A Factum egyedi helyzete Debrecenben

A Factum Sport nehéz helyzete, az eddigi vereségek a helyi, debreceni sajtót is foglalkoztatják. A Haon készített egy interjút a klub ügyvezetőjével, amelyet IDE KATTINTVA lehet elolvasni egészében véve.


A cikkben a megszólaltatott taglalja, hogy a Factum Sport tulajdonosi köréből eltávozott az egyik jelentős összeggel benne lévő tag (még a bajnokság kezdete előtt), emiatt összébb kellett húzni a gatyamadzagot. Ehhez járult hozzá, hogy a Debreceni Sportcentrum által működtetett, városi tulajdonban lévő létesítmény, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, amelyben hazai mérkőzéseit játssza a Factum, s az edzéseit is mindet itt tartaná, ha lehetne, zsúfolt, emiatt nem ideális az esti tréningek kezdési ideje, s jó pár gyakorlást más helyre szervez a klub. Ezért is és még más dolgok miatt is fordult az ügyvezető, Dr. Takács Endre Debrecen polgármesteréhez levélben, hogy a kialakult helyzetben közösen keressenek megoldást, ám a válaszban Kósa Lajos annyit írt, hogy a debreceni éves költségvetésben nem volt semmilyen összeg előirányozva a Factum számára, így semmiben nem tudnak segíteni.

A Haon cikke emellett ír arról is, hogy az ügyvezető elmondja, a holland tréner, Michael Schuurs kiválasztása nyáron átgondolt volt, ám menet közben kiderült, hogy azt a szisztémát, amit eltervezett a vártnál sokkal lassabban tudta csak átplántálni a csapatba, s a váltás szükségszerű volt. Az amerikai Jason Okrzesik, aki másodedzőből vezetőedző lett, azonban olyan módon kezdte el a szakma átalakítását, amely az amerikai egyetemi bajnokságok stílusát, ritmusát tekinti alapnak, és a Factumnál teljes a bizalom a fiatal, a napokban 28. életévét betöltő edző iránt.

A keretet illetően Takács Endre elmondta, a keret megerősítése lehet csak a cél, s nem a létszám felduzzasztása, ezért amennyiben lesznek érkezők, úgy távozók is.

Az ügyvezető a Haon érdeklődésére válaszolva (az volt a felvetés, vajon miért nincs benne a Factum a nyáron megalakult Debreceni Kosárlabda Akadémiában) közölte, hogy annak idején az első, az akadémia megalakítására vonatkozó megbeszéléseken még ott volt a Factum is, ám utána a klub "valahogy kimaradt" a további ügymenetből, ami feszültséget teremtett a debreceni kosárlabdában. Ugyanakkor Takács Endre jelezte, ha nem is az akadémia berkein belül, de ettől még normálisan működik a Factum saját utánpótlása (U11, 12, 14, 16, 18, 23), amelyet tisztességgel versenyeztet a klub, a jövőre is gondolva.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus