A férfi-válogatott következő hetei

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sajtóközleményben ismertette a válogatottal kapcsolatos legfontosabb információkat. A felkészülést 2012. július 11-én Győrben kezdik meg legjobbjaink.

Játékosok: Báder Márton, a Szolnoki Olaj centere nem tudja vállalni a válogatottságot, derült ki az orvosi vizsgálatok során, míg Morgen Ferdinándnak, az Atomerőmű SE fiatal tehetségének szívproblémái miatt akár az egész további sportpályafutása is veszélybe kerülhet, értelemszerűen nem vesz részt a válogatott munkájában. Keller Ákos (Albacomp-Fehérvár, a szerződése lejárt) és az NCAA-ben végzett Somogyi Gergely az NBA nyári ligájában (Summer League) kívánja megmutatni magát, ők ketten később (július 24-e után) csatlakozhatnak a kerethez. A felsorolt négy játékos mindegyike magasember, így nem meglepő, hogy a Factum Debrecen színeiben a tavasszal az élvonalba valósággal berobbanó Szabó Miklós (Szolnoki Olaj) is meghívót kap Rátgéber Lászlótól, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányától.

Közvetítések: a Digi Sport műsorra tűzi nem csak a hazai selejtezőket, de igyekszik minden idegenbeli találkozót is közvetíteni - emellett a válogatott felkészülési meccsei is láthatóak lesznek a csatornán.

A keret:

1-2: Trotter Obie, Simon László, Wittmann Krisztián, Fodor Márton, Hanga Ádám.

3: Horváth Ákos, Molnár András, Vojvoda Dávid, Ferencz Csaba, Gáspár Dávid.

4-5: Szabó Zsolt, Hendlein Roland, Tóth Gergely, Lóránt Péter, Keller Ákos, Trepák Zoltán, Tóth Ádám, Somogyi Gergely, Szabó Miklós.

Szövetségi kapitány: Rátgéber László.

Szövetségi edzők: Sabáli Balázs és Ernest Radjen.

A teljes program: ITT.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus