A döntő utáni pillanatokról

A Bericap Alba Fehérvár nyerte a bajnokságot idén. A ma, vasárnap este véget ért ötödik döntőbeli meccs után nyilatkoztak az érintettek. Ezeket közöljük alább!

A lefújás előtt már felhangzottak az ilyenkor jól ismert rigmusok a fehérváriak torkából: "Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok!"
2000 után, 13 évvel később ismét a fehérvári gárda lett a magyar bajnok, Dzunics Braniszlav csúcsra vezette csapatát.


Az éremátadás előtt Bódi Ferenc illetve Szabó Zsolt vágták le a fehérvári hálókat, a közönség hatalmas ovációját követve, akik végig odaadással biztatták kedvenceiket. A fehérváriak a bajnoki aranyéremmel feltették az i-re a pontot, tökéletes szezont futottak, az alapszakasz után, Magyar Kupa bajnokként várták a középszakaszt, amelyet 8-2-es aránnyal szintén megnyerték. 

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke először a szolnoki játékosok és az edzői stáb nyakába akasztotta az ezüstérmeket, akik csalódottan figyelték az ünneplő Alba játékosokat.

Bódi Ferenc vette át az arany plakettet Szalay Ferenctől, majd minden egyes fehérvári játékos megkapta a legfényesebben csillogó érmet. Bódi két elveszített döntő után aranyéremmel vonulhat vissza. A csapatkapitány, a szurkolók éljenzése mellett emelte a bajnoki trófeát a magasba.


A mérkőzés után sikerült a Sportklub stábjának néhány játékost megszólaltatnia:

- Gratulálok az Albacompnak, megérdemelték a mai győzelmet. Sajnálom, hogy a szurkolóinknak nem sikerült örömet szereznünk, de az ország nagyobb részének igen - fejtette ki szomorúan Báder Márton

Németh István: - A meccs nagy részében katasztrofálisan dobtuk a kinti üres helyzeteinket. Úgy tűnik a Fehérvár energiában jobban bírta. Még nem tudok nyilatkozni a jövőmmel kapcsolatosan, a következő hetekben döntöm el, hogy folytatom-e tovább.

Keller Ákos és Szabó Zsolt: Nagyon boldogok vagyunk, örülök, hogy nyerni tudtunk és most hosszasan ünnepelni fogunk. Sokkal jobban pörögtünk, mint a Szolnok, jobban akartuk a győzelmet, megérdemelten nyertük meg a bajnokságot.




Dzunics Braniszlav: - Gratulálok a csapatomnak, nagyon büszke vagyok rájuk. Úgy érzem megérdemeltük a győzelmet és most megyünk ünnepelni.

Bódi Ferenc: - Ennél szebb búcsút el sem lehet képzelni, méltó befejezése a pályafutásomnak. Köszönöm a társaimnak, az edzőknek, hogy ehhez hozzásegítettek. Nagyon boldogok vagyunk, mindent megnyertünk idén, amit lehetett.

Damian Hollis (a finálé legértékesebb játékosa): Keményen küzdöttünk, nagyon boldogok vagyunk. Három éve ezért dolgozunk, nagyon együtt volt egész szezonban a társaság, kifizetődött a sok és kemény munka.

Fotók: a Sport Klub TV közvetítéséből kivágva

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus