A II. Morgen Ferdinánd Emléktorna programja

Jövő hét csütörtökön és pénteken, azaz szeptember 25-26-án rendezik meg Pakson a II. Morgen Ferdinánd Emléktornát, amelyen a hazaiak vendégei ezúttal a Szolnoki Olaj KK, a KTE-Duna Aszfalt és a szlovák bajnok Inter Bratislava lesznek. Lássuk a programot!

Az ASE hivatalos honlapja, a kosarlabda.ase.hu közleménye az eseménnyel kapcsolatban:

"Másodszor kerül megrendezésre a Morgen Ferdinánd Emléktorna Pakson, amellyel a 21 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt paksi kosaras, Morgen Ferdinánd emléke előtt tiszteleg az Atomerőmű SE. A tavalyi évhez hasonlóan ismét nívós mezőnyt vonultat fel a torna, hiszen a magyar bajnokság 2013/2014-es idényének két döntőse, a Szolnoki Olaj és az Atomerőmű SE mellett a nyáron alaposan megerősödött KTE-Duna Aszfalt, valamint a szlovák bajnok Inter Bratislava lesznek a résztvevők. A tavalyi évtől eltérően azonban most nem körmérkőzéssel dől el a tornagyőztes kiléte, hanem a csütörtöki elődöntőket sikerrel vevő két csapat vív meg egymással a pénteki döntőben.

A torna mindkét napjára 500 forint lesz a belépő, amelyet a klub jótékony célra ajánl fel: Morgen Ferdinánd két paksi iskoláját, azaz a Deák Ferenc Általános Iskolát és a Vak Bottyán Gimnáziumot támogatja belőle.

A torna minden mérkőzését élőben közvetíti a DigiSport televízió.

Szeretettel várunk mindenkit az eseményen!

Részletes program

09.25., csütörtök, 17.00: Szolnoki Olaj KK - KTE-Duna Aszfalt
09.25., csütörtök, 19.00: Atomerőmű SE - Inter Bratislava
09.26., péntek, 13.30: Bronzmeccs
09.26., péntek, 15.30: Döntő"

Forrás, Foto, Slide - kosarlabda.ase.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus