A Göcsej-kupán dől el Brian Fisher sorsa

Két hete két hetes próbajátékra érkezett Sopronba az SKC-hoz Brian Fisher, aki a román bajnokságban a szezon második felében játszott, s 18,2-es pontátlagot felmutatva a román élvonal 6. legjobb pontszerzője lett. Sopronban a próbajátéka letelt, a sorsa azonban még nem dőlt el.

Sabáli Balázs, a soproni csapat szakvezetője honlapunk érdeklődésére elmondta, az első héten, amelynek végén a szlovák ezüstérmes Komarno ellen 23/12-t dobott, kimondottan jó benyomást tett, a múlt hét végén, a Krasznai-kupán viszont idegesen játszott, több játékelemben is elmaradt a várttól, s a révkomáromiaknak dobott 23 pontját a két meccsen összesen sem dobta meg - a MAFC ellen 12, a Klosterneuburg ellen pedig 9-ig jutott.

Sabáli kiemelte, emberileg semmi gond nem volt Fisherrel, de az első hét meggyőző játéka után a másodikon elmaradt a várttól, és attól, ami alapján próbajátékra hívta a klub, amit látott róla videón a klub és a szakvezetés.

A szakvezető honlapunknak elmondta, a próbajáték lejártakor a vezetőség egyeztetett a kosarassal, megkérdezték tőle, talán nem érti, mit várnak tőle támadásban és védekezésben. Az is felvetődött, s rákérdeztek ügynökénél, érkezett netán jobb ajánlata? Végezetül a kosarassal s az ügynökkel egyeztetve a felek abban maradtak, Fisher próbajátékát egy héttel meghosszabbítja a Sopron KC. Hétvégén a Göcsej-kupán lépnek pályára a soproniak. Amint azt az SKC edzője kiemelte, ott dől el Fisher sorsa, attól függően, melyik arcát mutatja majd...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus