A harmadik vagy az első?

Utolsó EB-selejtező mérkőzésünk előtt a kérdés csak az, hogy Ciprus első vagy Magyarország harmadik győzelmét aratja a csoportban, de több gondja egyik alakulatnak sincs. A hazaiak számára még akkora teherrel sem bír a holnap, kedden este 18:00-kor kezdődő derbi, mint nekünk. Ugyanakkor a presztízs – főleg a mieinknek – jelentős mozgatórugó lehet.

Ciprus: legutóbb éppen ellenük nyert a magyar válogatott (77-64). Azon a hazai meccsen Lóránt 25, Hanga 22 pontot dobott. Azon a meccsen az első negyed iksz lett, s az utolsót kettővel nyerte Ciprus, tehát nem volt annyira hanyatt dőlős derbi, mint esetleg gondolták néhányan. Azon a meccsen ellenfelünk állta a sarat velünk lepattanózásban. Azon a meccsen a két gárda együtt kivitelezett összesen 3 darab értékelhető triplát. Viszont azon a meccsen nyertünk

Most, Cipruson is szeretnénk diadalmaskodni, még ha ettől nem jutunk ki a kontinenstornára (a 2013-asra), akkor is. Ugyanakkor egészen speciális ez a találkozó, hiszen a becsület visszaszerzése a horvátok elleni kiváló produkcióval megtörtént – de legalábbis újra lehetett önfeledten tapsolni a magyarok hozzáállása, látványos, agilis játéka miatt. Tehát itt már nem az a cél elsősorban, inkább az, hogy megmutassuk, van egy gárda, amelyet simán oda-vissza elverünk ebben a csoportban, illetve az, hogy egy gyakorlatilag tét nélküli derbin is büszkén viselik a fiúk a címeres mezt.

Már, akinek ez megadatik. Hiszen Tóth Ádámot nem utaztatja meg sérülten Rátgéber László szövetségi kapitány – írtuk meg egy előző cikkünkben –, és a szintén közel sem száz százalékos Trepák Zoltán is csak azért megy, hogy ha kell, pár percre beálljon. Lóránt Péternek – aki nem rég gyógyult fel betegségéből – újabb gondja adódott, neki ugyanis egy kemény horvát rúgást (vagy ütést) kellett elszenvednie a minapi derbin, ami nyomot hagyott szervezetén, de azért ő is ott lesz a srácokkal Cipruson.

Ha a mieink nyernek kedden a ciprusi idő szerint 19:00, magyar számítás szerint azonban 18:00 órakor rajtoló selejtezőn, akkor összpontszámban beérhetik Ausztriát – a szomszédok ugyanis gyaníthatóan kikapnak Horvátországban –, ám az egymás elleni eredmények miatt (mi hattal, ők tizenhattal győztek) ez esetben sem lehetünk harmadikok. Vagy ahogy a szövetségi kapitány is megjegyezte: „bebetonoztuk magunkat a 4. pozícióba”. Egy örömünk van, hogy utolsók sem leszünk, ez már tuti

Ami a Ciprus – Magyarország találkozó közvetítését illeti, valahol stílszerű, hogy a DIGI Sport csatorna a kissé nehezen alkudozó ciprusiakkal nem tudott megállapodni, így a televízió – most így tudjuk – nem közvetíti hazánkban ezt a sporteseményt.

Megmutatni azt, hogy jobbak vagyunk egy másiknál, az viszont mindig jó. Tehát most aztán valóban minden teher nélkül lehet kosarazni, s győzni, pusztán a siker ízéért, ami még így is kellemes, hogy utána ez a sorozat lezárul a számunkra.

HAJRÁ, MAGYAROK!

Fotó: Unger Tamás, fibaeurope.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus