A Falco alaposan elverte a Paksot

Ugyan 25 percig szorosan alakult a Horváth Zoltán Emléktorna legnagyobb rangadójának várt ütközete, a Falco - ASE, ám az újabb termelékeny produkcióval kirukkoló Fey, valamint a padról beszálló Will Tamás remek játékával és a kollektív csapatteljesítménnyel végül alaposan elverte a házigazda a betegséggel küszködő és emiatt kevesebbet vállaló Lorenzo Williams irányította tolnaiakat - tudósít erről a szombathelyiek hivatalos honlapja, a falcokc.nyugat.hu.

A vasi portálnak így értékelte a látottakat a két szakvezető:

Bencze Tamás, a Falco vezetőedzője: Ez csak egy felkészülési meccs volt, nem szabad messzemenő következtetést levonni belőle. Ettől függetlenül természetesen örülök, hogy ilyen simán nyertünk, a félidőben még nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Ma már sokkal jobban játszottunk, mint tegnap. Elsősorban a támadójátékunk tetszett. Van még miben javulnunk, főleg a védő lepattanók megszerzésében. Igyekeztem mindenkinek lehetőséget adni, volt akinek több, volt, akinek kevesebb idő jutott.

Enrique Gutierez Garcia, a Paks vezetőedzője : Huszonöt percig jól játszottunk, működött a védekezésünk és a támadójátékunk is. Utána azonban nem tudom, hogy mi történt velünk, de teljesen szétestünk. Elszórtuk a labdákat, elkezdtünk egyénieskedni, a védelmünk pedig átjáróház volt. Erre még az sem mentség, hogy Lorenzo Williams beteg, és ma alig tudott játszani. Nem baj, megyünk tovább, sokat tanultunk ebből a meccsből, ma lemérhettük, hogy mire vagyunk képesek egy erős magyar csapat ellen.


III. Horváth Zoltán Emléktorna, Szombathely 

Falco-SZOVA KC Szombathely – Paksi Atomerőmű SE 94 – 68 (26–24, 18–18, 24–15, 26–9)

Falco: Kálmán 10/3, Levy 17, Jancsikin 7/3, Ivosev 11/6, Fey 18. Csere: Harazin 6, Szanati 2, Will14/6, Simon L. 6, Váradi 3, Simon B., Jarosevits.

ASE: Williams 9, Vojvoda 14/3, Körtélyesi 11/3, Eilingsfeld 7, Tóth Á. 6. Csere: Idlet 10, Kovács Á., Kámán, Jones 6, Kerpel-Fronius 5/3.

Kipontozódott: Ivosev (40. perc), Idlet (35. perc)

Fotó: falcokc.nyugat.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus