A korábbi kaposvári ász, Marko Spica Kecskeméten!

Marko Spica a 2012-13-as szezonban a 4. helyezett Kaposvár alapembere, a szurkolók egyik kedvence volt, utána a belga élvonalba igazolt, most az Antwerp csapatától érkezik Kecskemétre - írja a ktekosar.com

Miután Bencze Zoltán befejezte sportolói pályafutását, a szerződést hosszabbító Kemal Karahodzics mellé találni kellett egy másik center a csapat szakmai stábjának. Stojan Ivkovic végül Marko Spicát választotta, aki nem ismeretlen a magyar pályákon, és számára is ismerős a közeg. A 2012-13-as idényben ugyanis Kaposváron játszott, s jelentős részt vállalt a csapat 4. helyezésében. Szorgalmas, komoly játékosként ismerte meg a magyar kosárlabda társadalom, harcos és igen hatékony a palánk alatt.

Marko Spica 28 évesen a legjobb korban van, 1986. június 9-én született, szerb állampolgárságú kosaras. A 205 cm magas és 102 kg-os center ifjú évei után az Egyesült Államokba költözött, ahol 2006 és 2010 között a Central Michigan Egyetem hallgatója és játékosa volt. Innen visszatért Európába, előbb a Radnicski Kragujevac, majd a Maribor játékosa lett, innen szerződtette a Kaposvár. A kiváló magyarországi szezonja (összesen: 44 mérkőzés, átlagosan 31 perc; 18,5 pont; 6,9 lepattanó; 2,2 gólpassz; 1,3 labdaszerzés) után igazolt a belga élvonal 5. helyezettjéhez, ahol a csapatával a most véget ért bajnokságban 4. lett (40 meccsen játszott, átlagosan 18,9 perc; 6,8 pont; 3,9 lepattanó; 0,9 gólpassz; 0,9 labdaszerzés). Csapatával szerepelt az EuroChallenge sorozatban is, itt 12 meccsen, 18 percet játszott, s ezalatt 3,3 lepattanó és 6,3 pont volt az átlaga.

Kiváló büntetőzőnek számít, Kaposváron 82 %, Belgiumban 79 % pontossággal dobott.

Marko Spica egy évre szóló szerződést kötött Kecskeméten.

Forrás - ktekosar.com
Foto, Slide - bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus