3X3 Eb: A szerbek jobbnak bizonyultak Ivosevéknél

4-1-re vezetett a magyar férfi 3X3 válogatott a szerbek ellen az Európa-bajnokságon, de a világbajnok Szerbia soknak bizonyult ezt követően, 21-13-ra kikaptak a mieink.

3X3 Európa-bajnokság, Amszterdam, férfiak, csoportkör
Szerbia - Magyarország 21-13

Az elején jól kezdett csapatunk, hiszen egy szerb pontra előbb Tomiszlav Ivosev válaszolt, majd Beák Gábor adott nagy blokkot a világ első számú játékosának, Dusan Bulutnak, Nebojsa Dukics pedig középtávolról és duplából is eredményes volt, alig egy perc után 4-1-re vezettünk. A szerbek azonban nagyon hamar reagáltak, egy 7-0-t futottak alig több mint egy perc alatt, így a harmadik perc elején már 8-4 volt oda az állás. Egy szép Ivosev-Dukics összejátékból szereztünk pontot, majd Ivosev rálépett a vonalról a messzi egypontosánál, de Bulut kisebb bokasérülése ellenére is a szerbek vezettek az 5. perc közepén (10-6).

Ezt követően volt egy jobb sorozatunk, Dukics épp időben feltett pontja után a palánk alól is eredményes volt, leginkább neki köszönhetően jöttünk fel két pontra a 6. perc végére (11-9). Ezt követően azonban jöttek a szerbek megint, két és fél perc alatt csináltak egy 5-0-t (16-9), és itt végleg elszakadt egymástól a két gárda. Beák és Horváth Ákos is beszórtak pár kosarat a végén, de Bulut két duplával lezárta a meccset, 21-13-ra győzött a világbajnok Szerbia.

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus