100 fős a magyar Halhatatlanok Csarnoka!

A Magyar Kosárlabdázás Napján, azaz szeptember 22-én egy kivételes ünnepélyen vettünk részt, ahol a hazai kosárlabdázás létének 100. évfordulóját ünnepelte a sportág magyarországi elitje. Az egykori és a jelenlegi játékos-ikonok mellett rengeteg neves szakember, sportvezető, illetve média-munkatárs is jelen volt, az ő társaságukban került beavatásra az a 40 ember, aki játékosként, sportvezetőként vagy edzőként kiérdemelte, hogy a sportág magyarországi Halhatatlanok Csarnokába bekerüljön - együtt a 2005-ben már megnevezett 60 legendával. Portálunk számára külön öröm, hogy 5 férfi, illetve női játékost (Németh Istvánt, Orosz Lászlót, Hosszú Istvánt, Mészáros Zalánt, Sitku Ernőt, valamint Károlyi Andreát, Horváth Juditot, Eördögh Editet, Újvári Esztert és Csák Magdolnát) az olvasóink egy nyílt szavazáson választhattak a halhatatlanok közé.


Az alábbiakban az MKOSZ jóvoltából megtalálunk minden információt a 100 magyar halhatatlanról!  

2005-ben az All Star Kosárlabda Gála keretében 25 női, 25 férfi játékos, és 10 edző kapott helyet a legendák között. Mivel idén 100 éves a kosárlabdázás Magyarországon, ezért az MKOSZ szeretné ezt a 60 főt kiegészíteni 100-ra. Kérem, fogadják szeretettel az immáron 100 legendát.
Elsők között a 60 már beválasztottat.

Azok akik már nem lehetnek köztünk:

BOGÁR Pál
Válogatott: 40, Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes, Főiskolai világbajnok
Megjegyzés: Az Európa-bajnok csapat kapitánya, sokoldalú, bármelyik poszton bevethető, rutinos játékos

BÁRÁNY Mária
Válogatott: 40, Eb-bronzérmes, Világbajnoki 5.
Magyar bajnok: 4
Megjegyzés: jól dobó, ponterős hátvéd

GABÁNYI László
Válogatott: 155
Magyar bajnok: 3
Év játékosa: 3
Megjegyzés: a korszak meghatározó centere

GREMINGER János
Válogatott: 156, Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes, Főiskolai világbajnok
Magyar bajnok: 16
Év játékosa: 1 (1964)
Megjegyzés: az Európa-bajnok csapat irányítója, szellemi vezére

id. GYÍMESI János
Válogatott: Eb-ezüstérmes, Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 10
Megjegyzés: kosárlabdázó, mesteredző, nemzetközi játékvezető, labdarúgó, az első magyar játekvezetô, aki olimpián bíáskodott (1948 London)

KOMÁROMY Ede
Válogatott: 11, Eb-ezüstérmes játékosként
Megjegyzés: kiváló nevelőedző, hosszú évekig a női válogatott edzője

MEZŐFI Tibor
Válogatott: 67, Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes, Eb-bronzérmes, Főiskolai világbajnok
Magyar bajnok: 2
Megjegyzés: az egyetlen játékos, aki arany, ezüst és bronzérmet is szerzett Eb-n, kiváló operaénekes lett

PÁDER János
Magyar bajnok: 12
Megjegyzés: mesteredző, az EB győztes csapat edzője, TF-tanár, később OTSH elnökhelyettes

PIRIK Margit
Válogatott: 46, Eb-ezüstérmes, Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 6
Megjegyzés: kitűnő center, nagyszerű érzékkel az összjátékhoz

ROHONCZY Mária
Válogatott: 38, Eb-bronzérmes
Megjegyzés: 80 m gáton és magasugrásban magyar bajnok,

SIMON János
Válogatott: 118, Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes, Főiskolai világbajnok
Magyar bajnok: 14
Megjegyzés: Briliáns technikájú center, vezéregyéniség, hangulatfelelős

SZABÓ Ágnes
Válogatott: 37, Eb-ezüstérmes, Eb-bronzérmes, világbajnoki 5.
Magyar bajnok: 2
Megjegyzés: Kiváló mezőnyjátékos, nagyszerű dobó

SZABÓ János
Válogatott: Eb-ezüstérmes, világbajnoki 5.
Magyar bajnok: 1
Megjegyzés: Dzsoni bácsi egyszemélyben kosárlabdazó, mesteredző, szakíró volt.

Szabó Ödön
Magyar bajnok: 7
Nemzetközi kupa: Ronchetti-kupa győztes, második, BEK 2.
Megjegyzés: Dönci bácsi hétszeres kupagyőztes, mesteredző (1981)
Az Év edzője: 1986

Az eddigi 60 legendából még élők:

BALOGH Judit
Válogatott: 223, Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 3
Nemzetközi: Ronchetti-kupa győztes (1996, Tarbes, 1998 GySEV-Ringa)
Év játékosa: 8



BÁNHEGYI László
Válogatott: 116, Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes, Főiskolai világbajnok
Magyar bajnok: 9
Nemzetközi: kétszeres angol bajnok
Megjegyzés: a csapat egyik legjobb dobója, a sorsdöntő pillanatok nagymestere, később üzletember, a kung-fu szövetség elnöke lett

BANNA Valér
Válogatott: 68
Magyar bajnok: 6
Megjegyzés: technikás játékos, kitűnő dobó

BELOBERK Éva
Válogatott: 332, olimpiai 4. (1980), Eb-bronzérmes (1983)
Magyar bajnok: 1
Megjegyzés: rendkívüli tehetségű hátvéd

BENCZE János
Válogatott: 116, Európa-bajnok,  Főiskolai világbajnok
Magyar bajnok: 10
Megjegyzés: a dinamikus centerjáték előfutára

Bild Katalin
Magyar bajnok: 1990
Megjegyzés: egy teljes korszak meghatározó női játékosainak nevelőedzője, a KSI-vel bajnoki ezüstérmet szerzett!

Bodrogi Csaba
Magyar bajnok: 3
Megjegyzés: rendkívül intelligens irányító, vezéregyéniség, balkezes

BOKSAY Zsuzsanna
Válogatott: 333, olimpiai 4., Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 4
Nemzetközi: Európa legjobb női játékosa
Év játékosa: 4
Megjegyzés: a korszak meghatározó mezőnyjátékosa, kivételes mentális képességekkel

BORKA Ágnes
Válogatott: 278, Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 3
Év játékosa: 1 (1982)
Megjegyzés: rendkívül gyors, kiváló reflexekkel megáldott, briliáns irányító, nagyszerű védő



Boros Zoltán
Válogatott: 88
Magyar bajnok: 6
Év játékosa:
Megjegyzés: nagyszerű védő, rendkívüli mentális képességekkel rendelkező nyerő típusú hátvéd

dr. CZINKÁN Tibor
Válogatott: 71, Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes, Főiskolai világbajnok
Magyar bajnok: 15
Megjegyzés: kitűnő védőjátékos, biztos kezű kinti dobó

CSELKÓ Tibor
Válogatott: 37, Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes
Magyar bajnok: 2
Nemzetközi: Kétszeres angol bajnok
Megjegyzés: kiváló lepattanózó, jelenleg Angliában él és kiválóan golfozik

DÁVID Kornél
Válogatott: 107
Magyar bajnok: 6-szor
Év játékosa: 5-ször
Nemzetközi: Euroliga 2., litván bajnok, spanyol kupagyőztes
Első és eddig egyetlen Magyar NBA játékosként  109 NBA mérkőzésen játszott átlag 12,5 percet meccsenként,. 5.0 pontos átlaggal. 

FEKETE Ilona
Válogatott: 37, Eb-ezüstérmes, Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 11
Megjegyzés: távolugrásban és 800 méteres síkfutásban is magyar bajnok, valamint kézilabda-válogatott is volt, irányító, kitűnő védő

GELLÉR Sándor
Válogatott: 59
Magyar bajnok: 15
Megjegyzés: briliáns technikájú irányító, vezéregyéniség, igazi showman

Gulyás Róbert
Válogatott: 101
Magyar bajnok: 1-szer
Nemzetközi kupa: Saporta-kupa 2., török bajnok, ukrán bajnok, spanyol bajnoki döntős
Év játékosa: 1998
Megjegyzés: kitűnő adottságú center



Halm Rolland
Válogatott: 98
Magyar bajnok: 5-ször
Megjegyzés: megbízható, a kritikus helyzetekben rendre jó döntéseket hozó hátvéd, nyerő ember, az oroszok ellen Salgótarjánban ő dobta a sorsdöntő Eb-döntőt érő hárompontost

HAJÓS Ilona
Válogatott: 31, Eb-ezüstérmes
Magyar bajnok: 8
Megjegyzés: kiváló atléta volt, irányító, nagyszerű távoli dobó

HEILING-HORVÁTH Attila
Válogatott: 117
Magyar bajnok: 8
Nemzetközi: luxemburgi bajnok
Megjegyzés: nagyszerű fizikai adottságokkal rendelkező dobójátékos, ötször volt a magyar bajnokság legponterősebb játékosa

HEINRICH Róbert
Válogatott: 175
Magyar bajnok: 10
Év játékosa: 4
Megjegyzés: kivételes fizikai adottságait remekül kihasználó center

Horváth Zsuzsanna
Válogatott: 117
Megjegyzés: kifinomult mozgáskultúrával ötvözött briliáns technika

HÓDY László
Válogatott: 31, Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes, Főiskolai világbajnok
Magyar bajnok: 2
Nemzetközi: olimpiai 7.
Megjegyzés: 192 cm, kiváló fizikai adottságú, sokoldalú mezőnyjátékos

Iványi Dalma
Válogatott: 116,  Eb 4.
Magyar bajnok: 9
Nemzetközi kupa: kétszeres Euroliga-bronzérmes, 2005-ben Európa második legjobb játékosának választották.
Megjegyzés: Eddig 75 WNBA mérkőzésen lépett pályára, amelyeken átlag 15,6 percet játszott.

KALÓ Mária
Válogatott: 95, Eb-ezüstérmes, világbajnoki 5.
Megjegyzés: ponterős, sokoldalú, több poszton bevethető játékos


Kangyal Tibor
Válogatott: 52
Magyar bajnok: 1
Megjegyzés: a korszak meghatározó irányítója, 1964-ben az utolsó olimpiai részvételünkkor a magyar válogatott (13. hely) csapat tagja volt.

KILLIK László
Válogatott szövetségi kapitány:  1968-88, 1995-97 olimpiai 4. (1980), Eb-bronzérmes (1983,1985, 1987)
Megjegyzés: mesteredző (1980)

KISS Lenke
Válogatott: 328, olimpiai 4., Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 4
Nemzetközi: Európa-válogatott, Év játékosa Belgiumban
Év játékosa: 4
Megjegyzés: mezőnyből és palánk alól is rendkívül ponterős, domináns center

LOSONCZY Árpád
Válogatott: 115
Magyar bajnok: 5
Nemzetközi: Európa-válogatott
Év játékosa: 4
Megjegyzés: kifinomult technikájú, ponterős center, aki a nála általában magasabb, erősebb centereket győzte le finesses játékával

Mogyorósi Sarolta
Válogatott: 92, Eb-ezüstérmes, világbajnoki 5.
Megjegyzés: kiváló dobójátékos

NAGY Dóra
Válogatott: 145, Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 4
Megjegyzés: Megbízható, kiegyensúlyozott csapatjátékos, kiváló lepattanózó

NÉMETH Ágnes
Válogatott: 367, olimpiai 4., Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 3
Nemzetközi: Ronchetti-kupa győztes, Európa-válogatott, Európa legjobb női játékosa
Év játékosa: 3
Megjegyzés: a korszak domináns centere, igazi csapatember

Pálffy Tamás
Válogatott: 146
Magyar bajnok: 4-szeres magyar bajnok és 2-szeres év játékosa. Szerepelt az 1969-es Eb-8. helyezett magyar válogatottban is.
Megjegyzés: technikás center

Patonay Imre
Csapatai:  Körmendi Dózsa MTE, Marc-Körmend
Válogatott:  szövetségi kapitány (1993-1997)
Magyar bajnok: 2
Megjegyzés: az első vidéki bajnokcsapat mestere

Prieszol József
Válogatott: 82
Magyar bajnok: 1
Megjegyzés: biztos kezű kinti dobó, 1964-ben az utolsó olimpiai részvételünkkor a magyar válogatott (13. hely) csapat tagja volt.

Rátgéber László
Válogatottal elért eredényei:  Eb 4.  Eb-7. ; Vb-10.
Magyar bajnok:  8-szor 
Nemzetközi kupa: Kétszeres Euroliga bronzérmes
Megjegyzés:; 9x Magyar Kupa-győztes; Eb-4 ; 6x az Év edzője; a magyar sportért miniszteri oklevél; Pro Civitate-díj; mesteredző (2003), 2012-ben a férfi szövetségi kapitány

RÁTVAY Katalin
Válogatott: 226, Európa-bajnoki 4.
Magyar bajnok: 5
Nemzetközi: Európa-válogatott
Év játékosa: 3
Megjegyzés: Ponterős játékos a mezőnyből és a palánk alól is

SZABICS Magdolna
Válogatott: 282, olimpiai 4.
Magyar bajnok: 4
Év játékosa: 3
Megjegyzés: sokoldalú, ponterős, megbízható mezőnyjátékos

SZÖLLŐSI Judit
Válogatott: 185, Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 2
Év játékosa: 1986
Megjegyzés: megbízható mezőnyjátékos, biztos kezű dobó

SZTOJKOVICS Éva
Válogatott: 87, Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 4
Év játékosa: 2
Megjegyzés: kintről és bentről egyaránt rendkívül ponterős center


SZUCHY Katalin
Válogatott: 270, olimpiai 4. Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 4
Megjegyzés: megbízható irányító, kiváló védőmunkával

Thuróczy Nóra
Válogatott: 189
Megjegyzés: kitűnő irányító, nagyszerű védőjátékos. Tizenkét év alatt hat Eb-n vett részt. Legjobb eredménye EB 4.

VÉKONY Ilona
Válogatott: 45, Eb-ezüstérmes, világbajnoki 5.
Magyar bajnok: 3
Megjegyzés: a korszak meghatározó centere, kitűnő védőjátékos és lepattanózó

WINTER Ilona
Válogatott: 218, olimpiai 4., Eb-bronzérmes
Magyar bajnok: 1
Megjegyzés: sokoldalú, megbízható hátvéd

Zsebe Ferenc
Válogatott: 102
Magyar bajnok: 2
Megjegyzés: mezőnyben és palánk alatt egyaránt kiválóan teljesítő játékos, vezéregyéniség, a körmendi kosárlabda ikonja, kétszeres bajnok játékosként, egyszeres edzőként

ZSÍROS Tibor
Válogatott: 116, Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes, Főiskolai világbajnok
Magyar bajnok: 3
Megjegyzés: 1964-ben kivezette az olimpiára a magyar válogatottat, mesteredző (1975), játékvezetőként, szervezőként, szövetségi megbízottként a sportág minden szintjén és területén jelen volt, van és lesz.

És most köszöntsük az újonnan beválasztott 40 legendából, akik már nem lehetnek köztünk:

Balogh Imre
Ő honosította meg Hódmezővásárhelyen a kosárlabda sportot. Nevelőedzője volt a sokszoros válogatott és olimpikon Bencze János és Gabányi László kosárlabdázóknak

Bokody Károly
Szinte lehetetlen felsorolni, hogy mi mindent tett a magyar kosárlabdáért. Játékos, edző, játékvezető, sportvezető, újságíró és szerkesztő. Az MKOSZ-nek alapító tagja és létrehozta, MKOSZ Történeti és Emlékbizottságának elnöke.

Dr. Bartha Ferenc
Bartha Ferenc másfél évtizeden keresztül, 2006-ig irányította a honi kosárlabdaéletet összefogó szövetséget, az MKOSZ-t.  Emellett az üzleti életben ért el kiemlkedő sikereket, a Trigránit Holding elnöke volt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.

Dr.Hepp Ferenc
A nemzetközi kosárlabda szabályok magyarországi meghonosítója. A hazai és nemzetközi szövetségben is elismert munkát végzett. Ott volt a szövetség alapítói között, vezetésével az összes a magyarok az összes EB-n részt vehettek. Egyedüli magyarként beválasztották a springfeldi Hall of Fame-be

Egyed Mihály
Szigetváron tanárként a legfontosabb célkitűzésének a tanulók testi nevelését, ehhez választotta eszközül a diáksportot. Szakedző képesítésének köszönhetően vezette a szigetvári férfi és női csapatot az NBI-ig. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Örökös Aranykoszorús elnökségi Tagja 2002.

Glatz Árpád
Válogatott: 52x
Edzőként a Csepel SC férfi csapatával nyert kupát és bajnokságot. 1973-ban az év kosárlabdaedzőjévé választották. 1985-ben a férfi válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett.

Haris Ferenc
Válogatott:12 alkalommal
Edzői pályafutás alatt a MAFC-cal hosszú idõ után megnyert bajnoki cím a férfiak mezõnyében, 1970-ben. Késõbb a Magyar Kosárlabda Szövetség (MKOSZ) szakfelügyelõjeként tevékenykedett, majd a '80-as években NB I-be vezette a KSI nõi csapatát.

Horváth Judit
Válogatott: 67 alkalommal
Bajnok:3x
Magyar Kupa győztes
Pécs városa által Pro Urbe és Pro Civitate díjjal kitüntetett sportoló.

Kamarás István
Diósgyőrben ők teremtették meg a kosárlabdázás alapjait, testnevelő tanári munkájuk eredményességét számos válogatott kosaras jelzi. Néhányan a tanítványok közül: Kalo Mária, Kalo Ilona /Laborczné/, Horváth Erzsébet, Horváth Zsuzsanna /Werbőcziné/, Meggyesi Judit, illetve Letek László, Haris Ferenc, stb.


Krasznai Ferenc
Edzői pályafutását 1953-ban, a Soproni Postás női csapatánál kezdte, majd e mellett a Soproni MAFC férfi csapatát is edzette. Magyar Népköztársasági Kupa győztes. A SMAFC abban az időben több válogatott játékost is adott - Orbay László, Tvordy György, Balogh Sándor - akik mind, mind az ő keze alatt értek fel pályafutásuk csúcsára.


Kuncze Géza
Mint a bp.-i Vas utcai Felső kereskedelmi Isk. tanára, tanulmányúton, Münchenben ismerkedett meg a kosárlabdajátékkal (1912), hazatérve isk.-jában meghonosította. 1920-tól középisk.-sok, 1921-től társadalmi egyesületek csapatai kezdték el hazánkban a kosárlabdázást. Nyugdíjazásáig testnevelő tanár volt.

Molnár Miklós
Mezőberényben az Ő nevéhez fűződik a kosárlabda sport megteremtése. 1973-nban vállalta el a diósgyőri NBI-es női csapat vezetőedzői teendőit. Itt négy sikeres idényt töltött el. Csapatával volt a vidék legjobbja is. Nevesebb játékosai: Winter Ilona, Medgyesi Judit, Áron Balázsné, Bánszki Zsuzsanna.

Orosz László
Válogatott: 120 alkalommal
Magyar bajnok: 4x
Alapembere volt annak a magyar válogatottnak, amely 1999-ben utoljára szerepelt a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon.

Szilágyi Géza
A Piarista Gimnázium vasdiplomás testnevelő tanára, nemzetközi kosárlabda-játékvezetőt, a középiskolai kosárlabdasportot több évtizeden át irányító szakági referens.

Tiboldi Tibor
Tiboldi tanár úr volt, aki felszereltette Szolnokon és a megyében az első kosárlabda palánkot, az ő irányításával indult el e csodálatos sportág hódító útjára, amely ma is a legnépszerűbb sportág a megyében. 1942-ben megkapta az MKOSZ bronz plakettjét.


Varga Ferenc
A PVSK női és férfi csapatának is volt edzője. Létrehozta az ország egyik legnagyobb utánpótlás bázisát Pécsett. 2009-ben az egyesület elnöksége a PVSK aranygyűrűjét adományozta Varga Ferencnek. Kétszer az év edzője.

Velkei Ferenc
Válogatott: 26x
1936-os olimpián a kézilabda-válogatott tagjaként vett részt. A magyar kosárlabda válogatott meghatározó játékosa volt. Klubjával is sorra nyerte a magyar bajnoki címeket. Az egykezes dobás kiváló mûvelõje, így egyik úttörõje volt a magyar kosárlabdában. Nemzetközi játékvezető és komisszár.


És végül, de nem utolsó sorban, aki közöttünk vannak:


Béres Tímea
Válogatott:79x
Euroliga és Ronchetti kupa győztes, Stretball világbajnok. Összesen 21 db aranyérem birtokosa.

Cziffra Mihály
Budapesti Kosárlabda Szövetség elnöke, az MKOSZ tiszteletbeli elnökségének tagja. Volt nemzetközi játékvezető és komisszár.

Csák Magdolna
124-szeres válogatott, 2-szeres Magyar Bajnok, EB 3. (1991),2-szer(1994,2000) az év játékosa.

Demeter Vilmos
Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa. 1943-bal létrehozta az első székesfehérvári férfi kosárlabda csapatot, melynek Bogár Pál és Tóth László EB bajnok is tagja volt. Majd rá 1 évre a női csapatot is.

Dr. Ránky Mátyás
Játékosként: szerepelt a moszkvai EB-n, Universiadén 3. helyezett, többszörös válogatott
Edzőként: mesteredző, doktori cím kosárlabdázásból, 4x magyar bajnok, 2x volt szövetségi kapitány

Dr. Villányi Antal
Játékos pályafutása után Zalaegerszegen edzői tevékenységet folytatott a női és férfi csapatnál. Játékvezetőként és ellenőrként is tevékenykedett a bajnokságokban. Zala Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke, több ciklusban tagja volt az MKOSZ elnökségének. A nemzetközi Göcsej Kupa fő szervezője.

Eördögh Edit
Válogatott: 47x
Magyar bajnok: 5x
Kupagyőztes: 3x

Gulyás Ildikó
211-szeres válogatott,3-szoros Magyar Bajnok, EB 3. (1985), Olimpia 4. (1980)

Guóth Iván
Edzői pályafutását 1970 a mai napig folytatja. Mint edző Kecskemét, Székesfehérvár, Szeged, Szekszárd, Nagykőrös városokban dolgozott. A Magyar Kosárlabda Válogatottnál 1972-76-ig másodedzőként tevékenykedett. Az Ifjúsági Főiskolai Válogatottnál több évig dolgozott edzőként.

Halász János
Válogatott: 54x, és a londoni olimpiai játékokon játékosként szerepelt
A Szeged női csapatának volt edzője. Játékvezetőként is működött. 1965-1975 között a Csongrád Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke.

Horváth Frigyes
A MAFC, majd az Újbuda-MAFC Kosársuli vezetőjeként 7 éven át eredményesen menedzselte az utánpótlás-nevelést, és az egyetemi amatőr kosárlabda sportot. Frici bácsi a 80-as, 90-es évek sikeres kosaras főtitkára.

Hosszú István
Válogatott: 81x
Magyar bajnok:1x
Kupa győztes: 2x

Károlyi Andrea
150-szeres válogatott,7-szeres Magyar Bajnok,2-szer,Euróliga 3. helyezet,1-szer, 1x az Év játékosa

Kassai Ervin
Nemzetközi játékvezető, 4 alkalommal szerepelt olimpián, 1960-ban és 68-ban olimpiai döntőt vezetett. 1994 FIBA „Order of Merit” díj, 2007-től a FIBA Hall of Fame tagja.

Kiss Tamás
131-szeres válogatott, 1-szer(1983) év játékosa

Kovács József
Játékosként: Magyar Bajnokság II. és III. hely.
Edzőként: Magyar Bajnokság  II. III. hely
Magyar Kupa I: hely
A Baja kosárlabdázás nagy alakja, Ő nélküle nem lett volna ez a kis város meghatározója a Magyar kosárlabda életnek.

Körmendi Gyöngyi
224-szeres válogatott, 2-szeres Magyar Banjok, 2-szer(1983,'85) EB 3.

Mészáros Lajos
Játékosként, edzőként, vezetőként is tevékenykedett a kosárlabdában. Megszerezte a mesteredzői címet. MKOSZ Szakmai Bizottságának elnöke volt, valamint az MKOSZ Szakmai Alelnöke. Vezetésével jutott be utolsó alkalommal a férfi válogatott az EB döntőbe. Napjainkban is a felnőtt férfi válogatott mellett dolgozik.

Mészáros Zalán
110-szeres válogatott, 1-szer (2005) az év játékosa, 8-szoros Magyar Bajnok

Németh István
119-szeres válogatott, 2-szer (2002,'07) az év játékosa

Sitku Ernő
149-szeres válogatott, 1-szer(1997) év játékosa, 4-szeres Magyar Bajnok

Tóth László
Válogatott: 10-szeres válogatott, az 1955-ös EB győztes csapat tagja.

Ujvári Eszter
100-szoros válogatott, 6-szoros Magyar Bajnok, Euróliga 3. (2001), 1-szeres Olasz bajnok, Olasz MVP


Verbényi József
Játékosként több budapesti csapatban is játszott. Majd edzősödni kezdett. A főiskolai és a felnőtt női válogatott mellett is dolgozott. Az MKOSZ elnökségi tagja, majd a Tiszteletbeli tagja lett. Mesteredzői diplomával rendelkezik. Az első TF kosárlabda tankönyv társzerzője.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus