár javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus