A Falco diadaláról - bennfentesektől

A Falco 106 pontot dobva ért el nagy sikert a bajnoki döntő harmadik meccsén a Szolnok ellen. Bencze Tamás vezetőedző és Kálmán László, mint kulcsfigura beszélt erről, gondolva a hétfői negyedik derbire is.

Kezdjük először az edzővel!

A Falco trénere, Bencze Tamás szerint a csütörtöki hazai siker alkalmával élesebb volt csapata, mint a Szolnok, s úgy véli, ha hideg fejjel, jól védekezve játszik a Falco hétfőn, 100%-ot kell nyújtania az Olajnak, amennyiben nyerni akar.

Ismert, 2-0-ra vezetett a Szolnoki Olaj KK a Falco-Szova KC ellen a magyar bajnoki döntő 3 nyert meccsig tartó párharcában, amikor a harmadik összecsapásra került sor Szombathelyen. Az Olaj egy sikerrel aranygaluskát vacsorázhatott volna aznap este, ám a Falco minden erejét mozgósítva elkapta az EC-negyedik alakulatot (eredmény, tudósítás IDE KATTINTVA), így hétfőn újabb mérkőzés következik, méghozzá Szolnokon.

Bencze Tamást faggattuk pénteken délután, a Falco pihenőnapján arról, mi volt a siker kulcsa, illetve milyen esélyeket lát a hétfői idegenbeli derbin a vélhetően mindent bevető Pór-legénység ellen.

- A meccs után több dologról szó esett már, ám arra lennék kíváncsi, a Szolnok triplái ellen (hosszú meccsek óta szórja a hármasokat az Olaj, gyakorlatilag bárki ellen) mi lehet az ellenszer, illetve ez mennyire a szolnokiak erénye, s mennyire a Falco védekezésének kritikája?

Bencze Tamás:
- A Szolnoknak egyénileg is olyan játékosai vannak, akik tudnak triplákat dobni. Talán Báder és Grebenár kivételével bárki nyugodt szívvel elvállalhatja a távoli dobást, így egy pillanatra sem lehet őket otthagyni üresen. Azt is tudni kell, ha egy csapat a betörések után kiosztja a labdát és nyugodtan végigpasszolja azt, előbb-utóbb talál távoli dobóhelyzetet, tehát ha tökéletesen hajtja végre ezt, nagyon nehéz teljesen levédekezni, mert végül lesz olyan ember, aki egy picit üresen marad. Plusz Trotter és Horváth helyzet nélkül is betalál, ezt többször bizonyították ellenünk is. Ebben előttünk jár az Olaj, hogy távolról ilyen jól alakítja ki a helyzeteit, ebben meg kell próbálnunk utolérni őket. Erre volt példa az Albacomp elleni párharcuk is, amikor szintén nagyon működött ez náluk.

- Mi a helyzet Kálmán Lászlóval? Pihent a harmadik meccsre, de mennyit vett ki belőle ez a szép szombathelyi siker?

BT: - A szombati edzésen derül majd ki. Pénteken ugye pihenőt kaptak a fiúk, de hétvégén videózunk, illetve edzünk. Vasárnap pedig már elutazunk Szolnokra, s ott alszunk, készülve a hétfői mérkőzésre. A kis kihagyás jót tett Kálmánnak, tán nem is fájt neki most annyira, úgy mondta. Szóval bár nem volt annyi, két hét pihenőideje, mint annak idején hasonló esetben, de ez is használt, úgy gondolom. Viszont aki szerint ez az egész dolog itt körülötte kamu, annak azt tudom mondani, ha akar, cseréljen vele, s megérzi mennyire komoly ez a sérülés nála. Baktériumot találtak a könyökében lévő folyadékban, ez bonyolítja a dolgokat, de ő, ha tudja, vállalni fogja a játékot a következő meccsen is, tehát bízom benne, hogy hétfőn is segít minket. Lacika, ha meg tudja bontani a védelmet, sokat érhet még akkor is, ha kevesebb pontot szerez.

- Hogy vélekedsz erről, Kálmán kiváló teljesítménye mellett általában véve mi volt az a dolog, ami a mérleg nyelvét a Falco felé fordította csütörtökön?

BT: - Korábban is nyerni akartunk persze, de most éreztem a fiúkon már előtte is, hogy itt ma tuti nem adjuk oda a sikert, csak a testünkön keresztül. Nem is volt más választásunk. Mindent egybevéve talán élesebbek voltunk, mint a Szolnok, nálunk 6-7 ember is kivételesen teljesített, míg náluk csak 3-4 kosaras. Aki pedig látta a meccset, egyet kell értsen velem, a Szolnok nem adta fel a találkozót, nyerni jött Szombathelyre. Ezt bizonyítják Nikolovék reklamálásai is, tehát egyáltalán nem volt nekik mindegy, hogy nyernek vagy sem, ők el akarták intézni végleg ezt a párharcot. Egyébként két dolog volt, amit nagyon nem akartunk megengedni az Olajnak. Az egyik, hogy Szombathelyen ünnepeljék a bajnoki címüket, illetve, hogy elszálljon az esélyünk a folytatásra. Korábban a hideg fej is hiányzott néha a csapatomból, ami a második mérkőzés bizonyos részeiben már előjött, de most tényleg okosan játszottunk. A Szolnok, azzal, hogy bár többször felzárkózott, de nem tudott fordítani, kizökkent kicsit a saját magabiztosságából, s ez kulcsfontosságú volt.

- A sikeres európai szereplés, vélhetően jelentősen dobott a Szolnok önbizalmán…

BT: - Pontosan. Rengeteget számít náluk, hogy hazai szinten elképesztő önbizalmuk van már, nem ijednek meg hátrányban sem, tehát muszáj őket valahogy kizökkenteni ebből, ha akarunk ellenük valamit. Most ez, úgy érzem, sikerült. Emellett a szedett lepattanókból vezetett gyors indításokból szereztük 8-10 pontos előnyünket. S mikor láttuk, hogy csak nem tudnak fordítani, mi is elhittük, hogy sikerülhet megfékezni őket, s mindig találtunk olyan embert, aki a holtponton átlendített bennünket. Azt is megjegyezném, hogy a körülmények is igen korrektek voltak.

- A játékvezetésre gondolsz?

BT: - Arra is, igen. Hallottam, mondták, hogy ha kikap a Falco, akkor a Bencze elkezd bírózni rögtön. Most erre csak annyit, az első meccsen is kikaptunk, s egy szót sem szóltam a játékvezetésről. A második után csak az volt gond a számomra, hogy bár lehet tévedni, vagy fordítva ítélni, de ott úgy éreztem, ez egy időben sorozatban 3-4-szer fordult elő, ami már sok volt. Most sem volt hibátlan az ítélkezés, de azt gondolom, ennyi belefér. Sőt azt is elismerem, hogy némi szerencsénk is volt ezen a harmadik összecsapáson. Pantelicnek, Kálmánnak is volt extra dobása fontos szituációban, ám azt se feledjük, hogy a Szolnoknak is voltak hasonlóan szerencsés kosarai az első két meccsen, tehát ami akkor feléjük hajlott, az most felénk.

- Mi lesz hétfőn, a negyedik meccsen?

BT: - Azt jelentsük ki, normál esetben sem egyforma ez a két csapat, de ha mi 40 percig jók vagyunk, ők meg nem annyira, akkor van sanszunk ellenük. Nekik hétfőn is 100%-on kell játszaniuk, ha nyerni akarnak, ezt legalább elértük. Egyébként meg szerintem a Szolnoknak van több vesztenivalója, s bár tudom, náluk nyerni elképesztő dolog lenne, de igyekszünk ezt megtenni.

- Egy záró kérdés: mi van (lesz) Jancikinnel, illetve mi a helyzet a többi szombathelyi kosarassal egészségügyileg?

BT: - Őfelé egy gesztus volt, hogy beállt, de azt hiszem a szolnokiak nyugodtan alhatnak tőle, mert ha úgy alakul, hogy nagyon kell, esetleg megint be fog állni, de erre körülbelül 50% esélyt látok. Másnak olyan jellegű problémája nincs pillanatnyilag, ami lehetetlenné tenné a pályára lépését.



Kálmán László 25/9-es teljesítménye mellett a nem számszerűsíthető pozitív hatása is legalább ennyire fontos volt a Falco számára. Talán már unalmas a téma, de minduntalan feljön, mit bír a karmester könyöke, mert ha csak takarékon ég, akkor ritkán megy igazán jól a csapatnak, de ha elemében van, akkor bármire képes ez a Szombathely.

- Hogy vagy most, s mennyire valós, hogy ezúttal talán nem viselt meg annyira a meccs, mint korábban?

Kálmán László:
- A mérkőzés közben nem volt annyira vészes, de utána nagyon rossz volt, akkor borzasztóan fájt megint. Most voltam a dokinál, kezelték a könyökömet, jégtömlő van azóta is rajta. Remélem, hogy hétvégén javul valamit, és hétfőn is tudom valamennyire használni.

- Azt is említette Bencze Tamás, hogy nem is olyan egyszerű a sérülésed…

KL: - Igen, a könyökömben lévő, összegyűlt folyadékban találtak baktériumokat, szóval, ha legutóbb kikaptunk volna, már szerintem a műtőben lennék, mert azt mondta az orvos, hogy vélhetően bele kell majd nyúlniuk mindenképpen. Viszont mondtam neki is, hogy amíg tudok, játszom ebben a párharcban. Aztán meglátjuk.

- A számotokra örömteli meccsel kapcsolatban érdekelne, mennyiben változtatta meg a játékotokat az, hogy Pantelic igen hamar begyűjtötte a faultokat? Változtattatok valamit, alkalmazkodva ehhez a körülményhez vagy mentetek tovább a megbeszéltek szerint, bízva benne hogy majd csak jó lesz valahogy?

KL: - Pantelic faultjai után zónára tértünk át, ami jó darabig be is jött. Ám aztán a Szolnok is váltott és extra hármasokkal tartotta magát, sőt egyre közeledett hozzánk. Összességében azonban azt mondhatom, hogy egészen jól működött a védekezésünk. Egyébként meg mindenki jól játszott most, mindenkit lehetett pótolni, aki a pályára lépett, megtette a magáét. Így lehetett esélyünk. A Szolnok a harmadik negyedben 2 pontra feljött de kibírtuk azt a nyomást is.

- A hármasokról a trénereteket is faggattam már, de te mit mondasz erre, mennyire tudtok felkészülni az Olaj távoli dobásaira, mennyire lehet azokat kivédeni hiszen egyértelmű, meccseket nyernek Horváth Ákosék a tripláikkal?

KL: - Igen, ahogy Tamás is mondta, tele vannak remek távoli dobókkal, de emellett Trotter, Mills vagy Gay, illetve Horváth Ákos is bármikor kézen keresztül is eldobja a labdát, tehát ha odaérünk, akkor is megpróbálhatja, és sokszor ez be is megy. Erre nagyon felkészülni nem lehet. Annyi, hogy hétfőn is megpróbálunk majd mindent.

Fotó (slide és 1.): sport365.hu
Fotó (2.): nyugat.hu
, Bonyhádi Zoltán

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus